András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió forintos jelzáloghitelt 20 évre vették fel, a havi törlesztő 200 ezer forint körül mozog, amit eddig kényelmesen fedezett a család két keresete. A hitel felvételekor a bank tanácsadója megemlítette a hitelfedezeti biztosítást, de Andrásék akkor úgy döntöttek, hogy „ráérnek még ezzel foglalkozni”, hiszen fiatalok és egészségesek voltak, a havi törlesztőrészlet pedig így is jelentős terhet jelentett.
Másfél évvel később András egy hétvégi kerékpáros balesetben életét vesztette. A gyász mellett Anitának hirtelen szembe kellett néznie egy nagyon konkrét kérdéssel: mi lesz a hitellel? A válasz egyszerű és kegyetlen – a tartozás nem szűnik meg, az a hagyaték része lesz, és a törlesztést valakinek tovább kell fizetnie. Anita egyedül, egy keresetből próbálja most állni a 200 ezres terhet, miközben a két gyermeke eltartásáról, iskoláztatásáról és saját megélhetéséről is gondoskodnia kell.
Ez a történet nem kivétel – minden évben tízezrek kerülnek hasonló helyzetbe Magyarországon. És pontosan erre találták ki a hitelfedezeti biztosítást.
Hirdetés
Hirdetés
Mi is pontosan a hitelfedezeti biztosítás?
A hitelfedezeti biztosítás egy olyan kockázati életbiztosítás jellegű módozat, amelynek elsődleges célja, hogy a hitelfelvevő halála – gyakran munkaképtelensége vagy tartós keresőképtelensége – esetén a fennmaradó hiteltartozást (vagy annak egy részét) rendezze. A kedvezményezett jellemzően maga a hitelező bank, tehát a kifizetés közvetlenül a tartozás törlesztésére megy, nem a hozzátartozók számlájára.
Fontos tudni, hogy a hitelfedezeti biztosítás nem kötelező minden hitelhez. A legtöbb banknál opcionális, bár sokszor kamatkedvezménnyel ösztönzik a felvételét. Van azonban néhány hiteltípus (elsősorban egyes önkormányzati vagy speciális konstrukciók esetén), ahol előírás lehet valamilyen fedezeti biztosítás megléte.
Mi történik, ha nincs biztosítva a hitel?
Ha a hitelfelvevő elhalálozik, és nincs érvényes fedezeti biztosítása, a tartozás az örökösökre száll át, pontosabban a hagyaték részeként öröklik azt is. Ez azt jelenti, hogy:
- Az örökös (jellemzően a házastárs vagy a gyermekek) köteles tovább fizetni a törlesztőrészleteket, vagy
- A bank – nemfizetés esetén – érvényesítheti a jelzálogjogát, ami akár a lakás elvesztéséhez is vezethet.
Anita esete jól mutatja: az érzelmi teherhez egy komoly anyagi kényszerhelyzet is társul, méghozzá a legrosszabb pillanatban, amikor a családnak a gyászfeldolgozásra kellene koncentrálnia.
Mennyire éri meg a hitelfedezeti biztosítás?
A hitelfedezeti biztosítás díja jellemzően a fennálló tőketartozáshoz, egyes esetekben a hitelfelvevő korához, egészségi állapotához igazodik, és a hitel élettartama alatt csökkenő fedezetet biztosít, ahogy a tartozás is csökken. Egy átlagos, 30 milliós jelzáloghitelhez kapcsolódó hitelfedezeti biztosítás díja becslés szerint havi 3–8 ezer forint körül alakulhat egy 30–40 éves, egészséges hitelfelvevő esetén – ez hitelintézetenként és egészségi kockázattól függően jelentősen eltérhet, ezért mindig egyedi ajánlatot érdemes kérni.
Érdemes tudni azt is, hogy a bank saját hitelfedezeti biztosítása nem mindig a legkedvezőbb megoldás. Sok esetben egy piacon elérhető, önállóan köthető kockázati életbiztosítás rugalmasabb feltételekkel és akár alacsonyabb díjjal nyújt hasonló vagy nagyobb védelmet – és a kedvezményezettet is szabadon megválaszthatod, nem kötelező a bankot megjelölni. Ugyanakkor az önálló kockázati életbiztosítás nem fedezi a törlesztőrészleteket egy hosszabb betegség, vagy munkanélküliség esetén. Kockázati biztosítás esetén erre külön fedezetet kell kérni.
Mennyire elterjedt Magyarországon a hitelfedezeti biztosítás?
Pontos, rendszeresen közölt statisztika nem áll rendelkezésre arról, hány magyar hitelfelvevőnek van hitelfedezeti biztosítása – ezt maga az MNB is megerősítette. Egy 2026 januári megkeresésre adott jegybanki tájékoztatás szerint azonban 2024 végén országosan közel 1,36 millió embert fedeztek a hitelfedezeti módozatok (ez az összes hiteltípusra – jelzálog-, fogyasztási, gépjármű- és személyi kölcsönre, valamint hitelkártyára – vonatkozó együttes szám), az éves díjbevétel pedig meghaladta a 32,4 milliárd forintot. A piac emellett erősen koncentrált: mindössze kilenc biztosító kínál ilyen megoldást, és a legnagyobb három szereplőhöz kapcsolódik a díjbevétel közel háromnegyede.
Kinek éri meg leginkább?
A hitelfedezeti biztosítás – akár a bank saját módozata, akár egy önállóan kötött kockázati életbiztosítás – elsősorban azoknak fontos, akik:
- Egyedüli keresőként viselik a törlesztőrészlet terhét,
- Gyermeket nevelnek, akiknek a lakhatását a hitel biztosítja,
- Hosszú futamidejű (15–20+ éves) jelzáloghitellel rendelkeznek, ahol a kockázati időtáv is hosszú.
Ha Andrásék idejében kötöttek volna egy megfelelő összegű, a hitelhez igazított életbiztosítást, Anita és a gyerekek ma nem anyagi válsággal küzdenének a gyász mellett, a tartozás rendeződött volna, és a család otthona biztonságban maradt volna.
A fedezet meghatározása találgatás nélkül
A megfelelő biztosítási összeg meghatározásához nem elég ránézésre becsülni: érdemes figyelembe venni a fennálló tartozást, a futamidőt és a család egyéb anyagi kötelezettségeit is. A Bankmonitor kalkulátorával percek alatt összehasonlíthatod a piacon elérhető életbiztosítási ajánlatokat, és megnézheted, mekkora fedezetre és milyen havi díjra van szükséged ahhoz, hogy a hiteled – és vele együtt a családod otthona – bármilyen váratlan helyzetben is biztonságban legyen.
