Gyermekek után járó hitelelengedés: milliókat bukhat, aki nem figyel a határidőkre!

Gyermekek után járó hitelelengedés: milliókat bukhat, aki nem figyel a határidőkre!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-08-03
 

Eddig harmincezer család élt a gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedéssel Magyarországon. A lehetőség komoly segítséget jelent, hiszen a második gyermek megszületését követően 1 millió forinttal, míg a harmadiknál 4 millió forinttal csökken a család meglévő lakáshitel-tartozása. Fontos azonban figyelni a határidőkre, mert a Bankmonitor szakértőihez forduló egyik család bizony éppen emiatt bukta el az „ajándék” pénzt.

A gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedés akkor érvényesíthető, ha a gyermekek születésekor már van lakáscélú jelzáloghitele – lakáshitele, támogatott otthonfelújítási hitele, csok hitele – a családnak. Fontos azonban, hogy nem elegendő az aláírt hitelszerződés, a folyósításnak is meg kell történnie a baba megszületésének idejére.

De hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Mivel a támogatás leghamarabb a második gyermek érkezésekor igényelhető, az első baba születésekor még nem kell lakáshitellel rendelkeznie a szülőknek. Amennyiben ki akarják használni a második gyermek után igényelhető 1 millió forintos hitelcsökkentést, akkor azonban már folyósított lakáshitellel kell rendelkezniük, ám ha ez a feltétel nem teljesül, a harmadik gyermek vállalása előtt is felvehetik még a kölcsönt. Ebben az esetben is 4 millió forinttal csökken a tartozásuk. (Persze a második gyermek után járó 1 millió forintról lemaradnak.)

Hirdetés

Hirdetés

Ezért éri meg nagyon a lakáshitel

A hitelelengedés érdekes következménye, hogy ha egy párnak van már gyermeke, és mindenképpen szeretnének még két babát, akkor abban az esetben is érdemes lakáshitelt felvenniük egy ingatlanvásárláshoz, ha egyébként elég megtakarításuk volna a vételhez.

Például 5 millió forint, 5 éves kamatperiódusú (a kamat 5 évente módosulhat) lakáshitelt a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor szerint már 3,33%-os THM-mel (teljes hiteldíj-mutató) megkaphatnak, ami 20 éves futamidővel havi 29-34 ezer forintos havi törlesztőt jelent. A kamatemelkedés miatt nem kell aggódniuk, hiszen ha 5 éven belül megszületik a két gyerek, akkor a tartozás még a kamatforduló előtt lenullázható. A futamidőt pedig azért érdemes hosszúra hagyni, mert ezzel a havi törlesztő alacsonyan tartható, miközben már az igénylés pillanatában tudni lehet, hogy nem akarja a pár két évtizedig elhúzni az adósságfizetést.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Április végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Babaváró+lakáshitel?

Akkor is érdemes az előbbi módon lakáshitelt igényelni, ha a pár Babavárót venne fel a lakásvásárlásra, ugyanis a Babaváróra nem érvényesíthető a gyermekek után járó hitelelengedés. Persze attól még érdemes felvenni, mert a születendő gyermekek itt is pénzügyi előnyt jelentenek: a már folyósított Babaváró kamatmentessége az első – 5 éven belül született – gyermek után a futamidő végéig rögzül, míg a második és a harmadik babánál elengedik a fennálló tartozás 30%-át, illetve egészét. A második és a harmadik baba pedig egyben a lakáshitelt is csökkentheti összesen 5 millió forinttal.

Pénzügyileg tehát a gyermekvállalás optimális időzítése az, ha

  • már az első gyermek előtt megkapják a Babavárót,
  • majd legkésőbb a második baba születése előtt megkapják a lakáshitelt.

Természetesen nem arról van szó, hogy bárkinek gyermeket kellene vállalnia a támogatások miatt, ám ha egy pár nagy családot szeretne, akkor érdemes minél jobban kihasználniuk a lehetőségeiket.

Figyelni kell az igénylési határidőkre!

Az időzítés azonban más miatt is nagyon fontos, ugyanis jogszabály rögzíti, hogy a gyermek megszületését követően mennyi időn belül kell a hitelelengedést megigényelni, ha pedig valaki kicsúszik a határidőből, akkor bizony bukja a lehetőséget. A jogszabály 60 napos határidőt ír elő, ám jelenleg annyi könnyítés van, hogy amennyiben ez a jelenlegi veszélyhelyzet alatt járna le, akkor a veszélyhelyzet lejártát követően még 30 napja van a családnak erre.

A jelenleg érvényben lévő veszélyhelyzetet 2020. november  4-én hirdették ki, így a halasztás csak azokra a gyermekekre vonatkozik, akiknél a 60 napos határidő azóta járt volna le. Ha azonban a 60 nap már november 4. előtt lejárt, akkor sajnos már nincs mód megigényelni a hitelcsökkentést..

Azt akadályoztatás igazolása lehetne az egyetlen megoldás ilyenkor, ám a jogszabály nem részletezi, hogy a jogalkotó mit ért ezalatt. Viszont, ha a család úgy gondolja, hogy okkal nem tudta benyújtani az igénylést, akkor mindenképpen érdemes méltányosságot kérni.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Április végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

 

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

1
Hirdetés