Túlszárnyaltuk 2014-et! Veszik a lakásokat, de érdemes számolgatni

Túlszárnyaltuk 2014-et! Veszik a lakásokat, de érdemes számolgatni
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2015-12-04
 

Október végére több lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, mint tavaly egész évben. Az év tizedik hónapja önmagában nem hozott kiugró eredményt az előző év októberéhez képest, ennek ellenére idén összesen 34%-kal volt magasabb az adásvételek száma, mint a tavaly ilyenkor. A piacon továbbra is magas a befektetési céllal lakást vásárlók aránya. A vevőknek egyre mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, ha nem szeretnének lemaradni az új otthonukról. A teljes vételárral nem rendelkező lakásvásárlók dolgát megkönnyíthetik az akár a teljes futamidőre fixálható, kedvező feltételek mellett kínált lakáshitelek.

10 hónap alatt elértük a tavalyi forgalmat

Továbbra is erős kereslet mellett a tranzakciószám tekintetében inkább a stagnálás jellemezte hazánk lakáspiacát októberben. A Duna House Barométer legfrissebb adatai az év tizedik hónapjában 11 842 lakóingatlant értékesítettek, ami alig tér el az egy évvel korábban mért 11 692-es eredménytől.

tranzakciószám becslés

Idén összesen viszont már 114 ezer felett jár a lakásszámláló, ami meghaladja a válság utáni bármely év teljes forgalmát. A 2009-2013 közötti időszakban évi 86-91 ezer lakás cserélt gazdát, ezt idén már augusztus végére sikerült elérni. A tavalyi, valamivel 114 ezer alatti értéket október végére sikerült túlszárnyalni, ugyanakkor a 2008-as 154 ezres szint ebben az évben valószínűleg érintetlen marad.

Ha Te is lakást szeretnél vásárolni, de nem rendelkezel a teljes vételárral, akkor néhány adat megadását követően megtekintheted a legkedvezőbb lakáshitel ajánlatokat!

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

A vásárolni szándékozó ügyfelek aktivitását mérő keresletindex egy nyáron indult, folyamatos, lassú csökkenés után 86 százalékponttal elérte idei mélypontját. Sokan arra számítottak, hogy az év végén lesz még egy roham a lakáspiacon, a gyenge októberi hónap után azonban kérdéses, hogy ez tényleg eljön-e.

Hirdetés

Hirdetés

Mennyibe kerülnek most a panel- és a téglalakások?

A budai panellakásokat átlagosan 288 ezer forintért vásárolták, míg a pesti oldalon átlagosan 280 ezer forintba került egy négyzetméter. Az adásvételi szerződésekbe átlagosan 15,2-16,1 millió forint került rögzítésre, miután Pesten 51, Budán 113 nap alatt vevőre találtak az ingatlanok.

panel lakás árak

Kelet-Magyarországon 147 ezer forint, nyugaton 161 ezer forint volt az átlagos panel négyzetméterár októberben. A vidéki panelek átlagosan 7,6-8,4 millió forintért cseréltek gazdát körülbelül két és fél hónap alatt.

A belvárosban és a budai oldalon egyaránt meghaladta a 400 ezer forintot a téglalakások átlagos négyzetméterára, ugyanakkor Pesten 286 ezer forintos egységárat mértek. A fővárosi eladók 2-3,5 hónapos értékesítési idővel kalkulálhatnak.

tégla lakás árak

Kelet-Magyarországon 171 ezer forintos, nyugaton 192 ezer forintos négyzetméterárat regisztráltak, az átlagos lakásár országszerte 10,4-10,6 millió forint között alakult. A nyugati országrészen átlagosan 4,5 hónapig, a Dunától keletre eső területeken akár fél évig is hirdetnek egy ingatlant, mire létrejön az üzlet.

Árazás, alku

Ha valaki nagyon alulárazza a lakását, akkor akár néhány nap alatt megszabadulhat a legértékesebb vagyontárgyától (de a különbözet igencsak hiányozhat, amikor vevőként jelenik meg újra a piacon), ha valaki túllő a célon, akkor vártnál tovább elhúzódhat az értékesítés.

Októberben a lakásoknál mindössze 1-2%-os, a családi házaknál 3-4%-os „árcsökkentés” jellemezte a piacot. A fővárosi panelekre 3%-ot, a téglalakásokra 4%-ot, a családi házakra pedig 7%-ot tudtak alkudni a vevők.

Slágerkerületek

Majdnem minden ötödik érdeklődő jelölte meg a XIII. kerületet lehetséges célpontként, ugyanakkor szép számban tették le a voksukat Zugló, Terézváros és Erzsébetváros mellett is. A budai oldalon a XI. kerület volt a legnépszerűbb 16,3%-kal, Soroksárra viszont csak a lakáskeresők 2%-a költözne.

24 millióval indulnak lakást venni a befektetők

Októberben a vásárlók 39%-a nyilatkozott úgy, hogy egyértelműen befektetési szándék áll a háttérben, ők átlagosan 24 millió forintért vettek 59 négyzetméteres lakásokat. 21% volt az első lakásvásárlók aránya, akik átlagosan 18,5 millió forintot adtak ki 56 négyzetméter körüli ingatlanokra. Vidéken a nagyobb lakásba költözés mellett továbbra is magas az örökölt ingatlanok értékesítésének aránya (28%).

Budán a tranzakciók 38%-a 400 ezer forint feletti négyzetméteráron történt, a 250 ezer forint alatti értékesítések aránya drasztikus visszaesést mutat (31%-ról egy év alatt 9 %-ra). A pesti oldalon hasonló a helyzet, ott a 350 ezer forint feletti eladások 33%-ot tesznek ki, miközben a 200 ezer forint alattiak aránya 37%-ról 13%-ra csökkent. Vidéken az 5 millió forint alatti értékesítések aránya megfeleződött, ezzel együtt csökkent a 150 ezer forintos négyzetméterár alatt eladott ingatlanok aránya is.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Címkék
Hirdetés