Lakás-takarékpénztári szerződésed van? Ezt nem árt, ha tudod!

Lakás-takarékpénztári szerződésed van? Ezt nem árt, ha tudod!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2014-04-02 Frissítve: 2021-10-08
 

Az új Polgári Törvénykönyvnek számos, a lakossági pénzügyeket érintő hatása van. Változtak az öröklési szabályok, a jelzáloghitelezéssel kapcsolatos paragrafusok. Azt viszont kevesen tudják, hogy a lakás-takarékpénztári szerződéseket is érinti az új jogszabály. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat!

Változó lakástakarék szerződések

Jelenleg a lakossági állampapír mellett a lakás-takarékpénztár számít a legvonzóbb befektetési formának Magyarországon. Ennek oka elsősorban a vonzó, 10 százalék feletti hozam, amelyet elsősorban a bőkezű állami támogatásnak köszönhetünk. Ha az állami támogatás maximumát szeretnénk igénybe venni, akkor egy szerződésnél legfeljebb havi 20 ezer forintot érdemes befizetni. Ezzel a szintén ideálisnak tekinthető 4 éves futamidő végén nagyjából 1,3 millió forintot gyűjthetünk össze.

A jogszabályok szerint a megtakarítást nem csak saját, hanem közeli hozzátartozó lakhatási céljaira is felhasználható. A magyar családok gyakorta gondolkodnak úgy, hogy a családtagok nevére is kötnek egy-egy lakás-takarékpénztári szerződést, mert ezzel megtöbbszörözhetik a lakáscélra felhasználható összeget. A jövőben hasonló megoldásban gondolkodó családok talán nem is sejtik, hogy az új Polgári Törvénykönyv miatt a jövőben megkötött lakás-takarékpénztári szerződésekkel kapcsolatban is változások várhatóak.

Hirdetés

Hirdetés

Nézzük mi módosult?

  • Módosult a közeli hozzátartozó fogalma:
    Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér, valamint a féltestvér is közeli hozzátartozónak minősül. A bejegyzett élettárs 2014. március 15-től nem minősül közeli hozzátartozónak, ez sajnos kimaradt az új Ptk-ból.
    Hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa
  • Lakástakarék szerződés engedményezésével kapcsolatos változások:
    A Ptk. 6:99 §-a szerinti, biztosítéki célú engedményezés semmisségére vonatkozó rendelkezés miatt új engedményezési szerződés került kialakításra lakástakarékkal kombinált hitelek esetén, továbbá a lakástakarék szerződéseket egy új kiegészítéssel is el kell látni, ami azt is tartalmazza, hogy a lakástakarék pénztár a jövőben 4 havi betételmaradás esetén felmondhatja a szerződést.
  • LTP-t továbbra is lehet engedményezni:
    viszont a hitel nem fizetése esetén ez okból az LTP szerződést nem lehet felmondani, vagyis nem lehet azt idő előtt beforgatni a hitelbe. Amennyiben az LTP szerződést kell felmondani valamely okból, az LTP összege külön, az LTP szerződésbe foglalt nyilatkozat alapján forgatható csak be a hitelünkbe.

Miért előnyös számunkra a lakáselőtakarékosság?

Mert ez egy államilag támogatott, lakáscélú, magas hozamú megtakarítási konstrukció, amely a havi betétbefizetések mértékétől függően több millió forintot is jelenthet számunkra. Igényeinktől és lehetőségeinktől függően már havi 790 forinttal elkezdhetjük a takarékoskodást. Persze a maximális 72 000 forint évi állami támogatást havi 20 000 forintos megtakarítással érhetjük el. Élethelyzetünknek megfelelően ezt az összeget menet közben változtathatjuk is. Bárhogy is változik a szabályozás, a megkötött szerződéseket semmilyen módosítás nem befolyásolja.

