Betöltés

Mutatjuk, melyik 6 éves lakástakarék most a befutó!

szerző: Bankmonitor
2018-06-21

A lakástakarék választás, mint bármelyik más pénzügyi döntés, ugyanúgy alapos megfontolást igényel. Pontosan ebben segít a futamidő egyenértékes összehasonlításunk, amelyben a lakástakarékok olyan jellemzőit hangoljuk össze, mint a számlanyitási díj és a futamidő. Ez alapján jelenleg az Erste ajánlata emelkedik ki a mezőnyből, ahol több mint 30 ezer forint pénzügyi előny érhető el.

Nézd meg aktuális lakástakarék akciónkat, aminek keretében a számlanyitási díjat visszaadjuk!

Közös nevezőn a lakástakarékok

A lakástakarékokat többféleképpen is össze lehet hasonlítani, hiszen az egyes konstrukciók lényegesen eltérhetnek az olyan paraméterekben, mint az EBKM, szerződéses összeg, vagy éppen a futamidő. A Bankmonitor által kidolgozott futamidő egyenértékes számítás pontosan az utóbbi, az egyes konstrukciók futamidejéből származó eltéréseket igyekszik közös nevezőre hozni. Emellett az összehasonlítás előnye, hogy kezeli a legnagyobb felmerülő költség, vagyis a számlanyitási különbségeit.

Mi most a 6 éves 20 ezres havi betétösszegű szerződésekre koncentráltunk, mert ebben a körben már több olyan számlanyitási díj kedvezmény is elérhető, ami kedvezőbb helyzetbe hoz minket. Minden lakástakarékpénztártól egy terméket választottunk ki, mégpedig az alapján, hogy hol nagyobb a szerződéses összeg és számlanyitási díj kedvezménnyel nyitható meg. Ráadásul szempont volt, hogy ezekhez esetleges plusz költséggel járó kapcsolt terméket vagy szolgáltatást se legyen szükséges igénybe venni.

A 6 éves szerződések között 72 hónap a jellemző futamidő, ugyanakkor a Fundamenta kiemelkedik az Otthontervező konstrukció esetében megszabott 79 hónappal. Éppen ezért mutatja meg a számítás, hogy egyenlő feltételek mellett melyik megoldás adná a legnagyobb megtakarítási összeget. Vagyis ha az egyes konstrukciók azonos futamidővel lennének elérhetőek.

A számlanyitási díj esetében úgy jártunk el, hogy azt levontuk a futamidő egyenértékes megtakarításból. Itt azonban gondoltunk arra is, hogy a számlanyitási díjat 6 évre be is lehetett volna fektetni, tehát az összegre járó kamatról lemondunk. A jelenlegi kamatkörnyezetből kiindulva az évi 2%-os kamatozás reális feltételezésnek tűnik.

Mindent összevetve, ha a számlanyitási díjjal korrigált megtakarítási egyenleget nézzük meg, akkor egy sorrend is felállítható az egyes termékek között. Aktuálisan az Erste lakástakarék konstrukciója jön a legkedvezőbb helyre, ami több mint 30 ezer forintos előnyt ad a második helyezett Aegon lakástakarék Otthon termékéhez képest.

Gyakorlatilag az Erste terméke az elérhető számlanyitási díj akciónak és az azon felül járó visszatérítésnek köszönheti az első helyezést. 44 ezer forint helyett egyhavi betétnek megfelelő összegre, vagyis jelen esetben 20 ezer forintra faragható le a számlanyitás. Emellett a Bankmonitoron keresztül nyitott lakástakarékokra Erzsébet utalvány is jár. Ez a 6 éves szerződéseknél 24 ezer forint elkölthető összeget jelent, vagyis a számlanyitási díj megtérül és azon felül 4 ezer forintot is kapunk (a 4, 5, 8 és 10 éves szerződéseknél rendre 4, 20, 32 és 40 ezer forintos utalvány jár).

Az Aegon lakástakarék esetében is felére csökkentett számlanyitási díjjal érhető köthetünk szerződést, anélkül, hogy bármilyen plusz banki terméket kellene igénybe venni. Ez azt jelenti, hogy 42 ezer forint helyett 21 ezer forintból megúszható a számlanyitás. Az OTP lakástakaréknál is elérhető a számlanyitási díj kedvezmény, azonban ezt kapcsolt terméktől teszi függővé. Ha vállaljuk, hogy bankszámlát nyitunk az OTP-nél és még egyéb kötelezettségvállalást is teszünk, akkor ingyenessé válhat a számlanyitás.

A Fundamenta lakástakarék Otthontervező konstrukciója azért emelkedik ki a mezőnyből, mert a megtakarítás mellé itt jár a legnagyobb összegű hitel a legkedvezőbb konstrukcióval. Tehát azok számára lehet hasznos megoldás, ahol sokkal inkább a hitelfelvételre hajtanak, mint a számlanyitási kedvezményre és a nagyobb megtakarítási összegre. A 8 éves konstrukcióknál már a Triplázó Bónusz akció is elérhető, amivel 40 ezer forinttal növelhető a felhasználható összeg.

Magyarország összes lakástakarék ajánlatát azonnal összehasonlíthatod a Lakástakarék kalkulátorunkkal. De itt nem állunk meg: Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors, munkaidőn kívüli ügyintézés és szerződéskötés. Egyedi kedvezmények, melyek csak a Bankmonitornál érhetőek el.

Szeretném igénybe venni
a Bankmonitor segítségét Lakástakarék vonatkozásában:

A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
A Bankmonitor.hu munkatársa rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot, a minél egyszerűbb ügyintézés érdekében!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!

Szólj hozzá te is

A Bankmonitor szakértői törekednek a fórumban felmerülő kérdésekre maximálisan pontos választ adni. Ennek következtében ha egy kérdés megválaszolásához pénzügyi területen kívüli (pl. mélyebb jogi) ismeretek is szükségesek, nem minden esetben tudjuk rövid időn belül vállalni a válaszadást. Köszönjük a megértést!

Az email címet nem tesszük közzé.


Szakértői cikkek

Személyi kölcsön tudnivalók

A cikksorozat támogatója logo

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

Sürgős felújítás fillérekből lakástakarékkal

2018. 07. 12.

Érdekes kérdés merült fel egy érdeklődőben, azt akarta ugyanis tudni, hogy a közeljövőben (szinte azonnal) esedékes közel 3 millió Ft-os felújításához egyáltalán fel tud-e használni lakástakarékot. Egyébként lakásfelújítási hitelben gondolkozott,...

Vidéken többet ér a pénzünk, hát még a lakástakarékunk

2018. 07. 10.

Az ingatlanárak országszerte jelentős emelkedésen vannak túl, az ingatlanok iránti vásárlói éhség viszont ettől még nem múlt el. Ellenben egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy saját megtakarításból vásároljanak, az esetek...

Blogajánló

  • alapblog

    Van hova feküdni

    Érdekes sorrend, két elöregedő ázsiai ország, a két német nyelvű ország és Kelet-Európa

  • Lakásfókusz

    Már az irodában is otthon érezhetjük magunkat

    A munkahelyünkre igencsak ritkán gondolunk úgy, mint egy nyugodt, otthonos helyre, ahová a kötelességeinken túl is szívesen járunk be. Ezen kíván változtatni a myhive nevű vadiúj irodamárka, amely az otthonos megvalósítást ötvözi a modern irodák sajátosságaival. A márka nemrég debütált Magyarországon, aminek köszönhetően öt irodaház is teljesen átalakul.