Betöltés

Milliókat nyerhetünk, ha összevonjuk meglévő hiteleinket

szerző: Argyelán József
2019-05-20

A kedvező kamatkörnyezet esélyt adhat arra, hogy különböző, drágább hiteleinket összegyúrjuk és olcsóbbra cseréljük. Egy közel 6 millió Ft-os hiteltartozás esetén például akár 1,4 millió forintot is spórolhatunk. Sőt egy további hiteligénylésnél a kiváltással megháromszorozhatjuk a felvehető hitelösszeget is.

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a lakáshitel kalkulátorunk.

Többször foglalkoztunk már azzal, hogy miért is lehet jó megoldás meglévő hitelünket kiváltani. A válasz kézenfekvő: a jelenlegi kamatszintek mellett nagyobb összeget nyerhetünk, ha meglévő kölcsönünket újra, alacsonyabb kamatúra cseréljük. Most egy kicsit másképpen közelítenénk meg a dolgokat: mit nyerhetünk azzal, ha meglévő hiteleinket egyetlen hitellé gyúrjuk össze?

Vegyünk egy családot, melynek többféle hitele is van:

  • 4 éve igényelt 5 millió forint összegű, 20 éves futamidejű lakáshitel;
  • Nemrég felvett 1 millió forint összegű és 5 éves futamidejű személyi kölcsön;
  • 400 ezer forint folyószámlahitel (a keret átlagos kihasználtsága 200 000 Ft);
  • 400 ezer forint hitelkártya (a keret átlagos kihasználtsága 200 000 Ft).

A hitelkártya és a folyószámlahitel speciális termékek, itt ugyanis nincs kimondott hitelösszeg, a megkapott keretet többször is elkölthetjük. Vizsgálataink során azt feltételeztük, hogy a keretek fele van átlagosan kihasználva minden hónapban, azaz ekkora összegnek a kamatát kell megfizetnünk.

A meglévő hiteleink kondíciói megegyeznek az igényléskor a piacon elérhető legkedvezőbb hitelek kondícióival. Ezek megtalálásához a Bankmonitor Személyi Kölcsön Kalkulátorát, valamint a Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátorát hívtuk segítségül. A teljes havi kötelezettségünk 58 265 Ft lenne.

Megéri a hitelkiváltás és a hitelek összevonása?

Mindezen hiteleket hitelkiváltással egyetlen jelzáloghitelbe gyúrhatjuk. A folyószámlahitelt és a hitelkártyát is érdemes lehet kiváltani, hiszen ha rendszeresen kihasználjuk a keret jelentős részét, akkor annak költségei sokkal magasabbak, mint egy jelzáloghitelnek. A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátorának segítségével kiválasztottuk a legkedvezőbb 5 éves kamatperiódusú hitelkiváltási kölcsönt, melynek kamata 3,59%. Az összes tartozásunk nagysága 5 723 879 Ft, ha ezt az összeget vennénk fel 16 évre, akkor a havi törlesztőrészletünk 39 232 Ft lenne, vagyis havonta közel 20 ezer forinttal kellene kevesebbet fizetnünk az első időszakban.

Ha pedig azt vizsgáljuk meg, hogy a teljes 16 év alatt mennyi kamatot szükséges kifizetünk, akkor a hitelkiváltásból eredő megtakarításunk 1,4 millió forint lenne, ezért már érdemes változtatnunk jelenlegi hiteleinken, bankolási szokásainkon.

A kiváltással növelhetjük egy új hitel összegét!

A lakásárak drasztikus emelkedésével egyre nagyobb hitelre lehet szükségünk ingatlanvásárláshoz. Kölcsönünk maximális törlesztőrészletének nagyságára pedig komoly banki és jogi szabályok vannak. Ráadásul ennek számításakor figyelembe veszik a meglévő kölcsöneinkre fizetett havi esedékességeket is, sőt a hitelkereteink nagyságával is kalkulálnak. A kiváltással tehát lecsökkennek a hiteltörlesztőink, ez pedig a hitelképességünkre is hatással van. Bevételeinkhez példaképpen vegyük alapul a magyar átlagjövedelmet, melynek mértéke jelenleg nettó 230 000 Ft.

Számunkra is meglepő módon a példánkban az új felvehető hitelösszeg jelentős mértékben megváltozik. A Bankmonitor „Mennyi Lakáshitelt Kaphatok?” Kalkulátora alapján kiváltás előtt összesen 3,7 millió Ft-ot tudnánk igényelni, míg a hitelkiváltást követően 12,1 millió forintra lennénk jogosultak. Azaz hiteleink racionalizálásával nem csak a kiadásaink csökkennének le, hanem a felvehető hitelösszeg is jelentősen megemelkedne egy új igénylés esetében. Vagy az is lehet, hogy ezzel az ügyes trükkel ismét visszanyerhetjük a hitelképességünket.

Amennyiben meg szeretnéd nézni a meglévő hiteleid kiváltásával milyen pénzügyi helyzetbe kerülnél használd a Bankmonitor Hitelkiváltás Kalkulátorát, melynek segítségével megtudhatod hogyan alakulnának törlesztőrészleteid a kiváltást követően.

Lakáshitel kalkulátor

step-1
Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
X Ft hitel Y év futamidőre:
Kategóriánként a legolcsóbbak:

Havi törlesztő

THM
A megadott adatok alapján ? bank, ? ajánlata közül választhatsz. Az összes megtekintése
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken!
hitel futamidőre
havi -tól, THM-től.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi
Veled a kapcsolatot
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre
Bankmonitor

Szakértői cikkek

Befektetésekről érthetően

A cikksorozat támogatója logo

Szakértői cikkek

Mobilfizetési megoldások

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Blogajánló

  • alapblog

    Az MNB figyeli az extraprofit-vadászatot

    A Világgazdaság üzleti napilap mai nyomtatott lapszámában olvashat arról, hogy „Az MNB figyeli a lombardhitel-állományt”. A cikk bemutatja, hogy a (júliusi) statisztikák szerint a MÁP...

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.