loading

Hogyan védhető ki az árfolyamváltozás kockázata cégünk életében?

Csányi Franciska
szerző: Csányi Franciska

A változó kamatozás mellett a folytonosan változó árfolyam is kockáztathatja nyereségünket, de akár likviditási problémákat is okozhat cégünknél. Egy remélt árfolyamnyereség fordítva is elsülhet, spekuláció helyett érdemes inkább a tervezhető nyereség mellett dönteni. A „biztos” kevesebb, gyakran több, mint a „bizonytalan” nagyobb Mutatjuk számokban, hogy miért érdemes a jövőbeli árfolyamot a jelenben rögzíteni, a szükséges devizát „határidőre” eladni, illetve megvenni.

Vegyünk egy gyakorlati példát: vizsgáljunk meg egy céget, melynek bevételei és kiadásai is vannak euróban. Milyen kockázatnak van kitéve az árfolyammozgás által, és hogyan tudja azt kezelni?

Mekkora a valós kockázat?

 

Az árfolyam 5%-os elmozdulása a tervezett nyereségünket 30%-kal csökkenti, az árfolyam kedvező irányú elmozdulása esetén ugyanennyivel növeli az adott profitmarzs és a devizaköltség arány mellett.

… és akkor most jöjjön a megoldás, mely kezeli a cég árfolyamkockázatnak való kitettségét.

Az árfolyammozgás okozta kellemetlenség elkerülésére alkalmas eszköz a bankoknál bizonyos összeghatár felett köthető határidős deviza ügylet. Az ügylet során egy jövőbeli időpontban, de a jelenben fixált áron vehetünk, illetve adhatunk el devizát. Az üzletkötés időpontjában tehát pontosan láthatjuk vállalkozásunk várható hasznát. Igaz az is, hogy az árfolyam kedvező elmozdulása esetén annak „gyümölcsét” nem tudjuk így learatni, spekulatív haszonra nem számíthatunk, de nem is ez a célunk.

Milyen értéken tudunk eurót eladni vagy venni?

Abban az esetben, ha a bank által kínált határidős árfolyam:

  • magasabb, mint a tervezéskori árfolyam: teendőnk egyértelmű, kössük meg az ügyletet, hiszen így a realizált nyereség magasabb, mint a tervezett!
  • alacsonyabb, mint a tervezéskori árfolyam: „alacsonyabb, de biztos haszon” dilemma, azaz kössük meg így az ügyletet, tudatosan realizálva az alacsonyabb, de biztos forint hasznunkat, vagy sem? Kérdés, hogy a realizált profitmarzs kielégítő-e még így is cégünk számára.

Lehetőség van arra is, hogy nem kötjük meg az ügyletet azonnal, azzal a reménnyel, hogy kicsit később kedvezőbb ajánlatot is tud adni a bank az adott határidőre.

Mire ügyeljünk, milyen bonyodalmakat kerüljünk el?

  1. A nyerő pozíció ne szédítsen meg senkit, ugyanolyan eséllyel legközelebb vesztésre is állhatunk, ne spekuláljunk, ne kössünk nagyobb összegre ügyletet, mint a nettó deviza kitettségünk.
  2. Ne kössünk túl hosszú időre előre határidős ügyletet, kerüljük el azt a helyzetet, hogy üzletünk esetleges volumenének csökkenésével túlfedezetté válik nettó pozíciónk, tervezzünk reális időtávon!
  3. A határidős ügylet megkötéséhez a bank fedezetet vár, melyet az ügylet értékének %-ában határoz meg. Jelentősebb árfolyam kilengés esetén előfordulhat, hogy a fedezeti szint az előírt alá csökken, ilyenkor pótfedezet biztosítására kötelezheti a céget a bank. Kalkuláljunk ezen esetleges kötelezettséggel is!

Ha tanácsra és további információra van szükséged, esetleg azt szeretnéd megtudni hogy hogyan működik a gyakorlatban egy hitel megszerzése, kérd kolléganőnk segítségét

Érdeklődj szakértőnknél
Csányi Franciska
Csányi Franciska
vezető vállalatfinanszírozási szakértő
  • MBA, közgazdász
  • 10 év+ szakmai tapasztalat
  • Több 10 mrd Ft sikeres
    hitelszervezés
Bankmonitor
Ft
Ft
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.

Ismerjük és értjük a magyar bankok vállalati hitelezését (a legkisebbektől a legnagyobbakig). Velünk gyorsan megtudhatod, hogy melyik bankban, milyen feltételekkel, mennyi hitelhez juthatsz hozzá. Válaszd a céges hitel leggyorsabb útját, a Bankmonitort.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Vállalati hitel vonatkozásában:
Ft
Ft
Ft
Ft
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.