Betöltés

Ez az ábra jól mutatja, milyen olcsók most a hitelek

szerző: Fülöp Norbert
2018-11-29

Az elmúlt öt évben csaknem megfeleződött a személyi hitelek átlagos kamata, miközben az infláció egy ideje kúszik felfelé, így aztán fizetendő reálkamat már többnyire egy számjegyű. Ennek két csoport is nagyon örülhet! Egyrészt azok, akik most vesznek fel személyi kölcsönt, másrészt azok az adósok, akik régi, 20-25%-os kamatú hitelen ülnek. Mindjárt megmutatjuk, hogy miért!

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a személyi kölcsön kalkulátorunk.

A személyi kölcsön az idei év talán legnagyobb pénzügyi slágere a lakáshitel mellett, hiszen itt ingatlanfedezet és (sokszor) kezes nélkül lehet pénzhez jutni. Ábránkon jól látszik, hogy a 2012-es csúcsot követően hogyan kezdett csökkenni átlagos hitelkamat, ám az igazi érdekesség 2016 után figyelhető meg, ugyanis a kamatcsökkenés ekkor már az emelkedő inflációval is képes volt szembe menni. Ahogy szűkül az infláció és a hitelkamatok közötti rés, annál olcsóbb a hitel, az ábra pedig jól mutatja, a két vonal az elmúlt tíz esztendőben nem volt még olyan közel egymáshoz, mint most.

Ráadásul az átlagos hitelkamat mindig csalóka, ugyanis nem érzékelteti az ajánlatok közötti különbségeket. A Bankmonitor Személyi Kölcsön Kalkulátorával például hamar kideríthető, hogy egy 8 évre felvett 5 millió Ft-os hitelnek lehet 98 300 Ft és 130 000 Ft is a havi törlesztője. Ennek megfelelően a kamatok is nagy szórást mutatnak: 6,69% és 18,5% között vannak az aktuális ajánlatok.

A legalacsonyabb törlesztő esetében azonban 1 évig fixált csak a kamat, míg a pár ezer forinttal drágább kölcsön kamata az egész futamidőre rögzített. Az induló törlesztőkkel és az aktuális kamatokkal számolva a teljes visszafizetendő összegben is elhanyagolható, mindössze 100 ezer Ft a különbség, vagyis ennyibe kerül a kamatkockázat kiiktatása. Az pedig azért jól látszik, hogy az infláció és a személyi kölcsönök átlagos kamatai nagyjából együtt mozognak, vagyis ha az infláció a mostani mértékben emelkedik tovább, akkor a hitelkamatok is felfelé fognak mozdulni.

A Személyi Kölcsön Kalkulátor eredményeit elemezve azonban az is kiderül, hogy a végig fix kamatozású ajánlatok között is jelentősek a különbségek, így aki nem okosan választ, az hamar azon veheti észre magát, hogy olyan kamatot vállal be, ami 2015-ben is legfeljebb átlagosnak számított. ITT egymás mellett láthatod az egyes hitelek költségeit.

A mostani helyzet nagy nyertesei lehetnek még a drága hitellel rendelkezők, akik kedvezőbbre cserélhetik meglévő kölcsönüket. Ennek 3 előnye is lehet:

  • Csökkenthetik a havi törlesztőjüket.
  • Alacsony kamatszinten fixálhatják hitelük kamatát.
  • Ha a magas törlesztő miatt a jövedelmükre már nem kaphattak újabb hitelt, az alacsonyabb törlesztő miatt visszanyerhetik hitelképességüket.

Személyi hitel kalkulátor

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
A megadott adatok alapján eddig ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A pontosabb kalkulációhoz szükséges még:
Ft
hónap
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge @
havi törlesztő
THM
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
  • Várj még pár hónapot hogy meglegyen a megfelelő munkaviszony hossza.
Kérj ingyenes visszahívást személyi hitel szakértőnktől!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi
Veled a kapcsolatot
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre
Bankmonitor

 

 

 


A Bankmonitor.hu Személyi Kölcsön kalkulátorával 13 bank ajánlatát hasonlíthatod össze másodpercek alatt, a saját igényeidre szabva. Azon kívül, hogy forintosítható hasznot jelent a legjobb hitel kiválasztása, a Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors szerződéskötésben lehet részed.

A Bankmonitor segítségét kérem Személyi kölcsön vonatkozásában:
Ft
Ft
Ft
Összes jövedelem:
0 Ft
Bankba érkezik:
0 Ft
Szerepelsz KHR/BAR listán?
Próbaidős munkaviszonyod van?
Bevételek módosítása
0 Ft 0 Ft
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi
Veled a kapcsolatot
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre

Szakértői cikkek

Befektetésekről érthetően

A cikksorozat támogatója logo

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Blogajánló

  • alapblog

    Az elsüllyedt magánnyugdíjpénztár kincse

    Ahányszor a nyugdíjhelyzetről olvasok, mindig belesajdul a kötelező magánynyugdíj-pénztár (mnyp) hiányom. Most éppen itt olvastam, hogy az MNB kétségbeejtő helyzetről számolt be a nyugdíj-megtakarítások terén....

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.