Betöltés

Megéri Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt igényelni?

szerző: Argyelán József
2019-09-05

A Fogyasztóbarát Lakáshitel bevezetésével 2017 nyarán az MNB célja kifejezetten az volt, hogy olcsóbban juthassunk hitelhez és a feltételek is átláthatóbbak legyenek. De tényleg jobban megéri jelenleg is ezt a konstrukciót választani? Ennek jártunk utána.

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a lakáshitel kalkulátorunk.

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) konstrukciót az MNB vezette be 2017 nyarán. Az egyes bankok akkor kínálhatnak ilyen megevezéssel lakáshitelt, ha teljesítették a Nemzeti Bank pályázatában foglalt feltételeket.

Kedvezőbb kondíciókkal érhető el a Fogyasztóbarát Lakáshitel?

Vegyünk példaként egy 10 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakásvásárlási hitelt. A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátora szerint – 10 millió forint hitelösszeg, 20 éves futamidő és 400 ezer forint nettó jövedelem beállítása esetén – a piacon elérhető 3 legkedvezőbb kamatozású lakáshitelből kettőt kizárólag Fogyasztóbarát Lakáshitelként lehet megigényelni.

A legjobb három sima piaci lakáshitel és a legkedvezőbb három MFL ajánlat átlagos kamata között 0,5% az eltérés. Ha a példában szereplő hitelt Fogyasztóbarát Lakáshitelként vennénk fel, akkor 500 ezer forinttal kevesebbet kellene összességében visszafizetnünk.

Miért kedvezőbb az MFL kamata? A pályázati kiírás alapján a fogyasztóbarát lakáshitel maximális kamata szabályozva van, az ugyanis nem haladhatja meg a referencia mutató – adott kamatperiódushoz kapcsolódó BIRS vagy Állampapír hozam – értékét több, mint 3,5 százalékkal. A BIRS tekinthető a bankok kamatköltségének is, annak csökkenése önmagában eredményezheti a hitelkamatok mérséklődését. Ez fokozatosan igaz MFL konstrukciónál, ahol a kamatplafon miatt sok esetben a bankoknak azonnal le is kell követni a referencia mutató változásait.

A bankoknak kötelező érvényű ajánlatot kell kiadniuk a Fogyasztóbarát Lakáshitel befogadásakor!

A kötelező érvényű ajánlat melyet a hitelkérelem benyújtásakor kell megkapnunk gyakorlatilag kötelezi a bankot arra, hogy az abban foglalt feltételek és kondíciók mellett szerződést kössön velünk. Ez alól kivétel:

  • Ha olyan kockázati tényező merül fel, amely miatt a szerződés nem köthető meg, és ez a hitel befogadásakor nem volt ismert. Például az ingatlanról az értékbecslés során kiderül, hogy nem elfogadható fedezetként.
  • A kamat meghatározásának alapjául szolgáló referenciamutató értéke több, mint 0,75 százalékkal megváltozik a befogadáshoz képest.
  • A kötelező ajánlat érvényességi ideje – ami legalább 90 nap kell legyen – lejárt.

Vagyis a jelenlegi igen kedvező kondíciókat biztosítani tudjuk magunknak akár 90 napig is. Fontos azonban, hogy a referenciamutató ne emelkedjen meg 0,75%-kal nagyobb mértékben!

A Fogyasztóbarát Lakáshitel hitelkiváltásra is igényelhető!

Megnéztük, hogy milyen feltételekkel lehetett volna 2 évvel ezelőtt, 3 hónappal ezelőtt illetve most hitelkiváltásra megigényelni egy 10 millió forint összegű Fogyasztóbarát Lakáshitelt (20 éves futamidővel és 10 éves kamatperiódussal).

Jelenleg 3,2 millió forinttal kevesebbet kellene visszafizetnünk hitelkiváltás esetén, mint 2 évvel ezelőtt. Sőt a 3 hónappal korábbi feltételekhez képest is 1,4 millió forint megtakarítást érhetnénk el. Ezek alapján nagyon kedvező a hitelkiváltási konstrukció kondíciója is. Ráadásul az MFL hitelek esetén az előtörlesztési díj maximum 1% lehet – egy átlagos lakáshitel előtörlesztési díja 1,5 – 2% -, így a későbbiek során is relatív olcsón tudjuk lecserélni a kölcsönt egy kedvezőbbre. A Fogyasztóbarát Lakáshitelnél ráadásul nem ez az egyetlen megoldás arra, hogy elérjük a hosszú kamatperiódusú konstrukciók jelenlegi kedvező feltételeit.

Kamatperiódus fordulókor módosítható a kamatperiódus!

Ezzel a lehetőséggel új hiteligénylés és új bírálat nélkül részesülhetünk a hosszú kamatperiódus előnyeiből. A módosítást követő, új kamat meghatározásánál ugyanis az eredeti hitel igénylésekor érvényes referencia kamatra rátett felárral kell az új kamatperiódushoz kapcsolódó referencia mutató értékét megnövelni.

Például:

Tegyük fel, hogy három évvel ezelőtt igényeltünk egy 3 éves kamatperiódusú MFL hitelt. Kamata 3,5% volt, melyből a kamatperiódushoz kapcsolódó referenciamutató értéke 0,5%, a kamatfelár pedig 3%. Jelenleg a 10 éves kamatperiódushoz kapcsolódó referenciamutató értéke 1% körül van. Ha fordulókor módosítani szeretnénk a kamatperiódus hosszán, akkor ezt az 1%-ot kellene megnövelni az eredeti felár nagyságával, 3%-kal. Így az új hitelkamat 4% lenne.

Ez ugyan magasabb, mint amit hitelkiváltással érhetnénk el, de megspórolnánk az új igényléssel járó vesződséget, valamint az előtörlesztési díjat is.

Jelenleg még ez a megoldás nem érhető el, hiszen az első MFL hiteleket 2017 nyarán lehetett felvenni. 3 éves kamatperiódus esetén, így ezeknek a kölcsönöknek 2020 nyarán lenne először kamatperiódus fordulója. Akkor tudnánk először a fentiek szerinti módosításra kérelmet beadni. Ugyanakkor már most érdemes elgondolkodni a lehetőségen, hiszen jó alternatívája lehet egy hitelkiváltásnak.

Amennyiben hitelkiváltáson gondolkodsz érdemes a Bankmonitor Hitelkiváltás Kalkulátorát használnod, ami néhány adat megadását követően megmutatja a különböző lehetőségeidet.

Lakáshitel kalkulátor

step-1
Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
X Ft hitel Y év futamidőre:
Kategóriánként a legolcsóbbak:

Havi törlesztő

THM
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz. Az összes megtekintése
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken!
hitel futamidőre
havi -tól, THM-től.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi
Veled a kapcsolatot
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre
Bankmonitor

Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Mire van szükséged?

BM logo white
Milyen témakörben érdeklődsz?

Látogass el a Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel foglalkozó oldalunkra, ahol rengeteg hasznos információt találsz. Kiszámolhatod, hogy a 2019. július 1-től érvényes szabályok szerint mennyi CSOK-ot kaphatsz. Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a CSOK-kal kapcsolatos legfrissebb információkról!
Kérjük, vedd figyelembe, hogy a Bankmonitor elsősorban új pénzügyi termék igényléséhez nyújt teljes körű támogatást, és csak olyan meglévő szerződés kapcsán tud segítséget nyújtani, amelyet eredetileg is a Bankmonitor szakértői segítségével kötöttél meg!
Amennyiben nem akarsz új szerződést kötni, és tőlünk függetlenül megkötött szerződésedet, valamint egyéb pénzügyi helyzetedet érintő kérdésed merült fel, Jobb tudni rovatunkból tájékozódhatsz.
Bankmonitor TIPP: Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről, elemzéseinkről.
A hitelbírálat során a banknál azonnali kizáró feltételt jelent, ha valaki a negatív adóslistán szerepel, így nem kaphat hitelt. Miután megtörtént a tartozás rendezése és egy év eltelik, utána válhat valaki ismét hitelképessé. A témával részletesen foglalkozó írásainkat itt találod: KHR (BAR lista) Bankmonitor TIPP: Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legfrissebb cikkeinkről, elemzéseinkről.
Köszönjük, hogy regisztráltál hírlevelünkre
Szeretném igénybe venni a Bankmonitor segítségét Lakáshitel vonatkozásában:
Ft
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi
Veled a kapcsolatot
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre

Szakértői cikkek

Befektetésekről érthetően

A cikksorozat támogatója logo

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Blogajánló