Részvényalapok
Hirdetés
Hirdetés

2013-01-18 Frissítve: 2018-04-05
 

Ezek az alapok döntő részben részvényekbe fektetnek. (Például OTP-be.) Az alap hozama a részvények által fizetett osztaléktól és a részvényárfolyamoktól függ. Ez utóbbit rengeteg dolog befolyásolhatja, megjósolni a jövőbeni alakulását nem könnyű (így ennek részletezésére ezen a ponton nem teszünk kísérletet). A részvényalapok ára sűrűn változik, egyik időszakban emelkedik, míg egy másikban csökken, hiszen a részvénypiac jellemzője, hogy erősebben is ingadozhatnak a részvényárak (biztosan többször hallotta/olvasta a médiában, hogy a BUX, a budapesti  részvényindex éppen 3%-ot emelkedett, vagy ugyanilyen mértékben csökkent egy nap alatt. Természetesen az átlagos napi elmozdulás mértéke ennél lényegesen kisebb, egy százalék alatti).

Vannak olyan részvényalapok, amik csak egy-egy szektor (például bankpapírok, számítástechnikai cégek papírja), vagy egy-egy ország (Kína, Oroszország, Törökország) részvényeiből vásárolnak kizárólag.

Kalkulátorunk segítségével könnyedén megtalálhatod a számodra megfelelő alapot mind hozam, mind kockázat tekintetében. Nézd meg melyek a Számodra legjobb alapok. Kezd a keresgélést itt

1
Hirdetés
Hirdetés