Hirdetés

Újévi tanácsok a 2023-as évre, amivel rengeteget spórolhatsz

szerző: |
 

Az újév mindig remek alkalom arra, hogy átgondoljuk tennivalóinkat, tervezzünk és kitűzzünk olyan célokat, amelyeket szeretnénk az adott évben megvalósítani. Legyen tehát 2023 pénzügyileg is tudatos, amihez most a Bankmonitor szakértői lesznek a segítségedre. Nézzük a otthonod korszerűsítése, felújítása mennyiben segítheti céljaid elérését.

Korszerűsíts, újítsd meg otthonod

Az Otthonfelújítási támogatásnak hála az előző években számos család vágott bele otthona felújításába, korszerűsítésébe. A legalább egy gyermeket nevelők élhettek az utólagos finanszírozású állami kedvezménnyel, amellyel az állam a költségek felét térítette vissza az arra jogosultaknak. 

A lakásfelújítási támogatás és a finanszírozására igényelhető Otthonfelújítási kölcsön ugyan 2023-tól már nem érhető el, ugyanakkor az ünnepek előtti bejelentés értelmében bizonyos esetekben az igénylők még március 31-ig beadhatják kérelmüket a támogatásra.

Akik esetleg lemaradtak, vagy nem élhettek az állami segítséggel, 2023-ban is ésszerű, ha felújítási, korszerűsítési munkákat terveznek, hiszen a rezsiköltség változása, a dráguló energiaárak fényében ebben az évben is komoly összegeket lehet spórolni némi “ráncfelvarrással”. 

Mennyit nyerhetsz energetikai korszerűsítéssel?

Az ingatlan energetikai korszerűsítésével (például hőszigetelés, nyílászárók cseréje, esetleg fűtéskorszerűsítés) lakásonként eltérő, de adott esetben nagyságrendileg akár 25 százalékkal is csökkenthető az energiafelhasználás. Egy havonta 200 köbméter gázt fogyasztó család a korszerűsítéssel nagyjából 50 köbméterrel mérsékelheti felhasználását, amellyel a jelenlegi árak szerint havonta 32 250 forintot, évente közel négyszázezer forintot lehet megtakarítani. 

Mi segíthet a finanszírozásban?

A nagy volumenű otthonfelújítási munkák természetesen nagyobb ráfordítást igényelnek. Ha nincs elegendő megtakarítás, egy gyorsan és egyszerűen igényelhető személyi hitel komoly segítséget jelenthet, főleg, hogy a hitelköltségek még mindig alatta maradnak az éves fogyasztóiár-indexhez, azaz az inflációhoz képest. Ez pedig azt jelentheti, hogy jobban megéri most kölcsönből finanszírozni a munkálatokat, mint félretenni a pénzt a munkálatok későbbi elvégzésére. Főleg, hogy minél előbb elkezdjük a felújítást, annál előbb élvezhetjük az alacsonyabb rezsi előnyét.

Kalkulálj
Ismerd meg, milyen feltételekkel kínálnak most a bankok személyi kölcsönt, tudd meg, melyik számodra a legkedvezőbb konstrukció a Bankmonitor személyi kölcsön összehasonlító kalkulátorával!
Mennyi pénzre van szükséged?
Ft
év
Bankmonitor
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Amennyiben lejárt, ki nem fizetett banki tartozás miatt szerepelsz a KHR listán, nem kaphatsz hitelt.
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
hitel évre
Havi törlesztőtől
THM-től
Beállításaid alapján ezekkel a
kondíciókkal érhető el személyi kölcsön
A részletes eredményeidet
email-ben küldjük el
  • Milyen kamattal, teljes visszafizetéssel és induló költséggel számolhatsz?
  • Mennyi idő alatt és milyen feltételekkel kaphatod meg a fenti hitelt?
  • Szakértőink segítenek bármilyen felmerülő kérdésedben
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Itt folytasd az igénylésed
Plussz adataiddal eléred
előzetes hitelminősítésed eredményét
személyre szabott hitelajánlatodat

A felújítási, korszerűsítési feladatok finanszírozására a személyi kölcsönön túl a szabad felhasználású jelzáloghitel is jó megoldás lehet, ha nem terheli még jelzálogjog az ingatlant. Nem árt ugyanakkor résen lenni, ugyanis a két hiteltípus mind más és más élethelyzetben lehet ideális. Korábbi cikkünkben összehasonlítottuk őket, olvasd el a “Mi segíthet a finanszírozásban, ha lecsúszol a Lakásfelújítási támogatásról” című cikkünket. 

Tudnunk kell, hogy mind a személyi kölcsönök, mint a jelzáloghitelek jelentős mértékben drágultak az elmúlt időszakban, így sokan épp a magas hitelköltségek miatt halogatják terveiket. Számukra érdemes lehet kisebb energiahatékonyságot javító megoldásokban gondolkodni. Ilyen lehet például, ha a régebbi háztartási gépeket újakra cseréljük, illetve, ha szépen sorban, egyesével korszerűsítjük a felújításra váró elmeket. Először kicseréljük a nyílászárókat, később szigetelünk, majd korszerűsítjük a fűtésrendszert.

Kis befektetés, jelentős eredmény

Ha energetikailag korszerű az otthonunk, akkor a család komfortjának javításán érdemes elgondolkodni. Könnyen lehet, hogy 2023-ra a fürdőszoba vagy a konyha felújítását tervezzük, esetleg kicseréltetnék a hideg-, melegburkolatokat, kifestenénk a szobákat, felújítanánk néhány bútort, berendezési tárgyat. 

Néhány kisebb változtatás is jelentősen javíthatja korfortérzetünket, hangulatunkat. Emellett pedig érdemes az újévet egy kis rendszerezéssel, szelektálással is kezdeni. Ha már most sorra veszed azokat a helyeket a lakásban, ahova az olyan dolgokat gyűjtöd, amelyek majd egyszer jók lesznek valamire, a tavasszal esedékes nagytakarítás is könnyebb lehet. Ilyen jellemzően a padlás, a pince, a gardrób, amelyekből ha csak egyet rendbe teszel, alkalmad lehet rögtön kidobni, továbbajándékozni, esetleg jótékony célra felajánlani a számodra már szükségtelen holmikat.

Hirdetés