loading
Hírdetés

Megjelentek a szuperolcsó zöld hitel részletes feltételei. Van meglepetés bőven!

Argyelán József
szerző: Argyelán József

Az október 4-től elérhető zöld hitel – hivatalos nevén NHP Zöld Otthon Program (NHP ZOP) – biztosan óriási siker lesz az új építésű lakást vásárlók körében, hiszen 2,5 százalékos kamattal végig fix lakásitelt nem találni a piacon. Éppen ezért nagyon izgalmas a most publikált terméktájékoztató, ami több meglepetést is tartalmaz. A Bankmonitor szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.

Már elérhető a vadonatúj zöld hitel terméktájékoztatója a jegybank honlapján. Számos részlet, érdekesség kiderül a dokumentumból az igénylők számára. Az apróbb részletek tisztázása mellett bizony néhány főszabály is módosult az előzetes várakozásokhoz képest.

A zöld hitel alapvető feltételei és paraméterei:

  • A zöld hitel maximális összege 70 millió forint. Amennyiben valaki csok-hitelt is igényel mellé, akkor viszont a kettő összegének kell beleférnie a 70 millió forintos limitbe.
  • A kölcsön futamideje legfeljebb 25 év lehet. (Amennyiben egy korábban igényelt zöld hitelt váltana ki az adós vele, akkor az új hitel lejárata nem haladhatja meg az eredeti kölcsön igénylésétől számított 25 évet.)
  • A hitel kamata legfeljebb 2,5 százalék lehet.
  • A bank felszámíthat 0,75 százalék mértékű folyósítási díjat, ennek összege azonban nem haladhatja meg a 100 ezer forintot.
  • A kölcsön előtörlesztési díja nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát, de legfeljebb 30 ezer forintot. (Lejáró ltp szerződésből díjmentes az előtörlesztés.)
  • A kölcsönhöz természetesen kapcsolódhatnak harmadik félnek felszámítható díjak. Ilyen például a közjegyzői díj, a földhivatali ügyintézés vagy éppen az értékbecslés díja.

Egyéb díjat, költséget azonban a pénzintézet nem fizettethet meg, így a szerződéskötést követően még ki nem folyósított összegre sem számíthat fel rendelkezésre tartási jutalékot.

Hírdetés

Hírdetés

Mit lehet tudni a zöld hitelhez kapcsolódó csok-hitelről?

A kormány bejelentése alapján a zöld hitel mellé igényelhető lesz csok hitel is. Sőt, ebben az esetben gyakorlatilag a csok-hitel is zöld hitellé válik. Vagyis két zöld hitelt venne fel az igénylő: egy piaci zöld hitelt (alapvetően az MNB a „sima” zöld hitelt nem tekinti támogatott kölcsönnek) és egy támogatott zöld hitelt (ez volna a csok-hitel).

A terméktájékoztató a konstrukció kamatáról az alábbiakat mondja ki:

Amennyiben az Adós az NHP ZOP keretében nyújtott Lakáshitelhez OTK-támogatást vesz igénybe, úgy a Támogatott Lakáshitel Szerződés alapján nyújtott Lakáshitel, valamint az OTK-támogatással nem érintett Lakáshitel ügyleti kamata nem térhet el.

Ez alapján elképzelhető, hogy a piaci kamatozású és a támogatott zöld lakáshitel kamata azonos mértékű lesz. Ez akár azt is jelentheti, hogy mindkét konstrukció kamatmentes lesz. De az is elképzelhető az idézet alapján, hogy mindkettő 2,5 százalékos kamatozás mellett érhető majd el.

A korábbi kommunikáció még arról szólt, hogy a zöld hitel mellé igényelt csok-hitel kamatmentes, ez azonban a leírásból nem derül ki egyértelműen. Ugyanakkor ma Novák Katalin megerősítette, hogy a zöld csok-hitel kamatmentes lesz, ezek után várjuk mi lesz a sima zöld hitel kondíciója.

A rendelkezésre tartási idő extra hosszú, 3-4 év is lehet

A rendelkezésre tartási idő a szerződéskötést követő azon időszak, amelyen belül a kölcsönösszeget kifolyósíthatja a bank. (Új építésű lakások vásárlása, illetve építkezés esetén nem lehet tudni, hogy pontosan mikor is kellene kifizetni az utolsó vételárrészletet, költségelemet. Emiatt a hosszabb rendelkezésre tartási idő komoly előnyt jelenthet.)

A zöld hitel esetében alapvetően 4 év áll rendelkezésre a folyósítási feltételek leigazolására, míg az első részösszeg lehívására 3 év. (Amennyiben egy részletben fizetné ki a bank a teljes hitelösszeget, akkor természetesen 3 év a rendelkezésre tartási időszak is.)

Ez igen hosszú idő, az új lakások vásárlására nyújtott piaci hiteleknél jellemzően 3-18 hónap ez az időszak, míg az építési hiteleknél 1,5-2 év. Ehhez képest az új konstrukció sokkal rugalmasabb, éppen ezért elképzelhető, hogy a bankok egyedileg szigorúbb szabályokat fognak alkalmazni.

