10+1 banánhéj, ami miatt könnyen elbukhatjátok a Babaváró hitelt

10+1 banánhéj, ami miatt könnyen elbukhatjátok a Babaváró hitelt
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-07-08
 

A Babaváró hitel remek lehetőség a gyerekvállalást tervező fiatal házaspároknak, hiszen a kölcsön az első 5 évben kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is marad. További gyerekek érkezésekor ráadásul még hitelelengedés is kapcsolódhat a konstrukcióhoz, optimális időzítéssel pedig előfordulhat, hogy a hitelből végül egyetlen forintot sem kell visszafizetnie a családnak. Igen ám, de az állam a támogatásért cserébe komoly feltételeket szab, ráadásul a bankoknak is eltérő a hitelbírálati gyakorlata. Összegyűjtöttük a leggyakoribb, nem feltétlenül közismert buktatókat, amelyek miatt sokan elbukják a lehetőséget.

1. Nincs elegendő igazolható jövedelmetek

Bár a Babaváró egy állami támogatású konstrukció, mégiscsak hitelről van szó, ezért a bank köteles előre meggyőződni arról, hogy tudjátok majd fizetni a havi törlesztőiteket.

Egyrészt mindig meghatározzák azt a minimális jövedelmet – ez rendszerint az aktuális minimálbér -, ami felett egyáltalán hiteleznek. Amennyiben ez megvan, akkor a továbbiakban úgy számolnak, hogy a havi törlesztő nem haladhatja meg a jövedelem 50, illetve 60%-át. 50% a limit akkor, ha a kereset 600 ezer forint alatt van, ha pedig eléri azt, akkor 60%-nál ránt be az adósságfék. Ez az úgynevezett JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató) szabály.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a bankok többnyire óvatosabbak, és nem mennek el eddig, illetve mindig valamekkora megélhetési költséggel csökkentik a nettó jövedelmet, és ezután számolnak csak JTM-et.

Jó tudnotok, hogy amennyiben a feleség már várandós a Babaváró igénylésekor, akkor az ő jövedelmét bizony csak csökkentett mértékben veszi majd figyelembe a bank. Ez azért van, mert így igyekeznek bebiztosítani magukat arra az esetre, ha a feleség jövedelme ténylegesen csökkenni fog.

Hirdetés

Hirdetés

2. Nem vagytok házasok

Ez valójában bagatell és könnyen orvosolható probléma, így nem is érdemes rá több szót vesztegetni. Talán még annyi, hogy a hitel szempontjából az is megfelelő, ha csak anyakönyvvezető előtt mondjátok ki az igent, az egyházi esküvő és a lakodalom ezt követően bármikor lehet.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Október végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

3. Egyikőtöknek sincs legalább 3 éves folyamatos TB-jogviszonya

A Bankmonitor szakértőinek tapasztalata az, hogy ez jelenti sokak számára a legnehezebben teljesíthető feltételt. Segíthet azonban, hogy a nappali felsőoktatási intézményben eltöltött tanulmányok beleszámítanak a 3 éves TB jogviszonyba, feltéve, hogy legalább az utolsó 180 napban volt munkaviszonyból vagy vállalkozásból származó jövedelem. Ebben az esetben a felsőfokú tanulmányok befejezése és a munkába állás között legfeljebb 6 hónap lehet a szünet.

Sőt, maximum 1 évvel a közmunka is beleszámít a folyamatos TB jogviszonyba. Ha pedig külföldi TB jogviszonyod volt az igénylést megelőző 180. napon, akkor elégséges az utolsó 90 napban teljesíteni a szigorúbb elvárásokat. Vagyis megfelelő, ha a pár a kérelem beadása előtt 3 hónappal költözik haza és vállal munkát.

4. Egyikőtök negatív státusszal szerepel a KHR adatbázisban

Ha valaki csúszásba kerül a hitelével, az elmaradás összege pedig 90 napon túl eléri az aktuális minimálbér összegét, akkor az úgynevezett Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) negatív státuszt kap. Ő egészen addig nem kaphat banki hitelt, amíg ezt nem rendezte. Sőt, ha saját erőből rendezte az elmaradását, akkor is még legalább egy évig úgynevezett passzív státuszban marad, ez idő alatt pedig a bankok egyáltalán nem, vagy csak lényegesen szigorúbb feltételekkel hitelezik.

Ha megnéznéd, hogy mit látnak rólad a bankok a KHR rendszerben, akkor az Ügyfélkapun keresztül gyorsan, egyszerűen és nem utolsósorban ingyenesen megteheted. Ennek menetéről itt írtunk részletesen. 

5. 5 ezer forintot elérő köztartozásotok van

Elutasítja a bank az igényléseteket, amennyiben 5 ezer forintot elérő, NAV-nál nyilvántartott köztartozásotok van. Ezért az ilyet mindenképpen célszerű előtte rendezni.

6. Nincs mindkettőtöknek magyarországi lakcíme

Mindkét igénylőnek rendelkeznie kell magyarországi lakcímmel, amit lakcímkártyával is igazolni kell. Ehhez nincs nagyon mit hozzáfűzni, ez az elvárás viszonylag egyszerűen teljesíthető.

7. Túl fiatalok vagytok

Hiába írja elő a Babaváró rendelet, hogy a támogatás 18 éves kortól igényelhető, a bankok egy része 20, 21 vagy éppen 23 éves kortól hitelez csak, pontosabban az ennél fiatalabbaknak megfelelő adóstársat kell bevonniuk a szerződésbe.

8. Túl idős a feleség

A Babaváró hitelnél kardinális kérdés a feleség életkora, hiszen általános szabály, hogy a feleség nem töltheti be igényléskor a 30. életévét. Ám, ha már úton van a baba, akkor idén (2024-ben) még 40 év a felső korhatár. Ez azt jelenti, hogy 40 éves kortól a Babavárót semmiképpen nem lehet megigényelni.

9. Túl idős a férj

A bankok a férj maximális életkorát is meghatározzák. Bonyolítja a dolgot, hogy ez sem egységes, valahol lejáratkor nem lehet 70 évesnél idősebb a férj, míg máshol 75 év a plafon. Mivel a Babaváró maximális futamideje 20 év, ez azt jelenti, hogy igényléskor a férj nem lehet 50, illetve 55 éves.

Ha a férj idős, akkor lehet persze „játszani” azzal, hogy a futamidőt lerövidíti a pár, ennek azonban korlátot szab, hogy a hatályos rendelet szerint a havi törlesztő nem haladhatja meg az 51 ezer forintot. Emiatt, ha a maximális összeget, vagyis 11 millió forintot igényelnétek, akkor a 20 éves futamidőt nem is tudjátok csökkenteni, de például 10 millió forintos hitelösszegnél 18 év, 8 millió forintnál pedig akár 14 év is választható. Persze az negatívum, hogy ebben az esetben nem tudjátok teljes mértékben kihasználni a lehetőséget, de legalább nem is veszik el számotokra teljesen.

10. Nemrég váltottatok munkahelyet

Mint minden banki hitel, így a Babaváró esetében is elvárás, hogy a jövedelmével beszálló igénylő legalább 3-6 hónapja dolgozzon az aktuális munkahelyén. És ez teljes hónapot jelent, vagyis aki mondjuk idén 2024. április 12-én kezdett, az legkorábban augusztus vagy október elején igényelheti a konstrukciót. Hogy pontosan mikor, az bankfüggő, ugyanis eltérő az elvárt folyamatos munkaviszony hossza.

11. Speciális jövedelmetek van

Az alcím annyiban talán túlzó, hogy valójában nem kell „speciálisnak” lennie egy jövedelemnek ahhoz, hogy megnehezítse a Babaváró igénylését. Elég már az is, ha külföldön dolgozik valaki, vállalkozásból származik a bevétele, esetleg készpénzben kapja a munkabérét. A megfelelő jövedelemről jogszabály nem rendelkezik, ám a bankok maguk eldönthetik, hogy mit fogadnak el és mit nem. Mivel a gyakorlatuk emiatt nagyon különböző, előfordulhat, hogy az egyik pár valahol hitelképes, míg máshol kikosarazza őket a pénzintézet. Ha ez utóbbi történik, akkor azonban még nincs minden veszve, ugyanis lehet több helyen is próbálkozni.

A plusz körök elkerülése végett érdemes eleve egy független szakértő segítségével elindulni, aki az igénylés teljes folyamatában mankót jelent számotokra, ráadásul plusz költség nélkül.

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés