Lemaradtál az ingyen hitelről? – 8 tipp, amivel milliókat spórolhatsz!

Lemaradtál az ingyen hitelről? – 8 tipp, amivel milliókat spórolhatsz!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2017-08-09 Frissítve: 2021-08-06
 

Nincs lehetetlen, ma már olyan olcsón vehetünk fel hitelt, hogy lakástakarékkal kombinálva akár lenullázhatjuk a hitel THM-jét. Ez persze csak kivételes esetben valósulhat meg, tehát ne ez legyen a fő szempont. Inkább azt tudatosítsuk, hogy óriási segítséget jelent már egy lakástakarék is, mert előtörlesztéssel a hitel költségei is csökkennek. Így a végén előfordulhat, hogy milliókkal kevesebbet fizetünk csak ki a banknak. A következőkben összegyűjtöttük, hogy mire érdemes figyelni, ha a legkedvezőbb hitelt szeretnénk kikeverni magunknak.

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy annak ellenére, hogy nagyon kedvezők a lakáshitelek, még jobb helyzetbe hozhatjuk magunkat, és egy 0%-os kamatú lakáshitelt is felvehetünk. Ez nagyon egyszerűen azt jelenti, hogy például egy 10 millió forintos hitel tényleg 10 millió forintba kerül számunkra. Elképzelhetetlennek tűnik a dolog, pedig semmi mást nem kell hozzá, minthogy lakástakarék szerződésekkel is kombináljuk a hitelt. Nézzük meg a legfontosabb gyakorlati kérdéseket, amelyek felmerülhetnek az ingyen hitellel kapcsolatban.

Hirdetés

Hirdetés

Hogyan lehet egyáltalán 0%-os a lakáshitel THM-je?

Egész egyszerűen az adja az ingyenes hitel alapját, hogy a lakáshitel kamatok mélyponton vannak, így már 3% alatti THM-mel is felvehetünk hitelt. Ha a lakáshitel mellé több lakástakarékot kötünk, és azt a hitelbe betörlesztjük, jelentősen csökkenteni tudjuk a fennálló tartozást. A rendszer azért tud működni, mert a lakástakarékra 30%-os (maximum évi 72 ezer forintos) állami támogatás is jár, így a hozama jócskán meghaladja a hitel THM-jét.

Csak úgy válasszunk lakáshitelt, hogy 0%-ra jöjjön ki a THM-je?

Azért sem feltétlenül a 0%-os THM kell, hogy lebegjen a szemünk előtt, mert az a legolcsóbb lakáshiteleknél működik. Ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy milyen kamatperiódust, vagyis milyen időszakra rögzített törlesztőt választunk, hiszen a lakáshitel THM-je is ennek megfelelően változik. Ugyan a legolcsóbbnak a rövid kamatperiódusú (3, 6, 12 hónap) hitelek számítanak, de ezeknél nagymértékben ki vagyunk téve a kamatkockázatnak, ami adott esetben a törlesztő drágulásával jár.

Éppen ezért célszerű hosszú kamatperiódusú (3, 5, 10, végig fix) hitelt választani, amelyeknek jóval kiszámíthatóbb a törlesztésük, ugyanakkor magasabb THM-mel juthatunk hozzájuk. Ebben az esetben nem jön ki a teljesen ingyenes hitel a lakástakarékkal, viszont az előtörlesztések révén, így is jelentősen olcsóbb lehet a hitel, mint az elsőre hittük.

Mennyi lakástakarékot használjunk fel?

Ahhoz, hogy minél inkább kedvezőbbé tegyük a hiteltörlesztést, érdemes annyi lakástakarékot kötnünk, amennyit csak a büdzsénk megenged. Szerencsére a támogatás is megtöbbszörözhető amennyiben közeli hozzátartozók részére is kötünk szerződést.

Működhet az is, hogy a gyermekeinket jelöljük meg kedvezményezettként, ugyanakkor gyermek nélkül a szülők, nagyszülők is ugyanúgy szóba jöhetnek. Abból lehet konfliktus, ha esetleg idővel a hozzátartozóinknál is valamilyen lakáscél kerül kilátásba, amihez szükség lenne az állami támogatásra. Erről külön meg kell állapodni, hiszen ez könnyen keresztbe tehet a számításainknak.

Nézz utána a következő kalkulátorral, hogy melyik a legkedvezőbb lakástakarék!

Kamatbónusz
29 000 Ft-tól 4 342 500 Ft-ig
Bankmonitor
A várhatóan legkedvezőbb ajánlatok
Most kamatbónusszal
gyűjthető össze lakás célra.
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi szabályzatba és az Online Lakástakarék Pénztár promóciós szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hiba történt

    Mit csináljak, ha nem fér bele a lakástakarék a családi büdzsébe?

    Azt szem előtt kell tartani, hogy ne legyen túl megterhelő a lakástakarékkal is kiegészített havi kiadás. Mindig fontos, hogy az egyéb kiadásokat rendben ki tudjuk fizetni, illetve a vésztartalékról sem feledkezzünk meg. Bele kell kalkulálni azt is, hogy mi lesz, ha a lakáshitelből megvásárolt ingatlanba költözünk be. Esetleg magasabbak lehetnek a rezsiköltségek, amire a lakástakarék kigazdálkodása szempontjából figyelnünk kell.

    Mire figyeljek, hogy a lakástakarékra járó állami támogatást ne veszítsem el?

    Az állami támogatás körül nem merül fel problémánk, amennyiben havi rendszerességgel fizetjük a vállalt összeget. Ugyanakkor előfordulhat, hogy nem havonta, hanem például csak negyedévente, félévente teljesítenénk a befizetéséket. Arra kell ügyelni, hogy a harmadik, illetve negyedik negyedévben elhelyezett összeg után járó állami támogatás nem haladhatja meg az adott évre járó támogatásunk 25 százalékát (negyedévente nézik). Praktikusan, ha rendszertelenül és nagyobb befizetést tennénk, akkor azt mindig az adott év első felére időzítsük.

    Mit tartsak szem előtt az előtörlesztésnél?

    Az előtörlesztés úgy működik a lakástakaréknál, hogy a futamidő lejártával a megtakarított összeg a hiteltartozásunkat csökkenti. Ez automatikusan a törlesztő csökkenésével is jár, és ez azt jelenti, hogy a büdzsénkben is tartalék keletkezik. Célszerű ilyenkor újabb lakástakarékokat kötni, mivel ezzel még nagyobb mértékben tudjuk csökkenteni a fennálló tartozást, és a hitel is az eredeti vagy már csökkentett futamidő előtt kifut (nem is beszélve a kamatokon spórolt összegekről).

    Lehet ingyenes a lakástakarékból való elő/végtörlesztés?

    Ma már vannak olyan hitelkonstrukciók, ahol nem kell elő/végtörlesztési díjat fizetni, amennyiben ezt lakástakarékból tesszük meg. Például a nemrég debütált minősített fogyasztóbarát lakáshiteleknek lényegi vonása az LTP-ből való ingyenes betörlesztési lehetőség.

    Nem célszerűbb egy nagyobb hiteltörlesztőt vállalni a lakástakarék(ok) helyett?

    Elsőre logikusnak tűnik, de nem. Ugyan a nagyobb hiteltörlesztővel egy adott hitelösszeget alacsonyabb futamidőre lehet felvenni, de a lakástakarékkal kiegészített verziónak más előnyei vannak. Ha szimplán lakástakarék nélkül fizetjük ugyanazt a törlesztőt, a kamatok miatt többet fizetünk vissza a banknak, mintha a lakástakarék előnyeit kihasználva vesszük fel a hitelt.

    Ennek oka, hogy minden lakástakarékból való betörlesztésnél csökken a tőketartozás, amivel azt érjük el, hogy a havi kiadásunk is alacsonyabb lesz.

    Ugyanakkor a másik oldalról közelítve az sem jó megoldás, ha a lakáshitel futamidejét nyújtjuk el (például 30 évre), hogy kihasználva az alacsonyabb törlesztőt, több lakástakarékot köthessünk. Azt érdemes tudni, hogy a futamidő nyújtásával megnő a hitel kamatterhe, tehát összességében többet kell a banknak is visszafizetni. Ráadásul a hitelünk egy esetleg kamatérzékenysége is megnő, vagyis egy esetleges kamatemelkedésnél nagyobb mértékben száll el a törlesztőrészlet.

    Hirdetés
    Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

    És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

    Hirdetés