Nagyobb megtakarítás nélkül is kihasználhatod a Lakásfelújítási támogatás ajándék millióit!

Nagyobb megtakarítás nélkül is kihasználhatod a Lakásfelújítási támogatás ajándék millióit!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-11-27 Frissítve: 2020-12-05
 

Nem kell ahhoz feltétlenül 6 millió Ft megtakarítással rendelkeznünk, hogy maximálisan kihasználhassuk a Lakásfelújítási támogatást, pontosabban nem gond, ha egy összegben nincs meg a szükséges forrás. Megmutatjuk a lehetőségeidet.

A Lakásfelújítási támogatás mindenképpen a következő két év nagy durranása lesz, hiszen az „ingyen” pénzről aligha akar bárki is lemondani. A dolog lényege, hogy az állam utólag megtéríti a felújításra költött, számlákkal igazolt összeg felét, maximum 3 millió forintot akkor, ha a családban van legalább egy 25 évesnél fiatalabb gyermek. (A 12 hétnél idősebb magzat is gyermeknek minősül.)

Fontos, hogy a hatályos kormányrendelet szerint a „támogatás összegében az anyagköltség, illetve a vállalkozói díj 50-50%-os arányban szerepelhet”! Ez azt jelenti, hogy legfeljebb 1,5-1,5 millió Ft számolható el anyagköltségre és munkadíjra, vagyis ahhoz, hogy a teljes 3 millió forintot visszaigényelhessük, két dolognak kell mindenképpen teljesülnie:

  • Az anyagköltség vagy a munkadíj közül legalább az egyik számlával igazolt összege érje el az 1,5 millió Ft-ot;
  • A két költségelem (anyagköltség + munkadíj) számlával igazolt összege együttesen érje el a 6 millió Ft-ot, hiszen a költségek legfeljebb fele lehet a támogatás.

Ezért a Bankmonitor szakértői szerint téves az a sok helyütt megjelent elgondolás, hogy a támogatás kizárólag anyagköltségre is fordítható volna, amivel 1,5 millió forint támogatást lehetne „elnyerni”. Ez azoknak volna remek lehetőség, akik maguk szerelnének be például egy beépíthető hűtőszekrényt, egy sütőt vagy éppen mikrohullámú sütőt – ami nem is ördöngösség egyébként.

A 6 millió Ft jelentős összeg, elég lehet akár egy lakás vagy családi ház teljes felújítására, ám ebben az esetben előre, saját zsebből kell megfinanszírozni a teljes projektet, és csak az utolsó számla kifizetését követően nyújthatjuk be az igénylésünket, amit 30 napon belül bírálnak el, ezt követően pedig 5 napon belül utal a Magyar Államkincstár. Persze megtehetjük azt is, hogy elegendő saját forrás híján hitelt veszünk fel, majd ezt az állami támogatásból azonnal előtörlesztjük!

Hirdetés

Hirdetés

Érdemes lehet hitelt felvenni a felújításra? 

A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás kétségtelenül az, ha személyi kölcsönt igényel a család. Itt ugyanis nincs szükség ingatlanfedezetre, a bankok kizárólag az igazolt jövedelem alapján döntik el, hogy kit és milyen összegben hiteleznek, illetve a szükséges dokumentumok benyújtását követően 5-7 napon belül számlán lehet a kért összeg. Éppen, mert nincs ingatlanfedezet, egy sor ehhez kapcsolódó költséggel sem kell számolni – tulajdoni lap, ügyvédi költség, értékbecslés stb. – a személyi kölcsönöknél, az egyszeri kiadás általában 1%, ami egy 6 millió forintos hitelnél 60 ezer forintot jelent. (Ráadásul 2021-től jönnek az úgynevezett fogyasztóbarát személyi kölcsönök, amelyeknél a folyósítási díj fióki igénylésnél maximum 0,75%, online igénylésnél pedig 0% lehet. Ezeknél a bírálati idő normál esetben legfeljebb 3, míg online igénylés esetén 2 nap lehet majd.)

Egy 6 millió Ft-os, 5 éves futamidejű személyi kölcsön havi törlesztője a Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátor szerint jelenleg 120 ezer Ft körül kezdődik, amit ha 12 hónap után előtörleszt valaki a 3 millió Ft állami támogatásból, akkor a további 4 évre már csak 37 ezer Ft-ra csökken. Egy ilyen konstrukciónak a teljes visszafizetése 3 227 000 Ft lesz, amihez az 1%-os előtörlesztési díjat kell még hozzászámolni, ami 30 ezer Ft. Ez azt jelenti, hogy a nettó támogatás végül körülbelül 2,7 millió Ft lesz (levonva a 3 millió Ft támogatásból a hitel teljes költségét), amiből összesen 6 millió Ft beruházást lehet végrehajtani. A példánkban természetesen abból indultunk ki, hogy a család egyáltalán nem rendelkezik mobilizálható megtakarítással, hiszen, ha van önerő, akkor kisebb hitelből is kimaxolható az állami “ingyen” pénz.

Felmerülhet finanszírozási lehetőségként még a szabad felhasználású jelzáloghitel, vagy a felújítási célú lakáshitel is, ám ez esetünkben kevésbé előnyös, ugyanis egy 6 millió Ft-os hitelösszegnél az egyszeri költség akár 200 ezer Ft is lehet, ráadásul itt 1-1,5 hónapos átlagos átfutási idővel lehet számolni.

Hitel nélkül is mehet a dolog!

Nem kell azonban feltétlenül hitelt felvennünk ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználhassuk a Lakásfelújítási támogatást, igaz ebben az esetben kisebb lépésekkel kell haladni, ahogy a saját erő összegyűlik. Ugyanis a Lakásfelújítási támogatás számláit egészen 2022. december végéig gyűjtögethetjük, a munkákra pedig bármennyi vállalkozóval leszerződhetünk. Például 2021 év elején lekövezhetjük a konyhát, később lecseréltethetjük a beépített mosogatóképet, ősszel pedig kifestethetjük a teljes lakást.

A lényeg az, hogy minden vállalkozóval kössünk írásbeli szerződést, a számlák a nevünkre szóljanak, és persze figyeljünk arra, hogy legyenek az anyagról és a munkadíjról egyaránt számla. Kapkodni bár nincs miért, arra ügyelni kell, hogy az utolsó számla kifizetését követő 60 napon belül, de legkésőbb 2022. december 31-ig nyújtsuk be a támogatási igényt.

Ez a megoldás – vagyis a türelmes, lépésenként haladás – azért is kifizetődő lehet, mert ha az aktuális bevételeinkből finanszírozzuk a felújítási munkálatokat, akkor a támogatás igénylését követően jelentős pénzösszeget kapunk majd vissza, amit azután ismét elkölthetünk, de akár pénzügyi vésztartalékot is képezhetünk magunknak.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés
Hirdetés