Az omahai bölcs 15 kedvenc részvénye

2018. 02. 26. szerző: bankmonitor.hu

Warren Buffett a történelem legsikeresebb befektetői között foglal helyet, nem véletlen, hogy dollármilliókat fizetnek azért, hogy együtt vacsorázhassanak vele. Az általa is irányított Berkshire Hathaway részvényesei minden évben kapnak egy levelet, amiben beszámol az omahai bölcs arról, hogy mi történt az év során. Lássuk a 15-ös listát!

Használd befektetési alap keresőnk, hogy megtaláld az elvárásaidnak leginkább megfelelő alapot!

A hétvégén kapták meg a tulajdonosok ezt a levelet, amiből kiderül, hogy az óriási vállalatnak milyen részesedései vannak. A legnagyobb 15 pozíciót az alábbi ábrán láthatjátok. Kommentként azt mondta Warren Buffett, hogy náluk több Apple részvényt tavaly senki sem vásárolt. A vételeiknek köszönhetően egy év alatt négyszeresére nőtt a pozíciójuk!

Egy interjúban elmondta, hogy nem véletlen, hogy tavaly év végi piaci értéken 28,2 milliárd dollárra hízott az Apple pozíciójuk értéke. Véleménye szerint az Apple egy rendkívüli cég a fogyasztási elektronika piacán. Látja, mennyire erős az az ökoszisztéma, amit létrehoztak. Elképesztő mértékben magukhoz kötötték az ügyfeleket, mind fizikailag, mind mentálisan. Az iPhone pedig egy nagyon sikeres termék.

Érdemes megemlíteni, hogy a listából szándékosan kihagyták a Kraft Heinz részesedésüket, mivel egy befektetői csoporttal közösen vásárolták meg évekkel ezelőtt a céget és másfajta beértékelési módszert kell használniuk. Csak a miheztartás végett, a Heinz részesedésük a harmadik legnagyobb lenne a befektetőknek szóló levél szerint.

A listán egyébként nagyon sok szektorból kikerülő cégek vesznek részt, és nagyon jól mutatják, hogy miben is lát fantáziát Warren Buffett. A beszámoló tanulsága szerint a technológiai szektor helyett a hagyományos iparágakban van erős pozíciója, amilyen például a pénzügyi szektor vagy éppen az autógyártás, vagy a légiközlekedés.

 

Nézd meg kiemelt befektetési ajánlatainkat: Részletek »

Kiemelt befektetési ajánlatok
OTP abszolút hozam alapok éves átlagos hozamai,
2018.04.27.
OTP logo
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Prémium Származtatott Alap -0,52% 5,77% 5,14% 8,22% 1
    OTP Supra Alap 6,11% 8,30% 4,93% 16,19% 2
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 1. 2011.04.20.
    2. 2008.05.15.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Paletta Alap 1,80% 4,78% 5,16% 8,07% 3
    OTP Fundman Alap 5,51% 7,72% n.a. 5,69% 4
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 3. 1997.11.17.
    4. 2014.06.11.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Új Európa Alap 0,53% 3,16% 4,23% 5,50% 5
    OTP Föld Kincsei Alap 3,93% 14,92% 9,85% 7,07% 6
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 5. 2007.11.14.
    6. 2009.02.04.
  • BEFEKTETÉSI TERMÉKEK 1 év 3 év 5 év INDULÁSTÓL
    OTP Abszolút Hozam Alap -2,34% 0,25% 3,71% 4,10% 7
    OTP Trend Alap 10,41% 8,51% 15,12% 13,60% 8
    Forrás: BAMOSZ - Az alapok múltbeli teljesítménye, hozama nem jelent garanciát a jövőbeli teljesítményre, hozamra. Az alapok befektetési politikájáról, a befektetések lehetséges kockázatairól és egyéb adatairól részletesen tájékozódhat az alap forgalmazási helyein, valamint az OTP Alapkezelő Zrt. honlapján található Kezelési Szabályzatot is magában foglaló Tájékoztatóból. (www.otpalap.hu) 7. 2006.07.11.
    8. 2011.12.23.

A Bankmonitor.hu több mint 25 éves szakmai tapasztalatának köszönhetően - amelyet különböző bankoknál és brókercégeknél szereztünk - nem csak segítünk eligazodni a közel 50 alapkezelő több ezer alapjai között, de a megfelelő szolgáltató vagy vagyonkezelő kiválasztásában is segítségedre lehetünk.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Befektetési alap vonatkozásában:

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Címkék:

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Szakértői cikkek

Lakáshitel tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

Kapcsolódó tartalmak

Blogajánló

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.