Jó hír a Babaváró hitelre pályázóknak, de figyelni kell az igénylésnél

Jó hír a Babaváró hitelre pályázóknak, de figyelni kell az igénylésnél
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-04-19
 

A kamatmentes Babaváró hitel után a bankok kamattámogatást kapnak az államtól. A támogatás mértéke azonban a napokban kiadott kormányrendelet alapján április 29-től csökken. Ez azt jelenti, hogy a bankoknak kevésbé érni majd meg ez a konstrukció, a hiteligénylők számára ugyanakkor ez kifejezetten jó hír lehet: a kamattámogatás elvesztésekor ugyanis kisebb büntetést kell fizetni.

A Babaváró hitel egy legfeljebb 10 millió forint összegű, maximum 20 éves futamidejű támogatott kölcsön. A konstrukció az első 5 évben kamatmentes, sőt a kedvezmény a hitel lejáratáig érvényben marad, amennyiben az igénylőknek ezen az 5 éves időszakon belül születik gyermeke. A futamidő alatt érkező második, harmadik baba után pedig az állam elengedi a fennálló tartozás egy részét, vagy egészét.

A Babaváró tehát az igénylő pár számára kamatmentes, ez azonban nem azt jelenti, hogy a bankok sem kapnak utána kamatot. Az állam kamattámogatás formájában a pénzintézeteknek fizet egy meghatározott összeget. A támogatás két részből áll: az állampapírhozamból és egy fix felárból. Az állampapírhozamot mindig az igénylés hónapjára érvényes érték alapján határozzák meg, vagyis egyáltalán nem mindegy, hogy melyik hónapban veszi fel a pár a kölcsönt.(A támogatás mértéke egyébként 5 évente az aktuális állampapírhozamok alakulásának megfelelően módosulhat.)

Hirdetés

Hirdetés

Módosul a Babaváró hitelnél a kamattámogatás mértéke

A Babaváró támogatásról szóló rendeletben rögzítették a kamattámogatás mértékét: gyakorlatilag az aktuális állampapírhozamot kell növelni 2 százalékponttal.

Ez a szabály módosul 2022. április 29-től a napokban megjelent kormányrendelet alapján. A kamattámogatás továbbra is az aktuális állampapírhozamtól függ, a felár mértéke azonban 1 százalékra csökken. Ez alapesetben azt jelenti, hogy a bankok kevesebb bevételt, kamatot kapnak a jövőben a támogatás után.

Az igénylőket alapesetben ez nem érinti, hiszen a kölcsön számukra kamatmentes, csupán az állam és a bank közötti elszámolás módosul. Ez azonban csak részben igaz, ugyanis a kamattámogatás elvesztése esetén az addig kapott kedvezményt is vissza kell fizetni egy összegben. Márpedig egyáltalán nem mindegy, hogy ez a büntetés milyen mértékű lesz.

A Babaváró hitelhez kapcsolódó kamattámogatás/büntetés összege a kamat csökkenése előtt és azt követően

Mennyit számít ez a változás? Egy 2022. április 19-én igényelt Babaváró hitelre az 5. év végén – amennyiben nem teljesülnek a feltételek – 3,41 millió forint kamattámogatást kell visszafizetni. Ha április 29-e után – de még ebben a hónapban –  venné fel a pár a támogatott kölcsönt, akkor az 5. év végén a büntetés mértéke 2,97 millió forint lenne. Vagyis durván 400 ezer forintot spórolhat az a pár, amelyik néhány napot kivár az igényléssel.

A kamattámogatás egy összegű visszafizetése mellett  a kamat mértéke is emelkedhet bizonyos esetekben. A jogszabályi változás a hátralévő futamidő alatt megfizetendő kamat nagyságát is érintette. Eddig az  aktuális állampapírhozam és egy  5 százalékos felár összege adta a kölcsön normál kamatát. Április 29-től azonban a kamatfelár jelen esetben is mérséklődik 1 százalékponttal. Ez azt jelenti, hogy a kamattámogatást követő normál törlesztőrészlet nagysága is kedvezőbb lesz a jövőben.

Mikor kell a Babaváró után büntetést fizetni?

A jogszabály tartalmaz néhány speciális előírás, amelynek megszegése a kamattámogatás elvesztéséhez, illetve az addig kapott kedvezmény visszafizetéséhez vezethet:

  • Ha nem születik a futamidő első 5 évében gyerek, akkor a család elveszíti a kamattámogatást és az addig kapott kedvezményt is vissza kell fizetni.
  • A kölcsön piaci kamatozású hitellé alakul, amennyiben a pár elválik. Ha addig nem született gyermekük, akkor a kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni.
  • Ha külföldre költözne a család, akkor a kamattámogatás megszűnik: a hitelt piaci feltételekkel kell tovább fizetni és az addigi kedvezményt is rendezni kell az állam felé.
  • A kölcsönt piaci feltételekkel kell tovább fizetni és az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni, ha a pár már nem neveli tovább kiskorú gyermekét.

Természetesen igényléskor senki sem a nehéz helyzetekre készül, de az élet belesodorhatja a párokat az ilyen szituációkba. Ezek sok esetben elkerülhetetlenek, ugyanakkor odafigyeléssel, a kölcsön megfelelő időpontban történő igénylésével az esetleges büntetések mérsékelhetőek.

Összegzés

Ugyan az április végétől hatályba lépő változás látszólag nem érinti a Babavárót igénylőket, van azonban számos olyan élethelyzet, amikor nagyon is lényeges lehet a kölcsön kedvezményes és normál kamata az adósok számára is. Fontos kiemelni, hogy az új kamatszámítás az április 29-től befogadott kölcsönökre lesz érvényes.

  • A Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy aki teheti halassza el az igénylést április 29-ig. Ezzel a lépéssel az igénylők több százezer forintot spórolhatnak abban az esetben, ha a támogatást valami miatt elveszítenék. Viszont ez abban az esetben érheti meg, ha a szerződéskötésre még áprilisban sor kerülhet.
  • Nem szabad azonban a hitel benyújtását májusra halasztani. Hiszen a kamattámogatás a felár mellett az adott hónapra érvényes állampapírhozamoktól is függ. Márpedig májusra várhatóan emelkednek ezek a hozamok, vagyis a kölcsönhöz kapcsolódó kamattámogatás is nőni fog. Érdemes tehát a hónap utolsó napjaiban benyújtani a hiteligénylést, de figyelni kell a szerződéskötés dátumára is.
  • Természetesen nem érdemes elhalasztani a kérelem beadását akkor, ha az összegre sürgősen szükség lenne. Lakásvásárlásnál, felújításnál nem minden esetben lehet hetekkel elhalasztani a kölcsönigénylést.

A Babaváró még mindig egy kedvező hitelkonstrukció. A hitel igénylésének feltételeit bárki ellenőrizheti a Bankmonitor kalkulátorának segítségével.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Április végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés
Hirdetés