Elkeserítő adat jött a magyar bérekről, de még rosszabb a helyzet, ha most vennénk lakást

Elkeserítő adat jött a magyar bérekről, de még rosszabb a helyzet, ha most vennénk lakást
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-04-26
 

Egészen elképesztő számokat publikált a KSH a magyarországi béreket illetően: 2023. februárban mindössze 0,8, illetve 1,2 százalékponttal haladta meg a nettó átlagkereset az egy évvel korábbit, attól függően, hogy kedvezmények nélkül, vagy kedvezményekkel számolunk. A magas infláció miatt ugyanakkor a reálkereset 19,6 százalékponttal csökkent! De vajon miként változtak időközben a lakásárak és a hitelkamatok, javultak vagy romlottak a lakásvásárlók lehetőségei? A helyzet sajnos elkeserítő.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 531 200 forint volt idén februárban, ez pedig mindössze 0,8 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A korábban nem tapasztalt minimális csökkenés annak tudható be, hogy éppen egy évvel korábban kapták meg a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók a hathavi illetményüknek megfelelő szolgálati juttatásukat. Ennek hatását kiszűrve a bruttó átlagkereset növekedése 14,8 százalékponttal lenne magasabb.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 505 400 forintra becsülhető, ez 17,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 509 800, a költségvetésben 486 600, a nonprofit szektorban 515 900 forintot tett ki, ami 19,0, 13,1 és 12,4 százalékpontos emelkedést jelent egy év alatt.

A bruttó mediánkereset 423 400 forint volt, 16,3 százalékponttal meghaladva az egy évvel korábbit, ami azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak fele keresett ennél többet, illetve kevesebbet.

Hirdetés

Hirdetés

19,6%-kal ér kevesebbet a nettó jövedelmünk

A bruttónál azonban mindig sokkal érdekesebb a nettó jövedelem. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 353 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 366 400 forint volt februárban, ami 0,8, illetve 1,2 százalékponttal több az egy évvel korábbinál. Az úgynevezett fegyverpénz hatását kiszűrve a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset növekedése 15,2 százalékponttal lenne magasabb.

A magas infláció miatt ugyanakkor a reálkereset 19,6 százalékponttal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,4 százalékpontos kiemelkedő növekedése mellett. A reálkereset csökkenéséből 11,8 százalékpontot magyaráz az úgynevezett fegyverpénz.

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 295 600 forintot ért el, vagyis 16,5 százalékponttal múlta felül az előző év azonos időszakit.

A lakások közben a legtöbb helyen drágultak

A kedvezmények figyelembevételével kalkulált medián- és átlagkereset tehát 295 600, illetve 366 400 Ft volt februárban, ami az egyszeri fegyverpénz hatását figyelmen kívül hagyva 16,5, illetve 15,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Mivel azonban a reálkereset 19,6 százalékponttal csökkent, ez azt jelenti, hogy változatlan lakásárak mellett is kevesebb pénze maradt a magyaroknak kifizetni egy lakást, vagy ami életszerűbb, egy változatlan összegű hiteltörlesztőt.

Igen ám, de a lakásárak a legtöbb szegmensben még nőttek februárra az egy évvel korábbihoz képest.

A budai panellakások átlagos négyzetméterára például 0,67 százalékponttal (744 000 Ft-ról 749 000 Ft-ra) emelkedett, míg a pesti oldalon 5,1 százalékpontos csökkenést (647 000 Ft-ról 614 000 Ft-ra) mért a Duna House. A budai téglalakások átlagos négyzetméterára 26,7 százalékponttal (812 000 Ft-ról 1 029 000 Ft-ra) nőtt egy év alatt, míg Pesten 12,4 százalékpontos (643 000 Ft-ról 723 000 Ft-ra), a Belvárosban pedig 19,5 százalékpontos (873 000 Ft-ról 1 043 000 Ft-ra) volt a drágulás az ingatlanhálózat statisztikái szerint.

A kelet-magyarországi panelek az előző év februárjához képest 24,45 százalékponttal drágultak (364 000 Ft-ról 453 000 Ft-ra), míg Nyugat-Magyarországon 10,2 százalékpontos volt az átlagos négyzetméterár-növekedés (410 000 Ft-ról 452 000 Ft-ra). A tégla építésű lakásoknál Kelet-Magyarországon 6,1 százalékpontos (262 000 Ft-ról 278 000 Ft-ra), míg Nyugat-Magyarországon 8,9 százalékpontos drágulást (314 000 Ft-ról 342 000 Ft-ra) mértek.

Drágultak a hitelek is

Nem elég, hogy a lakások ára nőtt a legtöbb esetben, az elmúlt egy évben a lakáshitelek is jelentős mértékben drágultak. A Bankmonitor lakáshitel kalkulátor által vizsgált 9 magyarországi banknál például 450 ezer Ft nettó igazolt jövedelemmel most februárban 8,25-10,94%-os végig fix kamattal juthattunk hozzá 20 millió Ft hitelösszeghez 20 éves futamidőre, míg egy évvel korábban 5,05-8,4%-os kamatokkal találkozhattunk. Forintban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg a szóban forgó hitel törlesztője 2022. februárban banktól függően 133 643 Ft és 173 776 Ft között volt havonta, 2023-ban már 172 134 Ft és 207 691 Ft között találtunk ajánlatokat. Érdekesség, hogy az egy évvel ezelőtt legdrágábbnak számító hitelhez képest még most is találhatunk kedvezőbbet, ami jól mutatja a körültekintő bankválasztással elérhető pénzügyi előny nagyságát.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés