Egy évet vársz a lakásvétellel, cserébe fizess havonta 13-15 ezerrel többet

2018. 05. 14. szerző: bankmonitor.hu

A lakásvásárláson gondolkodók komoly dilemmával néznek szembe, hiszen a jegybank várakozásai szerint 2018-ban 13,9%-kal nőhetnek országosan az ingatlanárak. A számításaink szerint egy átlagos lakásnál, amit 50%-ból önerőből tudunk megvenni, havi alapon 13-15 ezer forinttal lehet több a havi törlesztő. Lássuk a számokat!

Használd hitelkalkulátorunk az igényeidhez legjobban illő ajánlat megtalálásához!

Pénteken jelent meg a jegybank legújabb lakáspiaci jelentése, amiből számos érdekfeszítő tény derült ki:

  • 2017-ben a jegybank lakásárindexe alapján a lakásárak 13,8%-kal nőttek országosan (reál értelemben 11,4%-kal),
  • a magasabb árszintek ellenére a lakásvételek száma mintegy 2%-kal nőtt éves viszonylatban,
  • Budapesten 2013 vége és 2017 vége között duplázódtak a lakásárak, ezen a szinten pedig már a túlfűtöttség jelei mutatkoznak (a lakásvételek darabszáma ezért is csökkenthetett),
  • országos szinten azonban nincs erről szó, tehát Budapesten kívül még van tere az akár nagyobb mértékű ingatlanár növekedésnek,
  • a magasabb árak miatt a lakosság jelentős arányban csak hitelfelvétellel együtt tud lakást vásárolni, a vételek 45%-ához kapcsolódott hitel,
  • a keresleti és kínálati viszonyokat figyelembe véve 2018-ban megismétlődhet a 2017-es év, az árak országosan 13,9%-kal nőhetnek.

Az MNB lakáspiaci jelentése nem jelent túl sok jót a lakásvásárlás előtt állóknak, ha valóban beválik a jóslat, akkor egy év várakozás utána átlagosan 14%-kal kell többet fizetnünk. Ha elfogadjuk azt, hogy időközben a megtakarításunk értéke azért valamelyest növekszik, akkor is azt mondhatjuk, hogy bő 10%-kal kell többet adni a kinézett lakásért.

Gondoljunk csak bele, hogy ha egy 25 millió forintos ingatlant vásárolnánk meg, akkor egy év múlva már 28,5 millió forintot kell kifizetnünk. Vegyük azt, hogy jelenleg fele részben (12,5 M Ft) önerőből tudnánk finanszírozni a vételt, de egy év múlva 13,5 milliót tudunk beletenni a vételbe. Az marad, hogy a 12,5 millió forintos hitel helyett már 15 milliót szükséges felvenni például 20 évre.

Jelenleg egy 6 havonta változó kamatozású hitelt a legolcsóbban 2,61%-os THM-mel, és 66,5 ezer forintos törlesztővel adnak oda. Amennyiben 10 évre fixáljuk a kölcsön kamatát, akkor 4,44%-os THM és 78,2 ezer forintos törlesztőt találunk. Ezek a legjobb ajánlatok, amikor a jövedelmünket is a hitelt nyújtó bankhoz utaljuk.

Egy évre rá, ha a mostani banki kondíciók maradnának, akkor a félévente változó kamatozású, 2,6%-os THM-es hitelért már 79,8 ezer forintot fizetnénk havonta. A 10 éves kamatrögzítést átlagos családi jövedelem mellett szintén 4,4%-on kapnánk meg, de a törlesztő a magasabb hitelösszeg miatt 93,8 ezer forint lenne.

Mi a következmény? Egy éves várakozási idő után a 2,5 millióval magasabb hitelösszeg havi szinten 13-15 ezer forintos pluszkiadást jelent. A teljes visszafizetésnél 3-3,5 millió forinttal lesz magasabb a cech. Éppen ezért érdemes már most elgondolkozni, hogy miként alakítjuk a lakáscélunkat. Magas áremelkedésnél el tud menni úgy a piac mellettünk, hogy csak a korábbinál nagyobb áldozat árán van esélyünk a vételre.

Nézd meg, hogy milyen lakáshiteleket érhetsz el aktuálisan!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.
Tudd meg az összes részletet!

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókban. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

A Bankmonitor Csapata

Szakértői cikkek

Lakáshitel tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

Kapcsolódó tartalmak

Nem érdemes esésre várni a lakáspiacon!

2018. 05. 20.

Az ingatlanárak az elmúlt két évben a fővárosban 40%-kal, míg országos szinten 24%-kal is feljebb kerültek. Ilyen körülmények között egyre nehezebb is ingatlanhoz jutni, hiszen az átlagbérekből kiindulva, a lokációtól...

Blogajánló

  • alapblog

    Észt tervek

    Csökkentsük az állami alkalmazottak számát 50%-kal, a köztársasági elnököt csak egy ciklusra lehessen megválasztani, legyen még függetlenebb a bíróság. 28 ismert észt üzletember összeállt és...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.