Rengeteg az eladó újépítésű lakás, ráadásul támogatás és olcsó hitel is van! Most kell akkor venni?

Rengeteg az eladó újépítésű lakás, ráadásul támogatás és olcsó hitel is van! Most kell akkor venni?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-01-19
 

Érdekes helyzet alakult ki a magyarországi újépítésű lakások piacán, hiszen miközben tíz éves rekordot döntött a befejezett lakások száma, az eladások harmadával csökkentek, így 2020. végén már 1200 eladósorban lévő ingatlan kereste gazdáját. Persze számítani lehet a helyzet rendeződésére, hiszen számos új és régi támogatási lehetőség segíti azokat, akik újépítésű lakásba költöznének.

2020-ban összesen négyezer új, kétlakásosnál nagyobb társasházi lakás talált gazdára Budapesten, ami harmadával kevesebb, mint a 2019-es forgalom volt, és 2014 óta a legalacsonyabb értékesítési volumen. A kereslet drasztikus visszaesés hatására erősen kínálati piac alakul ki mostanra, amit jól mutat, hogy 2020 végére az egy évvel korábbinál kétszer több, mintegy 1200 átadott, de még eladatlan lakás halmozódott fel. Ez utóbbinak az is oka volt, hogy az OTP Jelzálogbank várakozásai szerint – a negyedik negyedéves adatok még nem állnak rendelkezésre – 2020-ban tízéves rekordot dönthetett a befejezett lakások száma.

Hirdetés

Hirdetés

Ezekben a kerületekben indult el tavaly a legtöbb építkezés

Tavaly mintegy 180 társasházi beruházás értékesítése indult el újonnan, összesen 4700 megépülő lakással, tehát az átlagos projektméret 26 lakásos. Minden kerületben indult új értékesítés, de a legtöbb lakásépítő fantáziáját jelenleg a III. kerület mozgatja meg, ahol 27 társasházi projektet kezdtek el. Ezt a XVI., majd a XI. kerület követi, ugyanakkor az előbbiben mindössze ötlakásos az átlagos projektméret. Lakásszámot tekintve viszont a XIII. kerület áll az élen, ahol tavaly 970 új lakás jelent meg a kínálatban. A III. kerület ebben ezüstérmes lett 670 lakással, s még a VIII. kerület fért fel a dobogóra 550 ingatlannal, ahol ez ráadásul csak négy új beruházás keretében épül, tehát itt az egyik legnagyobb, 138 lakásos az átlagos projektméret.

Minden 4. budapesti lakást a XIII. kerületben adták át tavaly

Lakásátadási volumenekben sem borul a papírforma. Az adataink szerint 2020-ban a fővárosban átadott (ez nem egyenlő a használatba vételi engedéllyel!) 8600 társasházi lakás közel negyede (2070 lakás) a XIII. kerületben épült fel, s a XI. és XIV. kerületekkel kiegészült dobogós hármas az összes új építés 55%-át adta.

A jelen állás szerint idénre várható 7900-as újonnan megépülő volumenből – amiből végül, a piacot még mindig jellemző csúszások miatt akár ezres nagyságrendben tolódhat át az átadás a következő évre – viszont a XI. kerület részesedése a legnagyobb, éppen kétezer darab felett. Ezen kívül 1500-2000 közötti új lakás átadása még a XIII. és a IX. kerületben várható.

A XIII. és a XIV. kerületek vezetik az eladási toplistát

Ahogy az új kínálatban, a keresletben is a XIII. kerület volt a favorit tavaly, immár hagyományosan. A négyezer eladott társasházi lakásból minden negyedik itt talált gazdára. A dobogó másik két fokán álló XIV. és IX. kerületekben ennél jóval kevesebb, egyenként mintegy 430-430 lakást értékesítettek 2020-ban.

Milyen támogatások vannak 2021-ben az újépítésű lakásokra?

  • 5%-os lakásáfa: Minden újépítésű lakásra érvényes, feltételek nélkül.
  • 5%-os lakásfa visszaigényelhetősége: A csok-kal vásárlók utólag visszaigényelhetik az 5%-os áfát is.
  • Csok támogatás: A gyermekes vagy gyermeket vállaló családok a gyermekek számától függően akár 10 millió Ft vissza nem térítendő csok támogatást kaphatnak. 
  • Csok lakáshitel: A legalább két gyermeket nevelő vagy két gyermeket vállaló családok a csok támogatás mellé kedvezményes (max. 3% kamatú) csok-hitelt is igényelhetnek.
  • Jelzáloghitel-elengedés: Az újépítésű lakást hitelből vásárlókra is vonatkozik a gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedés, ami a 2. gyermeknél 1 millió Ft, míg a 3. gyermeknél 4 millió Ft adósságelengedést jelent.
  • Babaváró hitel: A Babaváró hitel akár egy újépítésű ingatlan megvásárlására is fordítható, ráadásul lakáshitelnél a Babaváró összegének 75%-át önerőként veszik figyelembe.

2021-ben is olcsó maradt a lakáshitel

Bármennyire is jelentős tételt jelenthetnek a lakásvásárlási támogatások, a vevők pozícióját meghatározza az is, hogy mennyibe kerülnek éppen a lakáshitelek. Jó hír, hogy a legnépszerűbb hiteltípusok – a 10 évig illetve a futamidő végéig rögzített kamatú konstrukciók – esetében maradtak a kamatok. Egy 20 millió forint összegű, 10 éves kamatperiódusú és 20 éves futamidejű lakáshitel – 300 ezer Ft nettó jövedelem és 40 millió Ft értékű ingatlanfedezet mellett – THM-e például akár 3,63% is lehet, ami 117 ezer Ft-os havi törlesztőrészletet jelent. Ugyanez végig fix kamattal a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor szerint jelenleg 5,65%-os THM-től érhető el, amihez 137 ezer Ft havi törlesztő tartozik. (2020-ban ugyanezen hitelek havi törlesztője 116 ezer Ft-nál illetve 137 ezer Ft-nál kezdődött.) Persze, ahogy azt mindig elmondjuk, az egyes bankok ajánlatai között óriási lehet a különbség, ezért nagyon fontos az okos hitelválasztás.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés