Hírdetés

CSOK támogatás – remekül pótolhatja az önerőt, helyettesítheti a hitelt

szerző: |
 

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (röviden CSOK) a gyermeket nevelő, vagy tervező családok lakáscéljának megvalósításához nyújthat óriási segítséget. Ráadásul a lakásárak, építési költségek, illetve a hitelkamatok növekedése mellett ez a kedvezmény egyre fontosabb lehet.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) egy, a gyermekek után jár vissza nem térítendő támogatás, amelyet a családok meglévő, vagy vállalt gyermekeik után kaphatnak. A lakástámogatás összege 600 ezer Ft és 10 millió Ft között lehet, pontos mértéke a lakáscéltól és a gyermekek számától is függ.

Az állami támogatás számos család számára nélkülözhetetlen, enélkül sokan nem tudnák megvenni, felépíteni álmaik otthonát. Az otthonteremtési támogatás hatását egy 70 millió Ft értékű új építésű lakás vásárlásán keresztül mutatják meg a Bankmonitor szakértői. A vevő 12 millió Ft saját megtakarítással rendelkezik.

Hírdetés

Hírdetés

A vásárláshoz szükséges minimális önerőt is kiegészítheti a CSOK támogatás

Jogszabály alapján egy lakás megvásárlásához minimum 20 százalék önerő szükséges, ugyanakkor egyes bankok ettől szigorúbb irányba el is térhetnek. A példában szereplő család csak 10 millió Ft megtakarítással rendelkezik, ami nem éri el a vételár 20 százalékát, 14 millió forintot.

Szerencsére a CSOK számos esetben önerőként is felhasználható.

Az igényelhető csok támogatás összege

Vagyis a 12 millió Ft összegű saját megtakarítás mellé még a CSOK támogatás is önerőnek minősülhet. Természetesen ennek hatása a gyermekek számától is függ:

  • Gyermek nélkül az önerő összege 12 millió Ft.
  • Egy gyermek esetén az önerő összege 12,6 millió Ft.
  • Két gyermek esetén az önerő összege 14,6 millió Ft.
  • Három, vagy több gyermek esetén az önerő összege 22 millió Ft.

Ha a családnak legalább két gyermeke van, akkor a jogszabályban szereplő minimális önerő elvárást tudja teljesíteni a család a saját megtakarítás és a lakástámogatás együttes összegével. Fontos, hogy ettől egyes bankok magasabb saját megtakarítást is elvárhatnak.

A legtöbb pénzintézet csak a meglévő gyermekek után járó állami támogatást fogadják el saját megtakarításunk kiegészítéseként. Ugyanakkor létezik olyan pénzintézet is, amely a vállalt gyermekek után járó összeget is önerőnek tekinti. A megfelelő pénzintézet kiválasztása kulcsfontosságú lehet abban az esetben, ha lakáscélunk megvalósításához minimális saját megtakarítással rendelkezünk.

A dráguló lakáshitelek miatt is felértékelődik az állami támogatások jelentősége

A piaci kamatozású lakásvásárlási hitelek, illetve építési kölcsönök kamata az elmúlt hónapokban jelentős mértékben emelkedett. A Bankmonitor kalkulátora alapján jelenleg a 5,59 százalékos kamat mellett érhető el a legolcsóbb lakáshitel új lakás megvásárlására. Ilyen kamat mellett pedig már egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora kölcsönt szükséges igényelnünk.

Egy 70 millió Ft értékű új lakás vásárlásának finanszírozási lehetőségei

A 12 millió Ft saját megtakarításunk mellé  igényelhető CSOK támogatás nagysága komolyan befolyásolhatja a vásárláshoz szükséges jelzáloghitel összegét is. Két gyermekkel 55,4 millió Ft hitelre lenne szükségünk, míg 3 gyerek mellett elég lehet 48 millió Ft kölcsön is. (Kettőnél kevesebb gyermek mellett pedig maga az önerő nem lenne elégséges az ingatlan megvásárlásához.)

A hitelösszegből eredő eltérés pedig még jelentősebb, ha a teljes visszafizetendő összeget nézzük, ez nem is csoda, hiszen eltérő összeg kamatozik éveken, évtizedeken keresztül. Egy háromgyermekes család 20 év alatt 12 millió forinttal kevesebbet fizet vissza a vásárláshoz szükséges lakáshitelre, mint az a vásárló, amelyik csak két gyermek után használta ki az állami támogatást.

Az ábrán szereplő hitel a jelenleg elérhető legkedvezőbb piaci kamatozású lakásvásárlás hitel, ennél számos pénzintézet jóval drágábban kínál lakáscélú jelzáloghitelt. Azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a CSOK mellé számos család kedvezményes, 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitelt is igényelhet. (A támogatott hitel maximális összege 10/15 millió Ft attól függően, hogy hány gyermek után használták ki a vissza nem térítendő támogatást.) Ráadásul ez a kölcsön fix kamatozású, a kamattámogatás miatt a pénzpiaci hozamok emelkedése sincs rá hatással. A piaci hitelek kamatemelkedései miatt a támogatott kölcsön pénzügyi előnye tehát egyre jelentősebb.

A családi otthonteremtési kedvezményhez kapcsolódhatnak más támogatások is

2021. év elejétől a CSOK támogatást igénylők különböző egyéb kedvezményekre is jogosulttá váltak. Ezek pénzügyi hatásáról sem szabad megfeledkezni a Családi Otthonteremtési Kedvezmény értékelése során:

  • Az új építésű lakások vásárlásához kapcsolódó 5 százalékos áfa is visszaigényelhető, amennyiben a vevő CSOK-ot is igényelt. Fontos, hogy itt nincs gyermekszámra vonatkozó előírás: akkor is jár az adóvisszatérítés, ha egy gyermek után igényli a vevő az állami támogatást. Egy 70 millió forint értékű ingatlan esetén az áfa 3,3 millió Ft, ez már komoly addicionális kedvezményt jelent.
  • A CSOK támogatás felhasználásával lakást vásárlóknak – legyen szó használt, vagy új építésű ingatanról – nem kell megfizetniük a vagyonátruházási illetéket. Alapesetben az illeték a vételár 4 százaléka lenne: egy 70 millió Ft értékű lakás megvásárlásánál ez 2,8 millió forintot jelentene.

Összességében 6,1  millió Ft kiegészítő kedvezmény, támogatás kapcsolódhat a családi otthonteremtési kedvezmény mellé egy 70 millió Ft értékű új lakás, vagy ház vásárlásakor. Emellett pedig már nem mehetünk el szó nélkül.

A CSOK igénylés feltételei

Természetesen számos elvárást, feltételt szükséges teljesíteni ahhoz, hogy a család megkaphassa a támogatást. Nézzük meg mik ezek az előírások:

  • Legalább 180 napos TB jogviszonnyal kell rendelkezni. (Házas-, vagy élettársak esetén elégséges az egyik félnek teljesíteni a feltételt.) Az emelt összegű, 10 millió Ft-os kedvezmény elnyeréséhez pedig az igénylést megelőző 2 évben kell rendelkezni megfelelő társadalombiztosítási jogviszonnyal.
  • Nem lehet büntetett előéletű az igénylő. (Együttes igénylés esetén mindkét félnek meg kell felelnie az elvárásnak.)
  • Nem lehet adótartozása, köztartozása az érdeklődőknek. (Házas-, élettársak esetén egyik félnek sem lehet elmaradása, tartozása.)
  • Megfelelő lakáscélt szükséges igazolni: új lakás vásárlás, építkezés, használt lakás vásárlás és meglévő ingatan bővítése fogadható el.
  • Meglévő, vagy vállalt gyermek után igényelhetjük a támogatást. (Vállalt gyermekre csak akkor kaphatjuk meg a kedvezményt, ha fiatal házasok vagyunk.)
  • Az ingatlan alapterületére vonatkozó elvárást is teljesíteni kell. (Az ingatlan minimális alapterületére vonatkozóan vannak előírások: az elvárt alapterület függ a lakáscéltól, az ingatlan típusától és a gyermekek számától is.)
  • Az állami támogatás felhasználásával nem lehet lakást vásárolni közeli hozzátartozótól.

A Bankmonitor kalkulátorával ellenőrizheted, hogy megfelelsz-e az elvárásoknak.

Bankmonitor
Ft
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha CSOK helyett hitelből valósítanád meg célod lakáshitel kalkulátorunkkal megtalálhatod a számodra megfelelőt.
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Köszönjük hogy feliratkoztál hírlevelünkre!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Jó hírünk van!
A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Add meg az elérhetőséged és megmutatjuk:
  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
A Falusi CSOK a családi otthonteremtési kedvezmény egy speciális formája. Az emelt összegű támogatást preferált kistelepüléseken és tanyákon fekvő ingatlanokra lehet fordítani. Az elfogadható célok köre is más: meglévő ingatlan korszerűsítése, bővítése és használt lakás vásárlására fordítható az összeg. Ez utóbbi esetben azonban a vásárlással egy időben korszerűsíteni és/vagy bővíteni is szükséges az ingatlant. Ezen támogatás esetében az igénylőnek legalább 1 éves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie.
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

 
Hírdetés