Megjöttek a friss számok! Ennyi lakáshitelre futja most az átlagjövedelemből!

Megjöttek a friss számok! Ennyi lakáshitelre futja most az átlagjövedelemből!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-09-02
 

Idén júniusban 331 407 forint volt a nettó átlagkereset, míg a nettó medián bér 263 160 forintra jött ki. Ezek kiszámításkor figyelmen kívül hagyták a közfoglalkoztatottakat, valamint az igénybe vehető adókedvezményekkel sem számoltak. Megnéztük, a jelenlegi hitelkamatok mellett mennyi lakáshitelre elég mindez.

Amikor lakáshitelt szeretnénk felvenni, akkor az első és talán legfontosabb két kérdés az, hogy egyáltalán hitelképesek vagyunk-e, ha pedig igen, akkor mekkora összeget kaphatunk, hiszen ez határozza meg, hogy meddig nyújtózkodhatunk. Ezt illetően az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) szab korlátot a lehetőségeinknek, ami alapján egy 500 ezer forint alatti jövedelem legfeljebb 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, míg félmillió forinttól 60 százaléknál ránt be az adósságfék.

Ez azonban kizárólag a legalább 10 éves kamatperiódusú lakáshitelekre igaz. Ha ennél gyakrabban módosulhat a kamat, akkor alacsonyabb a plafon.

Lakáshitel átlagjövedelemmel

A KSH adatai szerint indén júniusban 331 407 forint volt a nettó átlagkereset, míg a realitáshoz közelebb álló medián érték 263 160 forint volt. A medián az az érték, aminél a lakosság egyik fele többet, míg a másik fele kevesebbet keres, így közelebb áll az emberek tapasztalatához, mint az átlagérték, amit akár egy viszonylag kisszámú extrém magas jövedelem is képes felfelé elmozdítani.

Hirdetés

Hirdetés

Mekkora összegű lehet a hitel?

A 10 hazai pénzintézet ajánlatait összehasonlító Bankmonitor lakáshitel kalkulátor számításai szerint 331 407 forint nettó jövedelemmel jelenleg legfeljebb 6,1-20,2 millió forint lakáshitel igényelhető attól függően, hogy milyen kamatperiódust és futamidőt választunk. 10 éves kamatperiódussal és végig fix kamattal 15 éves futamidőre egyaránt 17,6 millió forint igényelhető, míg 20 éves futamidőnél 20,2 millió forint a felvehető hitelösszeg elméleti maximuma.

A nettó 263 100 forintos medián jövedelem kisebb hitelösszegekre elegendő: aki ennyit visz haza, az az aktuális hitelkamatokkal számolva 4,8 – 16,1 millió forintra számíthat. 15 éves futamidőre 10 éves kamatperiódussal 13,9 millió forint a plafon, míg végig fix kamattal kicsivel több, 14 millió forint kölcsönhöz lehet most hozzájutni. Aki két évtizedre adósodna el, az maximálisan 16 millió forint, illetve 16,1 millió forint hitelre számíthat attól függően, hogy 10 évre vagy a futamidő végéig rögzítené a kamatot.

Látható, hogy a hosszabb futamidőre nagyobb hitelösszeg igényelhető, ugyanis minél tovább fizetjük vissza a hitelt, annál kisebb lesz a havi törlesztő. A futamidő hosszabbításnak azonban káros mellkékhatása is van, a teljes visszafizetendő összeg ugyanis több lesz, mégpedig azért, mert tovább használjuk a bank pénzét, tovább kell utána kamatot is fizetnünk. 

Csak az elméleti maximum

Az előbbiekben azonban elméleti maximumokról van szó, mert az, hogy a bank végül mennyi hitelt ad, számos tényezőtől függhet. Számításba vehetik például az eltartott gyerekek számát, de több bank kalkulál valamekkora megélhetési költséggel, csökkentve ezzel a figyelembe vett nettó jövedelem összegét. Csökkentheti a felvehető kölcsön nagyságát egy meglévő hitel is, hiszen ennek törlesztőjét ugyancsak figyelembe fogják venni a JTM-számítás során, de akár egy hitelkártya vagy egy folyószámlahitel is bekavarhat, mert ezek összegének 5 százalékával szintén hiteltörlesztőként számolnak.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a különböző jövedelemtípusokat nem egyformán veszik figyelembe: a bankok egy része korlátozottan fogadja el a külföldi, a vállalkozói vagy éppen az ingatlan bérbeadásból származó jövedelmet, de a GYES és a GYED kapcsán is akadnak eltérések.

Segíthetnek az állami támogatások

Az, hogy adott jövedelemmel mekkora lakáshitel vehető fel nagyban függ az adott hitel kamatszintjétől, hiszen a bankok különbözőképpen áraznak, vagyis eltérő kamattal kínálják ugyanazt az összeget.

Az állami támogatású hitelkonstrukciók kihasználásával is növelni tudjuk a felvehető hitel összegét, hiszen például a csok lakáshitel kamata legfeljebb 3 százalék lehet, ami kevesebb mint fele még a legjobb piaci lakáshitelének is. Egy 15 millió forint összegű, 20 éves futamidejű és végig fix kamatú piaci lakáshitel havi törlesztője jelenleg 123 ezer forintnál kezdődik, míg ugyanezért csok-hitellel mindössze 83 ezer forintot kell fizetni havonta.

A Babaváró hitelről sem feledkezhetünk meg, ami bár szabad célú, mégis a többség lakást vagy házat vásárol belőle. Itt az első 5 évben nincs kamat, 10 millió forint hitelösszeg havi törlesztője pedig 20 éves futamidőre alig 48 ezer forint, ráadásul ez végleg ennyi marad, ha ezen idő alatt legalább egy gyerek születik.

A Babavárónál annyi trükk azonban van, hogy a bankok egy része a kamatmentes havi törlesztőt, míg más részük a piaci kamatút veszi figyelembe JTM-számításkor. Ez utóbbit akkor kellene fizetnünk, ha valamilyen oknál fogva elveszítenénk az állami támogatást. Talán mondanunk sem kell, de a két számítási mód között jelentős a különbség, ezért akkor, ha az igazolt jövedelem nagysága lehet a szűk keresztmetszet, ezt is célszerű figyelembe venni a bank kiválasztásakor.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés