Betöltés

Lakásvásárlók figyelem: van kiskapu az illetékfizetésnél!

szerző: Bankmonitor
2018-02-23

A lakásvásárlás során akadnak olyan járulékos költségek, amelyeket kénytelen-kelletlen ki kell fizetned. Ezek közül az egyik legnagyobb tétel az ingatlan értékének 4%-ára rúgó illetékfizetési kötelezettség, amelynek a szabályaival nem árt tisztába kerülni. Jó hír, hogy adott esetben legalább lehetőség van 50%-os illeték kedvezményhez jutni, akár mentesülni is a fizetési kötelezettség alól. Külön kiemelendő, hogy egy fontos ponton a tavalyihoz képest kedvezően változott a szabályozás is.

Használd hitel kalkulátorunk az igényeidhez legjobban illő ajánlat megtalálásához!

Ez a legnagyobb kiadás a lakásvásárlásnál

A visszterhes vagyonátruházási illeték fogalmával jobb megismerkedni mielőtt lakásvásárlásra kerülne a sor, hiszen ez jelenti az egyik legnagyobb járulékos költséget. A jelenlegi szabályozás alapján az illeték mértéke az ingatlan típusától függetlenül 4%. Ennek alapját pedig az ingatlan vételára jelenti, például egy 20 millió forintos ingatlan esetén 800 ezer forintra jön ki.

Ugyanakkor, ha legfeljebb 3 évvel korábban adtál el ingatlant, akkor az újonnan vásárolt ingatlan és a régi ingatlan vételárának különbözete jelenti az illeték alapját (ún. cserét pótló vétel). Mégpedig úgy, hogy egy eladással egy vétel állítható szembe, viszont ha több ingatlan eladása is megtörtént, akkor a legkedvezőbb illetékalapot eredményező értékesítés választható ki.

A 2018 előtti szabályok értelmében csak az egy évvel korábban értékesített ingatlan vételárával volt csökkenthető az illetékalap, így ez a változás mindenképpen kedvező. Ugyanakkor, ha a régi lakásod az új lakást megvételét követően értékesíted, akkor ez esetben a vásárlást követő egy évig vonható le az illetékalapból.

Bizonyos esetben mentesülhetsz is az illeték megfizetése alól, nézzük is a törvényben szereplő legfőbb eseteket:

  • Amennyiben az eladott lakás értéke magasabb, mint a megvásárolt lakás értéke, akkor az illetéket nem kell megfizetni.
  • A 35. év alatti első lakáshoz jutók kaphatnak 50% illeték kedvezményt, ha a megszerzett tulajdon értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.
  • A vállalkozó által értékesítés céljára újonnan épített (például a most felkapott lakóparkok, társasházak), 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás megvásárlása mentes az illetékfizetési kötelezettség alól.
  • Az otthonteremtési támogatás (CSOK) keretében igényelt támogatás levonható az illetékalapból.

Arra mindenképp figyelj, hogy a lakás megvásárlása után 30 napon belül jelentsd be a vagyonszerzés tényét, mert különben mulasztási bírságot szabnak ki rád! További könnyebbséget jelent, hogy az első lakásvásárlás esetében az illetéket 12 egyenlő részletbe, egy év alatt is ki lehet fizetni, amelyre vonatkozóan már nincs életkori, sem ingatlan értékre vonatkozó megkötés .

Ha szeretnéd megtalálni a legjobb jelzáloghitelt, használd kalkulátorunkat itt.

Kalkulátorunkkal utána nézhetsz, hogy milyen hitelt tudsz álmaid lakásához felvenni!

Lakáshitel kalkulátor

Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz.
A várhatóan legkedvezőbb hitelek:
Badge 1
havi törlesztő
THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt

X Ft hitel Y év futamidőre
havi Z Ft-tól, Q % THM-től.

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Bankmonitor

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

4 Hozzászólás

  1. Andrea

    Üdvözlöm! Az ingatlan 50%-a nevemen van, de a másik felét most fogom megvásárolni (ingatlan értéke nem haladja meg a 15 milliót), 35 év alatt vagyok, jár még a 2%-os illeték kedvezmény?
    Köszönöm előre is válaszát

    1. Sándorfi Balázs

      Illeték vonatkozásában javasoljuk, hogy forduljon adószakértőhöz.

  2. Dvorszky Zsuzsa

    Üdvözlöm!
    Vagyonszerzési illetékkel kapcsolatban szeretnék szakértői választ kapni arra vonatkozóan, hogy ha két lakás kerül értékesítésre amelynek összege meghaladja a megvásárolni kívánt egy ingatlan értékét, akkor is keletkezhet-e vagyonszerzési illeték?
    A két ügylet éven belül történik.
    Válaszát előre is köszönöm.
    Dvorszky Zsuzsa

    1. Fülöp Norbert

      Kedves Zsuzsa!
      Amennyiben a két eladott és a megvásárolt ingatlannak ugyanaz a tulajdonosa, akkor ebben az esetben nem kell a vásárlás után vagyonszerzési illetéket fizetni.

Nem lehet hozzászólást írni.

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

MINDEN
SZOMBATON
12:10


Eddigi adások

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Mindenki elfelejtette, hogy a hitelfelvétel veszélyes is lehet?

2018. 12. 11.

10 évvel a hazai lakosság jelentős részét durván megégető hitelválság kirobbanása után újra csúcson van a magánszemélyek hitelfelvétele, és a növekedés 2019-ben is szinte biztosan folytatódik. Mi történt? Mindenki elfelejtette,...

Lakáshiteles csoda: egyszerre emelkednek és csökkennek a kamatok

2018. 12. 10.

Az elmúlt négy hétben látványosan csökkentek a hosszú távon fix kamatozású lakáshitelek szempontjából meghatározó kamatszintek. Megvizsgáltuk, hogy mindez ténylegesen mennyire jelent meg a lakáshiteleknél? Az 5 és 10 éves kamatperiódusú...

Blogajánló

  • alapblog

    Janus-arcú 2018

    Milyen más ennek az évnek az eleje, mint a vége! Januárban még ilyen hírek domináltak: Decemberben pedig elindultak a profit csökkenésre utaló figyelmeztetések: Mint a...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.