Nem a balatoni nyaralók drágultak legjobban

Nem a balatoni nyaralók drágultak legjobban
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-06-25
 

A Velencei-tónál és a Vértes üdülőkörzetben az átlagos négyzetméterárak 23,1 százalékkal emelkedtek. Második helyen a Mátra-Bükk üdülőkörzet állt 22,8 százalékos áremelkedéssel, a harmadik pedig Budapest üdülőkörzet lett 21,5 százalékos drágulásával, de nem sokkal maradt el ettől a Balaton (21,1 százalék) sem. A legkevésbé a Tisza-tó környékén változtak az árak, 12 százalékkal emelkedtek a Takarék Index szerint.

A nyaralók a legdrágábbak a Balaton környékén, 421 ezer forint körüli négyzetméterárral, magasabb a fajlagos átlagos ár, mint a lakóingatlanoknál. A második helyen a Velencei-tó környéke áll, átlagosan 264 ezer forinttal, a Dunakanyarban átlagosan 209 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát az üdülők. A legolcsóbban nyaralóhoz jutni a Mecsek-Villány térségben lehetett, ott a 100 ezer forintot sem érte el az átlagos négyzetméterár.

Hogyan kaphatsz hitelt nyaralóra?

A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a bankok nagyon különbözőképpen hitelezik az ilyen épületeket, illetve nagyon sok szempontot vesznek figyelembe a hitelbírálat során. Van pénzintézet, amelyik egyáltalán nem ad kölcsönt nyaraló besorolású ingatlanra, de akik adnak, azok között is nagyok a különbségek.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Minden esetben KO kritérium hitelezési szempontból, hogy a kiszemelt ház legalább komfortos legyen, vagyis rendelkezzen állandó fűtéssel, fürdőszobával, valamint meleg/hideg vízzel. A 10 millió Ft alatti kategóriában sok nyaraló már itt elbukik, hiszen hiába szép és kényelmes egy faház, ha nincs téliesítve.

A legfontosabb azonban az, hogy milyen besorolás áll a tulajdoni lapon. Ha „lakóház” szerepel rajta, akkor a bankok többsége úgy hitelezi, mint az adott település normál lakóingatlanjait, vagyis legjobb esetben akár 20%-os önerő is elég lehet a forgalmi értékhez képest. (Ez persze a plafon, így jobb ha 30-40%-os önerővel számolsz a biztonság kedvéért, mert a bankok egyre óvatosabbak az utóbbi időben.) A „nyaraló” besorolású ingatlanokat is hitelezik a bankok, így a jelzáloghitel ezeknél is szóba jöhet, ám a „mezőgazdasági területen kivett gazdasági épület” besorolásúaknál már olyan sok paramétert vesznek figyelembe, hogy érdemes olyan szakértővel konzultálni vásárlás előtt, aki ismeri a bankok hitelezési gyakorlatát. Az ártéri nyaralókkal sem egyszerű a helyzet, itt a bankok – érthető módon – árvíz elleni biztosítást kérnek, ám a biztosítók – ugyancsak érthető okokból – nem nagyon kötnek ilyet ezekre az épületekre.

Ha egy ingatlanról kiderül, hogy semmiképp nem kapható rá jelzáloghitel, akkor még szóba jöhet a személyi kölcsön is, mint megoldás.  Itt nem szükséges ingatlanfedezet, vagyis a nyaralóval kapcsolatban nincsenek elvárásai a banknak. A személyi hitelek mellett szólhat az is, hogy a kamatok (egyelőre) nagyon alacsonyak, a Bankmonitor Személyi Kölcsön Kalkulátora szerint 8% THM-ért (teljes hiteldíj mutató) is találni ajánlatokat, ami egy 8 millió Ft-os, 7 éves futamidejű hitelnél havi 123 ezer Ft havi törlesztőt jelent. Fontos azonban a megfelelő összegű, bank által elfogadott havi nettó jövedelem, hiszen ez alapján bírálja el a pénzintézet az igénylést.

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen havi törlesztővel kaphatod meg a kívánt összegű személyi kölcsönt, akkor az alábbi kalkulátorral számszerű választ kaphatsz.

Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el, szakértőnk telefonon keresni fog a további részletekkel kapcsolatban.
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az Adatvédelmi szabályzatba foglaltakat.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat
Hirdetés
Hirdetés