Hirdetés

Újabb jó hírt kaptunk az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban

szerző: |
 

Az új építésű lakások vásárlásakor jelenleg 5 százalék áfát szükséges megfizetnünk szemben a normál 27 százalékos áfával. Egy 50 millió forint értékű lakás megvásárlásakor 10 millió forint spórolást jelent elviekben a kedvezményes áfa. De meddig marad velünk ez a lehetőség? Az utóbbi időben ezzel kapcsolatban számos jó hír látott napvilágot. 

Az új lakások vásárlásakor, illetve lakásépítés esetén is áfát szükséges fizetnünk a vételár, munkálatok költségének részeként. Jelenleg az új lakások vásárlása esetén – ennek minősül a kivitelezővel épített új lakás is – 5 százalék az áfatartalom. Ennek feltétele, hogy a lakás alapterülete ne haladja meg a 150 négyzetmétert, családi házak esetén pedig legfeljebb 300 négyzetméter lehet az alapterület.

Ez azonban egy átmeneti kedvezmény, normál esetben a házvásárlás, építkezés esetén is 27 százalékos áfát kellene fizetnünk. (A sima építkezések esetén jelenleg is a magasabb általános forgalmi adót kell rendeznünk.)

A jelenlegi vételárak mellett ez egy komoly segítség lehet: egy bruttó 50 millió forint értékű új lakás vételára jelenleg 2,38 millió forint áfát tartalmaz, vagyis a nettó ár 47,62 millió forint. Ha a nettó ár változatlan maradna, de az áfa megemelkedne a normál 27 százalékra, akkor a tényleges vételár már 60,48 millió forint lenne. Vagyis több, mint 10 millió forinttal többet kellene fizetni a lakásért.

Hirdetés

Hirdetés

Meddig maradhat velünk új lakás vásárlása esetén a kedvezményes áfa?

Az eredeti tervek szerint 2022. év végéig maradt volna velünk a kedvezmény azzal a könnyítéssel, hogy a 2022. év végéig jogerős építési engedélyt, ennek megfelelő dokumentumot szerző építési projekteknél az egyes lakások vételárát még 2026. december végéig a kedvezményes áfa mellett lehet megfizetni.

Első lépésként arról döntött a kormány, hogy a 2022. december 31-i határidőt meghosszabbítja 2 évvel, vagyis a 2024. év végéig építési engedélyt szerző új lakások vételárát lehet még a kedvezményes adó mellett rendezni.

Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook oldalán további hosszabbítás lehetőségét jelentette be: a terv szerint a 2024. december végéig építési engedélyt szerző projektek esetében 2028. év végéig lehetne 5 százalékos áfa mellett megfizetni a vételárat.

Újabb adókedvezmény jöhet: a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható, ha az építést 2024-ig megkezdik.

Ezzel a lépéssel évente mintegy 200 milliárd forint maradna az emberek zsebében. Az kétségtelen tény, hogy az emelkedő lakásárak és drasztikusan növekvő lakáshitel kamatok mellett egy ilyen kedvezmény meghosszabbítása nagyon is jól jön a lakásvásárlást tervezők számára.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

 
Hirdetés