Kedvező lakáshitelhez is juthatunk már a megtakarítási időszak alatt is. Ennek a kamata is előre rögzített.  A lakástakarékpénztári megtakarítás jól tervezhető, a fix kamatok miatt könnyen áttekinthető, előre kiszámítható. A lakáscélú felhasználási lehetőség igen széleskörű, gyakorlatilag minden lakással kapcsolatos költség finanszírozására alkalmas.

Nézzük mennyi pénzre tehetünk szert néhány év alatt

Kamatbónusz
29 000 Ft-tól 4 342 500 Ft-ig
Bankmonitor
A várhatóan legkedvezőbb ajánlatok
Most kamatbónusszal
gyűjthető össze lakás célra.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi szabályzatba és az Online Lakástakarék Pénztár promóciós szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hiba történt

    Az LTP a módosítások ellenére is igen népszerű. Mégis, sokszor nem élünk a lehetőséggel. Miért? Nézzünk magunkba! Amikor szóba kerül, hogy elkezdjünk takarékoskodni, a leggyakrabban ezekkel a kifogásokat hozzuk fel:

    • Nincs lakásom!
      Egy 4-10 év múlva „lejáró” szerződést a családon belül majd az a családtag használhatja fel, akinek éppen valamilyen lakással kapcsolatos kiadást kell finanszíroznia (felújítás, bővítés, csere, vétel, korszerűsítés). Ezzel támogathatjuk gyermekünk lakáscéljait is.
    • Nem is akarok lakást venni!
      Nem is kell feltétlenül vásárolni. Bármilyen lakáscélra felhasználható, akár egy festésre is. Ez egy kockázatmentes befektetés, bőséges állami támogatással és 10 év hosszú idő, egészen biztos lesz mire költeni azt a pénzt. Az állami támogatás miatt akár befektetésként is felfogható. Sőt! Egy ltp-vel akár gyermekünk jövőjét is megalapozhatjuk.
    • Nem tudom, mikor lesz szükségem a pénzre, azt meg végképp, hogy mennyit tudok havonta félretenni.
      Nem is kell! Mivel a szerződés menet közben is módosítható. Változtathatjuk a futamidőt, a havi betét összegét annak megfelelően, hogy hogyan alakul az életünk.
    • Biztosan elveszítem az állami támogatást, ha a szerződés lejáratakor nincs lakásom és nem is tudok vásárolni!
      A szerződést az a közeli hozzátartozónk is felhasználhatja, akinek éppen valamilyen lakással kapcsolatos kiadást kell finanszíroznia (felújítás, bővítés, csere, vétel). Ha nincs ilyen családtag, vagy nem szeretnénk az ő lakáscélját megfinanszírozni, a szerződés maximum 10 évre meghosszabbítható.
      A lejáratkor pedig nem vagyunk kötelesek elfogadni a kiutalást, így még a 10 éves szerződés esetén is lehetőségünk van azt visszautasítani. Ilyen esetben a kiutalás a nem kerül visszavonásra még 6 hónapig. Ha közben meglesz lakáscél, a kiutalást bármikor kérhetjük. Ha ez mégsem történik meg a hatodik hónap végéig, a kiutalás ugyan visszavonásra kerül, DE! tetszőleges időpontban kérhetjük majd újra a kiutalást. Nem kell félni! Az összegyűlt pénzünk a kifizetés napjáig tovább kamatozik, és nem vész el.

    Maradt benned kérdés? Véleményed van? Szívesen látjuk! Szólj hozzá írásunkhoz lentebb, vagy írj a jobb oldalon található „Kérdezz tőlünk” felületen! Mindenkinek válaszolunk.

    Ha szeretnéd megtalálni a legjobb lakástakarékot, használd lakástakarék kalkulátorunkat, vagy látogass el otp lakástakarék, fundamenta lakástakarék, erste lakástakarék vagy aegon lakástakarék oldalainkra!

    Hirdetés

    Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés.

    Hirdetés