Kamatmentes hitelt kaphatnak a kisvállalkozások, amit 3 évig törleszteni sem kell!

Kamatmentes hitelt kaphatnak a kisvállalkozások, amit 3 évig törleszteni sem kell!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-02-04
 

A gazdaság-újraindítási akcióterv részeként döntött a kormány egy új hitelkonstrukció bevezetéséről a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak.

A kis- és középvállalkozások 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, amelyet csak 3 év után kell elkezdeni törleszteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján. A dolog azért érdekes, mert a jelenlegi hitelmoratórium kizárólag a 2020. március 19. előtt folyósított hitelekre vonatkozik, míg itt az újonnan felvett kölcsön törlesztése függeszthető fel három évre. Kérdés ugyanakkor, hogy a kamatmentességnek lesz-e bármilyen feltétele, vagy az automatikusan jár a konstrukcióhoz.

Kérdés még, hogy a hitel igényléséhez szükség lesz-e ingatlanfedezetre, vagy kizárólag bevétel alapján hiteleznek majd a bankok, mert nagy valószínűséggel a kereskedelmi bankokon keresztül lehet majd elérni az új konstrukciót is. Ha nem kell a kölcsönhöz ingatlanfedezet, akkor megoldást jelenthet az állami garanciavállalás, ami a Babaváró konstrukciónál már működik. Ebben az esetben az állami garanciavállalásnak lehet költsége, amit valószínűleg az adósnak kell majd megfizetnie a fennálló tőketartozás bizonyos százalékában.

Egy 10 millió forintos kamatmentes kkv hitel havi törlesztője 10 éves futamidőnél 84 ezer Ft lenne, és ennél aligha fog egy cég rövidebbet választani, hiszen a kamatmentességnek köszönhetően a hosszabb futamidő nem jelent majd nagyobb kamatköltséget. Ehhez jöhet majd hozzá egy esetleges állami garanciavállalás költsége. (A Babavárónál egyébként ennek díja évente változik: az adott év elején fennálló tartozás 0,5 százalékának az 1/12-ed részét kell fizetni havonta.)  Persze, ha a Babaváróból indulunk ki, akkor a 3 éves törlesztési moratórium idejére ezt sem kell majd megfizetni, ám a pontos feltételekre még egy ideig várnunk kell.

Add meg további adataidat és részletesen tájékoztatunk!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Nézd meg, hogy mennyi hitelt kaphat a céged!
NHP
Bankmonitor
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Jó hírünk van, az eddig megadott adatok alapján céged hitelképesnek bizonyult!

Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra:

  • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
  • Milyen futamidő mellett?
  • Mi a különbség a bankok között?
  • Hogyan kerüld el a buktatókat?
NHP
Nincs jó hírünk
  • Sajnáljuk, de céged nem alkalmas hitelfelvételre, több szempontból sem.
Hirdetés
Hirdetés