Mit tehetnek azok, akiknek véget ér a moratórium, ám mégsem tudják fizetni a hitelüket

Mit tehetnek azok, akiknek véget ér a moratórium, ám mégsem tudják fizetni a hitelüket
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-09-29 Frissítve: 2020-09-30
 

A hitelmoratórium célzott meghosszabbításával együtt a hitelszerződések felmondását is megtilthatja hamarosan a kormány 2021. júniusig. Ez azok számára jelenthet óriási segítséget, akikre bár nem vonatkozik a fizetési moratórium meghosszabbítása, ám január 1-től ennek ellenére nem képesek rendben fizetni a hiteltörlesztőjüket.

Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését követően hamarosan megjelenhet a hitelmoratórium meghosszabbításáról szóló kormányrendelet, ami valószínűleg rendelkezik majd a hitelszerződések felmondásának tilalmáról is 2021. június végéig. Ez azért fontos, mert a hosszabbításban érdekelt körön – munkanélküliek, nyugdíjasok, gyermeket nevelők, közfoglalkoztatottak, a bevételeik legalább 25%-át elveszítő vállalkozások – kívül lehetnek még olyanok, akik január 1-től nem fogják tudni egy csapásra fizetni a korábbi törlesztőiket. Számukra ez hat hónap haladékot jelent, ami idő alatt rendezhetik pénzügyi helyzetüket, illetve egyezkedhetnek a bankjukkal, egy esetleges átütemezésről.

Hirdetés

Hirdetés

Ne bújjunk el!

A legrosszabb stratégia az, ha elbújunk a bank elől, sokkal jobban járunk akkor, ha mi magunk jelezzük a bank felé a fizetési nehézséget. Ismeri a magyar banki gyakorlat a hitelek átütemezését, így van realitása egy ilyen megállapodásnak. Azért is nem kifizetődő a struccpolitika, mert ha már 90 vagy 180 napon túli csúszásban leszünk, akkor jelentősen csökkennek a jogi lehetőségeink is.

Készítsünk családi költségvetést

Azon túl, hogy a bank felé minél hamarabb jelezzük a pénzügyi nehézségeinket, fontos a családi költségvetés elkészítése is. Ez utóbbi azért lényeges, mert a pénzintézet felé jelezni kell majd, hogy milyen havi törlesztőt leszünk képesek vállalni a jövőben, hiszen ez alapvetően meghatározza a szóba jöhető megoldási lehetőségeket.

Kitől kaphatunk átmeneti segítséget?

Ilyen helyzetben azt is érdemes számba venni, hogy a családban és a baráti körben kiknek a segítségére számíthatunk. Ezt célszerű minél hamarabb megtenni, hogy reálisan lássuk, milyen forrásokra számíthatunk az átmeneti időszakban.

Törlesszünk annyit, amennyit csak tudunk!

Előfordulhat, hogy a teljes hiteltörlesztőt nem tudjuk fizetni, ebben az esetben törlesszünk annyit, amennyit csak tudunk. Ez két dolog miatt is nagyon fontos. Egyrészt lassabban kezd felhalmozódni a tartozásunk, másrészt így talán elkerülhetjük, hogy felkerüljünk a rossz adósokat tartalmazó KHR listára. Ide ugyanis a 90 napnál régebbi, minimálbért meghaladó összegű lejárt tartozást felhalmozó adósok kerülnek fel, vagyis ha részlegesen törlesztünk, lassabban érjük el a minimálbér szintjét.

Azért kell megpróbálni elkerülni a KHR listára kerülést, mert az azon lévők gyakorlatilag nem hitelképesek, így utána már nem jöhet szóba megoldásként például a hitelkiváltás. Pedig ezzel sok esetben olyan szintre csökkenthetők a havi törlesztők, amit már képes kifizetni a megszorult adós is.

Megoldási lehetőségek

Hitelfedezeti biztosítás: Egészségkárosodás, haláleset, keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén segíthet a hitelfedezeti biztosítás, a kérdés csak az, hogy ezek közül mi szerepel a biztosítási szerződésünkben. Halálesetnél vagy egészségkárosodásnál – ami lehet balesetből eredő legalább 50%-os mértékű maradandó vagy bármely okból bekövetkező 79%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodás – a biztosító a fennálló aktuális tartozást kifizeti a banknak. (Az aktuális tartozás a nem lejárt tőketartozás, valamint a biztosítási esemény napja és az azt megelőző utolsó hiteltörlesztő részlet esedékessége közötti időszakra számított ügyleti kamat és kezelési költség együttes összege.)

Futamidő-hosszabbítás: Kézenfekvő megoldás lehet a futamidő hosszabbítása, hiszen ezzel csökkenthető a havi törlesztők összege. Egy 10 millió Ft-os lakáshitel 10 éves futamidővel például 102 ezer Ft-os havi törlesztőt jelent, míg ugyanez 20 éves futamidővel 63 ezer Ft havi fizetnivalóval jár.

Igen ám, de itt azzal is számolni kell, hogy a hitelmoratórium miatt már eleve meghosszabbodik a futamidő, hiszen itt az az MNB elvárása, hogy a havi hiteltörlesztő ne nőjön, ez pedig csak így kivitelezhető. A hosszabb futamidőnek ráadásul van egy olyan kellemetlen mellékhatása, hogy mivel tovább használjuk a bank pénzét, így a teljes visszafizetés is nőni fog.

Átmeneti könnyítések: Ha tényleg átmeneti az anyagi zűr, akkor megoldás lehet a lejárt tartozás tőkésítése is, amitől vissza állhat a normál teljesítés. Ezzel azonban a tőketartozás nő, így ha marad a futamidő, a havi törlesztők is magasabbak lesznek.

A bankkal megállapodhatunk arról is, hogy átmeneti időszakra csökkenjen a havi törlesztők összege, a különbözet pedig hozzáadódik a tőketartozáshoz. Ez persze csak akkor jöhet jól, ha pontosan tudjuk, mennyi időre csökkennek a bevételeink.

A tőkemoratórium is szóba jöhet, amikor egy ideig kizárólag a kamatokat és egyéb költségeket fizetjük, a tőketartozás azonban átmenetileg nem csökken.

Hitelkiváltás: A hitelkiváltás is szóba jöhet, ám ehhez az kell, hogy minél hamarabb lépjünk, lehetőleg a fizetési csúszás előtt. Ha régi, drága hitelünk van, akkor jó eséllyel ki lehet váltani olcsóbbra, amitől önmagában is csökkenhetnek a havi törlesztők, de futamidő hosszabbítással még lejjebb nyomható a havi fizetnivalók összege. Igazán hatékonyak persze akkor lehetünk, ha a teljes banki kínálatból választunk hitelkiváltáskor is, amihez remek lehetőséget kínál a Bankmonitor Hitelkiváltás Kalkulátora, ami megmutatja, mivel nyerhetünk a legtöbbet.

Van azonban a hitelmoratóriumnak egy olyan káros mellékhatása is, ami akár meg is hiúsíthatja a sikeres hitelkiváltást. Ugyanis a Bankmonitor.hu információi szerint vannak bankok, amelyek jelenleg egyáltalán nem váltanak ki egy moratóriumban lévő hitelt, míg másoknál probléma nélkül kivitelezhető a dolog.

Olyan bank is akad, amelyik engedi a kiváltást, ám igazolni kell, hogy a moratóriumot megelőző időszakban az adós rendben fizette a havi törlesztőit. Nagy kérdés persze, hogy ha valaki most kilépne a moratóriumból, akkor vajon megoldható volna-e a hitelkiváltás? A rossz hír az, hogy több bank ebben az esetben is vár néhány hónapot, hogy ismét legyen „törlesztési múlt”, vagyis lássa, hogy az adós rendben tudja fizetni a havi részleteket. Éppen ezért azok, akik egészen 2020. végéig bennmaradnak a moratóriumban, sok banknál csak 2021 második felétől próbálkozhatnak hitelük lecserélésével.

Írtuk, hogy szerencsére vannak bankok, amelyeknél működik a kiváltás a moratóriumos hitelekre is, ám azt tudni kell, hogy így alaposan leszűkül a szóba jöhető hitelek köre. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlenül tudjuk a legolcsóbb bankot és hitelt választani, így pedig a hitelkiváltással elérhető pénzügyi előny is kisebb lehet.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés