Elektronikus fizetést is elfogadna vállalkozóként? – Most már olcsóbban és kényelmesebben megteheti (X)

Elektronikus fizetést is elfogadna vállalkozóként? – Most már olcsóbban és kényelmesebben megteheti (X)
Hirdetés

Cikk2024-10-22
 

Ma már alapvető – és részben szabályozói – elvárás a kereskedelmi, szolgáltatói területen működő vállalkozásokkal szemben, hogy tegyék elérhetővé az elektronikus fizetési lehetőséget az ügyfeleiknek. Egészen a közelmúltig erre csak a POS-terminál telepítése jelentett megoldást, de ma már elérhetőek más megoldások is – hívta fel a figyelmet a CIB Bank szakértője.

A pénzforgalom egyre erőteljesebben áttolódik a készpénz irányából az elektronikus csatornákra, amelyhez most már a legkisebb vállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell – nyilatkozta a Bankmonitornak Fetter István, a CIB Bank Kisvállalati Divíziójának vezetője. Magyarországon – tette hozzá – még mindig a POS-terminálok használata a legelterjedtebb a kereskedőknél és más, szolgáltatási jellegű tevékenységet végző vállalkozásoknál: ennek létezik helyhez kötött – kábellel rögzített – és hordozható változata is: utóbbit jellemzően vendéglátóhelyeken használják. A klasszikus POS-terminálnak ugyanakkor hátránya, hogy a vállalkozásnak vagy meg kell vásárolnia a készüléket, vagy bérelnie szükséges azt.

Ma viszont már nem csak a hagyományos POS-terminálok jelentik az egyetlen alternatívát az elektronikus fizetések fogadásához. A CIB Bank kínálatában is megjelent a softPOS megoldás, ami akár online is igényelhető, és amelynek a használatához nem kell terminált bérelni vagy vásárolni, hanem elegendő valamilyen okoseszközre – jellemzően mobiltelefonra – telepíteni egy applikációt, ami alacsony, a POS-eknél megszokotthoz képest elenyésző mértékű havi díjért használható. SoftPOS segítségével az ügyfél – hívta fel a figyelmet Fetter István – nem csak fizetni tud a mobiltelefonja segítségével, hanem ilyen módon már fizetést fogadni is. „A CIB Bank 2023 novemberében Visa Awards díjat kapott azért, mert nálunk a legmagasabb a mobiltárcát használó ügyfelek aránya: bízom abban, hogy a softPOS is gyorsan népszerűvé válik majd” – tette hozzá. Az elektronikus fizetési megoldások terjedéséhez a CIB Bank várakozásai szerint nagyban hozzájárulhat az azonnali fizetési rendszer (AFR) második ütemének szeptemberi elindulása is. Ez számos új, technikailag az azonnali utalásra épülő fizetési megoldást hozott: így most már – egy mobilapplikáció segítségével – az ügyfelek QR-kódon keresztül, deep link használatával, vagy az NFC alkalmazásával is fizethetnek az elfogadóhelyeken. „Ezeknek a megoldásoknak nagy előnye a vállalkozások szempontjából, hogy – mivel az azonnali utalásra épülnek – az ügyfél által ily módon kifizetett pénz azonnal megjelenik az eladó vagy szolgáltató számláján, tehát nem kell a kártyás fizetéseknél megszokott, akár több napos átfutási idővel számolni” – emelte ki Fetter István. A szakértő szerint a qvik nevű fizetési megoldás az elfogadói hálózat bővülésével gyorsan népszerűvé válhat mind a vállalkozások, mind a lakosság körében: azt pedig, hogy az említett fizetési módok közül melyik válik dominánssá, az ügyfelek preferenciái, illetve a felhasználói élmény dönti majd el.

Hirdetés