Az igénylőre vonatkozó feltételek, elvárások

  • Egy kölcsönnek legfeljebb négy adósa lehet. Jellemzően a főadós mellett bekerülhetnek az ügyletbe még társigénylők: adós házastársa, más jövedelmével felelő személy és a lakásban tulajdonrészt szerző személyek.
  • Egy személy kizárólag egy hitelnek lehet az adósa.
    • Kivéve, ha válás, vagyonközösség megszüntetése miatt az egyik fél kilép a szerződésből.
    • Kivéve, ha öröklés útján kerül be valaki a hitelszerződésbe.
    • Ugyanazon lakáscélra igényelt támogatott és piaci zöld hitel adósa lehet ugyanazon személy is.
  • Az adós tulajdonába kell kerülnie a lakásnak. Több adós esetén a tulajdonrészek szabadon meghatározhatók, az is elképzelhető, hogy egyik adós nem szerez tulajdonjogot. Más tulajdonosa – kivéve adós gyermekei, öröklés miatt szerzett tulajdonjog – a lakásnak viszont nem lehet.
  • A tulajdonosnak legalább 10 évig életvitelszerűen az ingatlanban szükséges élnie.
  • Természetesen teljesíteni kell a bank egyedi bírálati szabályzatában foglalt elvárásokat. (Pl. a munkaviszonyra és jövedelemre vonatkozó feltételeket.)

Milyen célra fordítható a zöld hitel?

Azt eddig is tudni lehetett, hogy új építésű lakás vásárlására, építésre vagy meglévő zöld hitel kiváltására lehet felhasználni a kedvező kamatozású hitelt.

A részletekből az is kiderül, hogy mi minősülhet építésnek:

  • Építési telek vásárlására és azon új lakás építésére nyújtott hitel. Elvárás, hogy a telekvásárlásra fordított kölcsönösszeg ne haladja meg a teljes hitelösszeg 50 százalékát. (A telek vásárlását követő egy éven belül be kell nyújtani az építési engedélyt – egyszerű bejelentés esetén a bejelentés megtörténtét – a bank felé.)
  • Meglévő építési telken történő építkezés megfinanszírozása.
  • Használatbavételi engedéllyel nem rendelkező – félkész – lakóingatlan megvásárlása és befejezésének megfinanszírozása.

Új lakás vásárlásnál elvárás, hogy gazdálkodó szervezettől vegye meg a lakást a hiteligénylő. Méghozzá olyan cégtől, amelyik értékesítés céljára építi, építteti a lakást. Emellett feltétel, hogy a lakást első ízben értékesítsek. (Vagyis nem lesz finanszírozható egy magánszemély által újonnan épített ház megvásárlása.)

Gépkocsitároló, tároló is finanszírozható a kölcsönből, amennyiben azonos helyrajzi számon van a lakással. (Több lakásos lakóépület esetében elvárás, hogy azonos telken legyen a lakóépülettel.)

Kiváltási célra is lehet fordítani a kölcsönt, de csak korábban folyósított zöld lakáshitelt lehet rendezni az új kölcsönből. (Vagyis korábban meglévő normál piaci, támogatott lakáshiteleket nem lehet kiváltani a konstrukcióból.)

Milyen feltételeknek kell megfelelnie az új lakásnak?

Az ingatlan energetikai besorolásának el kell érnie legalább a „BB” minősítést, azaz közel nullás energiaigényűnek kell lennie. Vagyis legalább 25 százalékban megújuló forrásból kell biztosítani a ház energiafelhasználását. Emellett a ház primer energiaigényének 81-100 kWh/m2/év közé kell esnie.

A lakás primer energiaigényével kapcsolatban azonban van önálló feltétel, elvárás is. Ez alapján az ingatlan összesített energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m2/év lehet, ami miatt nem fog megfelelni az összes „BB” energetikai kategóriába kerülő új lakás. Emiatt érdemes pontosan utánanézni az ingatlan energetikai jellemzőinek azoknak, akik várnak az eladással, vagy éppen a lakásvásárlással.

A zöld hitellel kapcsolatban itt érhető el minden fontos, naprakész információ. Kíváncsi vagy arra, hogy mennyi lenne a zöld hitel, vagy a zöld csok-hitel havi törlesztőrészlete? Nézd meg a Bankmonitor zöld hitel kalkulátorával:

Bankmonitor
Zöld lakáshitel kalkulátor
Spórolj több millió forintot

Megtudhatod kalkulátorunk segítségével:
  • Jogosult vagy-e az októbertől induló zöld lakáshitelre?
  • Igényelhetnél mellé ingyenes csok-hitelt?
  • Mennyivel csökkenne a törlesztőrészleted, ha kivársz?
  • Mennyit spórolnál az új hitelek választásával?
Bankmonitor
Ft
Ft
Ft
hitel 25 évre
törlesztőrészlettel érhető el számodra
A részletes eredményeidet
e-mailben küldjük el
  • Megtudhatod mennyi zöldhitelt és csok-hitelt vehetnél fel
  • Megismerheted a csok-hitel feltételeit részletesen
  • Szakértőink segitenek bármilyen felmerülő kérdésben
Sajnos nem vagy jogosult
támogatás igénybevételére.
Kérd részletes eredményeidet e-mailben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés
Hírdetés