Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
Egyre nagyobb a verseny az első lakásszerzők által igényelhető támogatott hitel, az Otthon Start esetében. Márciusban a MagNet Bank lépett, a pénzintézetnél tavasszal már 2,80 százalékos kamat mellett érhető el a kedvezményes kölcsön.
Ezzel a lépéssel a Bankmonitor által vizsgált kilenc bank közül már ötnél érhető el 3 százalék alatti kamatszint mellett az Otthon Start kölcsön.
Milyen kamatkedvezményeket kínálnak a bankok az Otthon Start hitel mellé?
A Bankmonitor által vizsgált kilenc bank közül – CIB Bank, Erste Bank, Gránit Bank, K&H Bank, MagNet Bank, MBH Bank, OTP Bank, Raiffeisen Bank és UniCredit Bank – közül már ötnél lehet találni évi 3 százaléknál kedvezőbb kamat mellett is ajánlatokat.
Azt hozzá kell tenni, hogy az Erste Bank és az UniCredit Bank esetében még nem jelent meg a márciusra érvényes hirdetmény, kamatszint.
Alapvetően a kamatkedvezmény hatása jelentős, ezt a Bankmonitor szakérői egy példán keresztül mutatják be. Ha valaki 35 millió forintot igényelne – ez jelenelg azbátlagos hitelösszeg az Otthon Startnál – 20 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészlet 194 109 forint körül alakulna a 3 százalékos kamatszint mellett. Ugyanezen kölcsönre 2,75 százalékos kamat mellett már csak 189 758 forintot kellene fizetni. Vagyis a kedvezőbb kamat miatt havonta 4351 forintot, összességében a 20 év alatt több, mint egy millió forintot lehetne spórolni.
Érdemes azonban a feltételekre is figyelni. A Gránit Banknál például elvárják, hogy a törlesztési számlára egy minimális havi jóváírás érkezzen meg minden hónapban.
Az MBH Banknál pedig a kedvezményt prémium, privát banki ügyfelek kaphatják meg, vagy azok, akiknek munkaadója a bank kiemelt partnere.
Hirdetés
Hirdetés
A kamatkedvezmény mellett több százezer forint ajándékpénz is elérhető
A bankok nem csak kamatkedvezményekkel csábítják magukhoz az érdeklődőket. Különböző összegű jóváírásokat, ajándékpénzt is kínálnak azoknak, akik tőlük vennék fel a támogatott hitelt.
Ilyen akcióval jelenleg gyakorlatilag az összes banknál találkozhatunk. Azt azonban tudni kell, hogy az OTP Banknál az akciós időszak lejár február végével, még nincs információnk arról, hogy a bank meghosszabbítja-e kedvezményét.
Az ajándékpénz összege 200 ezer forint és 350 ezer forint között mozoghat. Fontos, hogy itt is lehetnek feltételek: az egyes bankoknál különböző elvárásokat kell teljesíteni az ajándékért cserébe.
Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy az egyes bankok mekkora összegű ajándékpénzt kínálnak.
Összegzés
Ezek alapján az önmagában is kedvező támogatott hitelnél a piaci verseny miatt újabb és újabb akciók jelennek meg. A legfontosabb az érdeklődőknek azonban az, hogy megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak és a banki egyedi szabályoknak. Bárki ellenőrizheti azt a Bankmonitor kalkulátorával, hogy megfelel-e az általános elvárásoknak. Szakértőink pedig segítenek eligazodni az egyedi banki feltételek, ajánlatok között.
