Hirdetés

Milyen támogatásokat kaphatnak a gyerekvállalást tervező fiatalok a lakásvásárláshoz?

szerző: |
 

A hitelek és az ingatlanok együttesen drágulnak mostanság, ami nem segíti a gyerekvállalás előtt álló, saját ingatlan vásárlását tervező pároknak. Összegyűjtöttük, ők milyen támogatásokra számíthatnak jelenleg.

Rendkívül nehéz a fiatal pároknak önerőből saját tulajdonú ingatlanhoz jutni, hiszen Budapesten és a vidéki nagyvárosokban már 0,7-1 millió forint közözött vannak a használt lakások négyzetméterárai, míg az új építésűekért sokszor ennél is többet kérnek. Ezzel együtt a hitelek is drasztikusan drágultak az elmúlt időszakban, ami azt jelenti, hogy ugyanakkora hitelösszegnek most lényegesen magasabb a havi törlesztője. Éppen ezért mind inkább felértékelődik a gyerekvállalókat segítő állami támogatások és kedvezményes hitelek jelentősége, hiszen ez utóbbiak kamata változatlan.

Csok – családi otthonteremtési kedvezmény

A csok óriási előnye, hogy ez egy vissza nem térítendő támogatás, az igényelhető összeg pedig attól függ, hogy mennyi gyereket vállal a pár, illetve új vagy használt ingatlan vásárlására, építésére szeretné azt fordítani. A csok feltételeiről itt tudhatsz meg minden lényeges információt. 

Fontos, hogy miközben meglévő gyerekre házasok, élettársi kapcsolatban élők és a gyereküket egyedül nevelő szülők egyaránt igényelhetik a csok-ot, vállalt gyerekre kizárólag azok az úgynevezett fiatal házasok élhetnek a lehetőséggel, ahol legalább a pár egyik tagja nem töltötte még be a 40. életévét.

Ezen kívül használt lakás vásárlása esetén a meglévő gyerekszámtól független legfeljebb két baba vállalható, míg új építésű lakás vételénél vagy építésnél akár 3 jövőbeni gyerekkel is lehet számolni.

Bankmonitor
Ft
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult a támogatásra, mert:
Ha CSOK helyett hitelből valósítanád meg célod lakáshitel kalkulátorunkkal megtalálhatod a számodra megfelelőt.
Sikeresen feliratkoztál hírlevelünkre!
Köszönjük hogy feliratkoztál hírlevelünkre!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Jó hírünk van!
A megadott adatok alapján jogosult vagy a támogatásra.
Az általad felvehető állami támogatás összege:
Kérjük válassz, melyik megoldás érdekel!
A megadott ingatlan értéke:
A törlesztő kiszámításához kérjük add meg az alábbi adatokat!
Ft
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Add meg az elérhetőséged és megmutatjuk:
  • Hogyan igényelheted a támogatást?
  • Mennyi idő alatt juthatsz hozzá?
  • Milyen apróságokra kell odafigyelned?
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
A megadott adatok alapján jelenleg nincs számodra elérhető lakáshitel, mert:
Az igényelhető CSOK összege:
Ha szeretnéd megtudni hogyan igényelheted, add meg az adataidat és elküldjük a részletes CSOK tájékoztatónkat.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban

Sajnos a csok összege jóideje változatlan, így aztán nem tartott lépést az ingatlanok drágulásával, ami azzal jár, hogy önmagában gyakorlatilag szinte semmire sem elég. Különösen igaz ez a használt ingatlanoknál, hiszen ezek vásárlására még 4 vagy több gyereknél is legfeljebb 2,75 millió forint kapható. Új építésű lakásra az 1 és 2 gyerek után igényelhető 0,6, illetve 2,6 millió forint is csekély segítség, hiszen ez utóbbiból is alig 2-3 négyzetméter lakásra futja. A három vállalt gyerekre kapható 10 millió forint már komolyabb összeg, ám ha azt is hozzátesszük, hogy ehhez lakásnál 60, háznál pedig 90 négyzetméter a minimálisan elvárt alapterület, akkor máris nem annyira rózsás a helyzet.

A megelőlegezett csok azonban ennek ellenére nagy segítség lehet, ugyanis a bankok egy része önerőként veszi figyelembe egy vele együtt igényelt lakáshitelnél. Mivel a bankok legfeljebb a megvásárolt ingatlan becsült forgalmi értékének – általában a vételárnak – a 80 százalékáig hiteleznek, a fennmaradó 20 százalékot saját erőből kell biztosítani. Ennek előteremtésében lehet kulcsszerepe többek között a csok támogatásnak, valamint a későbbiekben még részletesen bemutatott Babaváró hitelnek. Ez utóbbi kapcsán fontos kiemelni, hogy a majdan megszületendő gyerekek mindkét támogatásnál figyelembe vehetők.

A megelőlegezett csok kapcsán nem szabad megfeledkezni az időfaktorról sem: 1 gyereknél 4 év, 2 gyereknél 8 év, míg 3-nál 10 év áll a leendő szülők rendelkezésére.

Hirdetés

Hirdetés

Falusi csok

A falusi csok a „normál” csok támogatás egy speciális formája, ami tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt emelt összegű vissza nem terítendő támogatást. Az emelt összeg megegyezik az új lakás vásárlására, illetve építési célra igényelhető csok támogatás összegével, ami a vállalt gyerekek számától függően 0,6-10 millió forint között lehet.

Ugyanakkor csökkenti a család mozgásterét az, hogy az összeg legfeljebb 50 százaléka fordítható az ingatlan megvásárlására, a másik felét felújításra, korszerűsítésre kell fordítani. Ennek köszönhetően azonban van még egy csavar, ugyanis egy meglévő, akár csok-támogatással megvásárolt ingatlan korszerűsítésére is igényelhető a falusi csok, ám ebben az esetben a maximális összeg 5 millió forint lesz.

Csok-hitel

A csok-hitel egy a csok támogatáshoz kapcsolódó lakáshitel, melynek maximális összege 2 gyereknél 10 millió forint, míg 3 gyereknél 15 millió forint. Óriási előnye, hogy az állami támogatásnak köszönhetően a kamata maximum 3 százalék lehet, ami alig fele a jelenlegi fix kamatú piaci lakáshitelek kamatszintjének.

A csok-hitel alapvető feltétele a csok-jogosultság, ám ezen felül a bankok a hitelképességet is vizsgálják, vagyis a gyereket vállaló párnak rendelkeznie kell megfelelő összegű igazolt jövedelemmel, valamint a fedezetként felkínált ingatlant is el kell fogadnia a banknak.

Gyakori, hogy a csok támogatás a csok-hitel együttesen sem elegendő a kiszemelt ingatlan megvásárlásához, ebben az esetben piaci lakáshitellel lehet ezeket kiegészíteni. Erre a családoknak van lehetőségük, természetesen akkor, ha a nettó jövedelmük és a fedezet értéke ezt lehetővé teszi.

Babaváró hitel

A Babaváró hitelt olyan fiatal házasok igényelhetik, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét. A hitel az első 5 évben mindenképpen kamatmentes, ha pedig ezen idő alatt gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is maradhat. További kedvezmény, hogy a második és a harmadik gyereknél elengedik a tartozás 30 százalékát, illetve egészét, megfelelő időzítéssel pedig elképzelhető, hogy a hitelből magából egyetlen forintot sem kell visszafizetni.

A Babaváró részben vagy egészben önerő lehet egy lakáshitelhez, ami a csok támogatással kiegészülve már egészen komoly banki finanszírozásra lehet elegendő. A Babaváró önerőként történő felhasználásáról itt írunk részletesen. 

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Ha 2022. November végéig igényled, akkor akár 130 ezer forint jóváírást
kaphatsz a hitel mellé.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsítsd fel igénylésed!
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Lényeges, hogy a Babaváró kedvezményei szempontjából kizárólag a folyósítást követően született gyerekek számítanak, így tökéletes választás lehet a gyerekvállalást tervezőknek. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy bizonyos esetekben – például váláskor, vagy ha a család mindkét tagjának megszűnik a magyarországi lakcíme – az addig igénybe vett támogatást egy összegben vissza kell fizetni, a hitelt pedig piaci kamattal tovább fizetni.

Gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedés

A második gyerek megszületésekor meglévő jelzáloghitel fennálló tőketartozása 1 millió forinttal csökken, míg a harmadik gyereknél 4 millió forinttal faragható le az adósság. Ha egy hosszú futamidejű – például 20 évre felvett – lakáshitel viszonylag korai időszakában sikerül ezt megejteni, akkor ennek komoly pénzügyi előnyei lehetnek, hiszen akkor sok évnyi kamatfizetés alól mentesülhetünk.

Fontos azonban megjegyezni, hogy egy meglévő Babaváró hitel vagy személyi kölcsön akkor sem csökkenthető ezzel a kedvezménnyel, ha egyébként ezek összegét ingatlanvásárlásra fordította a család, ugyanis kizárólag jelzáloghitelek esetében van lehetőség erre. Éppen ezért a lakásvásárlás finanszírozási oldalát célszerű előre alaposan átgondolni, megtervezni. Például a harmadik gyerek megszületése előtt csak úgy érdemes előtörleszteni egy meglévő lakáshitelt, hogy annak tőketartozásából még legalább 4 millió forint maradjon, máskülönben nem tudjuk kimaxolni a lehetőséget.

Illetékmentesség a csok-kal lakást vásárlóknak

2021 januártól azoknak, akik csok (családi otthonteremtési kedvezmény) igénybevételével vásárolnak új építésű, vagy használt ingatlant, nem kell megfizetniük a vagyonszerzési illetéket, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Ez nem kis kedvezmény, hiszen például egy 50 millió forintos ingatlan esetében 2 millió forintról van szó. Az illetékmentesség feltétele mindössze annyi, hogy az ingatlant vásárló feleljen meg a csok feltételeinek, és a vásárláshoz kapja is azt meg.

5 százalékos áfa az újépítésű lakásokra

Bár mindenki számára elérhető, ám mégis meg kell említenünk azt a kedvezményt is, hogy az új építésű lakást vásárlóknak mindössze 5 százalékos áfát kell fizetniük, szemben a 27 százalékos „normál” értékkel. Nem kicsi pénzügyi előnyről van szó, hiszen egy 50 millió forint értékű ingatlannál elvileg 10 millió forinttal kevesebb forgalmi adót kell fizetni, ám az építtetők ennek nagy részét maguk teszik zsebre. Az azonban biztos, hogy ez némileg gátat szab az új lakások egyébként is jelentős áremelkedésének.

Nem kell kapkodnia annak, aki kihasználná a lehetőséget, mert a Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook oldalán megjelenő információk szerint a 2024. december végéig építési engedélyt szerző projektek esetében 2028. év végéig lehet majd 5 százalékos áfa mellett megfizetni a vételárat.

A csok-os vásárlók visszaigényelhetik az 5 százalékos lakásáfát

Komoly és kézzelfogható pénzügyi előnyt jelent a gyermeket vállalók számára az is, hogy az 5 százalékos lakásáfa utólag visszaigényelhető akkor, ha csok támogatás felhasználásával történik az új építésű lakás megvásárlása. Ez egy nettó 50 millió forintos ingatlan esetében 2,5 millió forint megtakarítást jelent.

Még éppen elcsíphető a lakásfelújítási támogatás

Ha a gyerekvállalást tervezők még 2022-ben megvásárolják az új vagy hasznát lakásukat, akkor célszerű lehet a lakásfelújítási támogatásra is felkészülniük, aminél az állam utólag visszautalja a költségek felét, legfeljebb 3 millió forintot. Lehet, hogy furcsa felújításról beszélni egy új építésű ingatlannál, de ebből például megvásárolhatók a redőnyök, megépíthető a kerítés, ami így persze nem számít majd bele a vételárba. Ezzel a támogatással azonban sietni kell, mert jelen állás szerint év végéig él csak a lehetőség, bár akár meg is hosszabbíthatják azt.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

 
Hirdetés