Jobb helyzetben van egy lakásvásárló, mint egy évvel ezelőtt?

Jobb helyzetben van egy lakásvásárló, mint egy évvel ezelőtt?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-10-04
 

Megjelent a KSH előzetes, 2024. II. negyedévére érvényes lakásárindexe. Az árak egy év alatt közel 10 százalékkal emelkedtek, ez azért érdemi növekedés. Ennek ellenére úgy tűnik jobb helyzetben van számos lakásvásárló, mint egy évvel ezelőtt. De hogy lehet ez?

A KSH második negyedévre érvényes lakáspiaci adatai alapján az ingatlanárak inkább stagnáltak. Az év első három hónapjához képest összességében nem történt árváltozás. A használt lakások tiszta árváltozása 99,9%-on ált, vagyis enyhe csökkenést láthattunk, míg az újépítésű ingatlanok ára 0,8% százalékkal emelkedett egy negyedév alatt. (Ezen két érték eredője azért lehetett nulla, mert érdemben több használt lakás cserél gazdát, mint új.)

Ha egy egész évre tekintünk vissza, akkor azért már érdemi áremelkedést láthatunk: 2023. II. negyedévéhez képest 9,8 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak. Ezen belül a használt ingatlanok tiszta árváltozása 9,6%, míg az újépítésű házaké 10,1% volt. Vagyis összességében, az előzetes adatok alapján közel kétszámjegyű volt az éves áremelkedés mértéke.

A lakásvásárlók számára az ár mellett azonban számos más tényező is nagyon lényeges.

Hirdetés

Hirdetés

Az önerőből ingatlant vásárlók jobb helyzetben lehetnek

A legideálisabb helyzetben azok a vevők vannak, akik önerőből tudnak ingatlant vásárolni, lássuk számukra mit jelent ez az új adat. Mivel érdemben többen vásárolnak használt lakást, ezért a használt ingatlanpiac árváltozását vették a Bankmonitor szakértői alapul.

Ezek alapján, ha egy átlagos lakás 2023. II. negyedévében 50 millió forintba került, akkor annak a vételára idén a második negyedévben már 54 800 000 forintra emelkedett. Ha azt vizsgáljuk meg, hogy egy átlagos jövedelemmel rendelkező magyarnak mennyit kellene dolgoznia egy ilyen ingatlanért, akkor a helyzet a növekvő árak ellenére is valamelyest javult. Tavaly április-június időszakban a havi kedvezmény nélküli nettó átlagbéreknek a számtani átlaga 377 467 Ft volt. Idén ez a jövedelem már 429 900 Ft-ra emelkedett. Tavaly az 50 millió Ft 133 hónapnyi átlagos fizetésnek felelt meg, míg idén az emelkedő vételárhoz már „csak” 128 hónap átlagbér kellene. Vagyis az áremelkedés ellenére mintegy 5 hónappal kevesebbet kellene dolgozni az áhított ingatlan megvásárlásához.

Természetesen nem életszerű az ilyen mértékű spórolás, de összességében jól mutatja a vásárlók helyzetének változását. Másik megközelítésben érdemes azt megnézni, hogy létezett-e olyan alacsony kockázatú megtakarítás tavaly tavasszal, nyár elején, amelyiknek a hozama meghaladhatta a használt lakásárak 9,6%-os emelkedését. Nem kellett sokáig keresgélni, például az inflációkövető 2030/I PMÁP egy ilyen befektetés volt. A tavaly júniustól vásárolható papír induló éves kamata 15,50% volt, a ténylegesen megfizetett időarányos kamat 2024. május 21-én 14,99% volt. Ha akkor eladjuk a papírt 99%-os árfolyamon, akkor 50 millió Ft befektetése esetén 56,99 millió Ft-ot lehetett kivenni. Ez pedig 2,1 millió Ft-tal meghaladja a használt lakások átlagos áremelkedését.

Jó tudni
Vagyis az átlagbéremelkedés meghaladta az ingatlanárak változását, ez alapján jó eséllyel gyorsabban össze lehet gyűjteni egy lakásnak a vételárát (bár ez az idő még mindig igen hosszú). Ráadásul az alacsony kockázatú befektetések hozama is meghaladta az ingatlanok drágulásának mértékét: akinek rendelkezésre állt 2023. második negyedévében a vásárláshoz szükséges összeg, de azt inkább befektette, az idén tavasszal meg tudta venni a kiszemelt lakást és még meg is maradt számára a hozam egy része.

Mi a helyzet azokkal, akiknek lakáshitelre is szükségük volt az ingatlan megvásárlásához?

Természetesen nagyon sok magyarnak nincs a zsebében, vagy szabadon a bankszámláján egy lakás megvásárlásához szükséges összeg. Az ilyen vevők a vásárlást csak lakáshitel igénybevételével tudják megvalósítani. De vajon ők is jobb helyzetben voltak 2024. II. negyedévében, mint egy évvel korábban? Számukra az ingatlanárak és a jövedelem nagysága mellett már a hitelkamat alakulása is lényeges tényezővé vált.

Példaként vegyük az előző 50 millió Ft értékű használt lakást. Egy éve a vevőnek 30 millió Ft önereje volt, a maradék 20 millió Ft-ot hitelből venné fel. 2023. júniusában a legolcsóbb 10 évig fix kamatozású lakáshitel 8,60% kamat mellett volt elérhető (az akkori átlagbér mellett). Egy ilyen kölcsön havi törlesztőrészlete 20 éves futamidő mellett 174 833 Ft lenne. Ez a részlet a korábban meghatározott 377 467 Ft átlagos fizetésnek a 46,32%-a.

Könnyebb helyzetben van egy lakásvásárló, mint egy évvel korábban?

A lakás vételára tehát 54,8 millió Ft-ra emelkedett egy év alatt. Induljunk ki abból, hogy a vevő a meglévő önerőt a korábban említett 2030/I PMÁP-ba fektette, ennek az értéke idén júniusban 34 197 000 Ft volt. Vagyis a vásárláshoz  20 603 000 Ft-ra lenne szükség. Ezt az összeget idén júniusban (az akkori átlagbér mellett) 6,29%-os kamaton kaphatta volna meg. A törlesztőrészlete egy ilyen kölcsönnek 151 074 Ft, ami a korábban meghatározott 429 900 Ft átlagbérnek csupán a 35,14%-a.

Jó tudni
A példában szereplő vevő érdemben jobb helyzetben van, a 4,8 millió Ft-os vételáremelkedésből közel 4,2 millió Ft-ot ugyanis az önerő lehetséges hozama már kompenzálhatott. Így is 600 ezer forinttal több hitelre volt szükség a vásárláshoz, de azt érdemben, 2,31 százalékponttal kedvezőbb kamaton kaphatta meg, emiatt maga a havi törlesztőrészlet is mérséklődött 23 700 forinttal. Ráadásul a kisebb törlesztőt egy magasabb fizetésből kell kigazdálkodni.
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés