A legmagasabb forint és devizakamatok bankbetétben

szerző: Bankmonitor.hu
2015. 09. 15.

Körbenéztünk, hogy mit tud nyújtani a bankbetét, az egyik legbiztosabb befektetés. 1,35%-os alapkamat mellett nagy csodára nem vártunk. Viszont kellemes meglepetésként több, mint dupláját (3,2%-ot) elérjük kisebb összeggel is egy éves lekötéssel (ha 10 millió forint felett kötünk le, akár 3,6%-ot is kaphatunk). Amennyiben csak fele ilyen hosszú lekötésben gondolkozunk, akkor is 3%-kal tudjuk gyarapítani a pénzünket lekötésben. És mekkora kamatra számíthatunk 0,25%-os dollár „alapkamat” és 0,05%-os euró alapkamat mellett?

Egyre többen döntenek úgy, hogy forint mellett devizában is megtakarítanak. Az elsődleges deviza Magyarországon általában euró, míg a második legnépszerűbb a dollár. Mégis mire számíthat az, aki az euró, vagy dollár betétlekötést választja?

Euró kamatok

Az Európai Központi Bank euróra vonatkozó alapkamata mindössze 0,05%. Ehhez képest euró lekötések zöme magasabb kamatot fizet ennél az értékénél. Természetesen ez a tény önmagában még nem meglepő, hiszen a Magyar Nemzeti Bank alapkamatánál is jócskán találunk magasabb betéti kamatokat. Viszont a mértéke már ennél érdekesebb: találunk fél százalékot bőven meghaladó betététi ajánlatot is! A legmagasabb kamatot a MagNet Bank kínálja, a maga 0,85%-os ajánlatával. A dobogó második fokán az FHB bank áll, 0,75%-os kamattal. Ezen kamatok elérésének egyes esetekben feltétele lehet, hogy új pénzt kell vinnünk a bankba, azaz nem korábban is ott tartott eurót kötünk le. Majd a képzeletbeli dobogó alsó fokán ketten is ácsorognak 0,4%-os kamattal: Sberbank és az FHB.

Euróbetét

Dollár kamatok

A dollár alapkamatát alacsonyan tartja az amerikai jegybank, mindössze 0,25%. Dollárban elhelyezett bankbetététünkért 1%-ot is kaphatunk (ezen kamat elérésének egyes esetekben feltétele lehet, hogy új pénzt kell vinnünk a bankba, azaz nem korábban is ott tartott dollárt kötünk le). A legmagasabb kamatot a CIB kínálja. Az FHB Bank és a Sberbank dollár betétekben is bekerült az élmezőnybe: előbbi 0,8%-ot, míg utóbbi 0,55%-ot fizet egy évre. A többi banknál jelentősen kisebb az elérhető dollárkamat:

Dollárbetét

Forint kamatok

A Magyar Nemzeti Bank által meghatározott alapkamat közismereten 1,35%. Ennél jelentősen magasabb hozamra számíthatunk, mindegy, hogy fél, vagy egy évre nélkülözzük a pénzünket. Mindkét időtávon a legfeljebb új forrás feltételt vállalt betéteknél a BNP Paribas ajánlata viszi a prímet 6 hónapra 3%-kal, 12 hónapra 3,2%-kal (ráadásul a BNP Paribas 10 millió forint felett 3,6%-ot ad). Érdekes, hogy az élmezőnyben alig van változás: első és a harmadik helyezett is a BNP Paribas, míg a második a Gránit Bank mindkét időtávra:

Fél éves forintbetét

Éves forintbetét

Érdekel a legjobb betéti ajánlat? Add meg adataidat és kötelezettségmentesen tájékoztatnak róla!


Bankmonitor

Keress a legjobb
Bankbetét
ajánlatok között!

Tovább a kalkulátorhoz

Ne feledkezzünk meg az inflációról!

A bankbetétek kamatait önmagában vizsgálva viszont egy fontos tényezőt figyelmen kívül hagyunk: az inflációt. Alacsony kamatok mellett ugyanis könnyen előfordulhat, hogy hiába mondunk le a lekötött pénzünkről való rendelkezésről akár 1 évre, az inflációnak köszönhetően pénzünk a futamidő lejártával kevesebbet érhet, mint amikor lekötöttünk. Az MNB előrejelzése szerint egy év múlva 2,5%-os infláció várható. Ez azt jelenti, hogy azok a forintos bankbetétek, amelyek ennél alacsonyabb kamatot fizetnek – ha teljesül a jegybank előrejelzése –, negatív reálkamatot fognak realizálni. Ezzel pedig máris alaposan lerövidül a szóba jöhető 1 éves forintos betétek listája.

Amennyiben pedig a devizákat nézzük még szörnyűbb a kép: euróban 1,3% a következő évre várt infláció, míg dollárra vonatkozó várakozások egy része közelebb állnak a 2%-hoz (az amerikai központi bank előrejelzése szerint 1,6-1,9%). Ez azt jelenti, hogy devizában csak akkor éri meg a betétlekötés, ha a forint gyengülésére számítunk. De az már színtiszta spekuláció… Önmagában spekulatív alapon ne fektessünk devizába! Deviza befektetést akkor érdemes tartanunk, ha meg kívánjuk osztani befektetéseinket különböző devizákban.

Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb! Mindenkinek válaszolunk.

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Szakértői cikkek

Lakáshitel tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

Kapcsolódó tartalmak

Évi 3%-os hozam a dollárra kockázatmentesen?

2018. 04. 30.

Magyarországon gond nélkül el lehet érni állampapírral 3% feletti hozamot kisbefektetőként. Igen ám, de a világban nem mindenhol állnak ilyen lehetőségek a befektetők részére. Amerikában például nem régóta törte át...

Aggódhatunk a forintért a választások miatt?

2018. 04. 06.

Vasárnap tartják az országgyűlési választást, ami nemcsak azért lesz kritikus, mert kiderül, hogy miként alakultak át a politikai erőviszonyok az országban, hanem azért is, mert rövid távon a befektetéseinkre is...

Hozzánk képest tízszer jobban élnek a nyugatiak

2018. 02. 08.

Annak ellenére, hogy az utóbbi években a lakosság nagy erőbedobással növelte a megtakarításai nagyságát, továbbra is nagyon el vagyunk maradva az európai átlaghoz képest. Az legalább pozitívum, hogy nem ülünk...

Megmutatjuk, hogyan keress többet a bankbetéteknél!

2017. 10. 13.

Az átlagos bankbetétek kamata manapság 1% alatti tartományban található. Bár egy-egy rövidebb időszakra találhatunk akár 2%-ot is meghaladó kamatokat is. De mit tehetünk, ha nem akarjuk a pénzünket drágán, akciós...

Blogajánló

  • alapblog

    180 ezer forint nettóért sem

    Nem tudsz valakit, aki beállhatna ide?  – kérdezte ismerősöm keservesen, aki kisboltjában tulajdonosként a pult mögött állt. Nem a munkára panaszkodott ő, de ha tulajdonosként...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.