22,5%-kal emelkedtek a budapesti lakásárak egy év alatt. Valóban rosszul járt, aki kivárt a vásárlással?

22,5%-kal emelkedtek a budapesti lakásárak egy év alatt. Valóban rosszul járt, aki kivárt a vásárlással?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-11-11 Frissítve: 2024-07-22
 

Az MNB elemzése alapján egy év alatt – 2018 és 2019 júniusa között – a budapesti lakásárak 22,5%-kal emelkedtek. Ha készpénzünk van, ennyivel többet kellett fizetnünk a kiválasztott ingatlanért. Ha viszont hitelből vásárolnánk lakást, akkor már bonyolultabb a helyet. Utánajártunk, hogy ténylegesen mennyivel jártunk jobban egy 2018-as lakásvásárlással. Meg fogsz lepődni, de nem a lakáshitel a legfontosabb szempont.

Azt eddig is tudtuk, hogy a lakásárak – különöse a fővárosban – jelentősen emelkedtek az utóbbi időben, ezt megerősítette az MNB tanulmánya, mely szerint a budapesti lakások több mint 22 százalékkal drágultak az elmúlt évben.

Ez egy készpénzes vevőnél kézzelfogható változás, de egy lakáshitel-igénylőnél már nehezebben megfogható dolog, hiszen rá a vételár mellett más egyéb tényezők is jelentősen hatnak. Ilyen lehet a hitelkamat, vagy éppen a jövedelem alakulása.

Hirdetés

Hirdetés

Ténylegesen mennyivel járt rosszabbul egy lakáshitel-igénylő 2019 júniusában?

Mivel számos különböző tényező hat a vásárlása, ezért meghatároztunk néhány szempontot, ami alapján eldönthető ez a kérdés:

  • A szükséges hitelösszeget jóváhagyja-e a bank? A vételár növekedése miatt több hitelre lenne szükségünk, alapvető kérdés, hogy ezt megkaphatjuk-e. (Nem vizsgálnánk jelen esetben mást, csak azt, hogy a 2019-es hitel terhe belefér-e a jövedelmünkbe.)
  • Van-e valamilyen hatása a megváltozott körülményeknek a vásárlóerőnkre? Azt néznénk meg, hogy a 2019-es hitel törlesztőrészletének levonását követően mennyi maradna meg a fizetésünkből, és abból mennyi árut tudnánk vásárolni.
  • Több saját megtakarításra lenne-e a szükségünk? A vételár növekedését nem biztos, hogy teljes egészében hitelből tudjuk pótolni. Jelen esetben azt nézzük meg, hogy mennyivel több önerőre lenne szükség a lakásvásárláshoz.
Példaként vegyünk egy fiatal párt, akik egy 65 négyzetméteres, használt budapesti lakást vásárolnának. Fizetésük fejenként a mindenkori nettó átlagbérnek felelne meg – 2018 júniusában nettó 215 700 Ft/fő, 2019 nyarán pedig 239 000 Ft/fő. A lakást 2018-ban 35 millió forintért, míg 2019-ben ennél 7,8 millió forinttal többért lehetne megvenni. Az éves inflációt az adott időszakra 3,1%-nak tekintettük. A családnak jelenleg nincs hitele.

A helyzet a vételár emelkedése miatt nem is olyan egyszerű: a nettó bérek jelentősen nőttek, míg a kamatok a Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátora alapján csökkentek. A vásárláshoz szüksége hitelösszegre – 30%-os minimális önerő elvárást feltételezve – jogosult lehet a fiatal pár 40%-os JTM korlátot feltételezve.

Sőt semmiről se kell lemondania a családnak a vásárlás miatt. A kettejük fizetéséből megmaradó összegből ugyanis meg lehetne vásárolni ugyanazt az árucikket – 3,1%-os éves inflációt feltételezve – havonta, mint egy évvel korábban.

A 30%-os elvárt önerő miatt viszont jelentősen növekedne az az összeg, amelyet saját megtakarításaikból kellene a fiataloknak biztosítaniuk. Ezt a plusz 2,37 millió forintot csak úgy lehetne előteremteni, ha egy év alatt havonta 197 500 forintot takarítana meg a család. Ez fizetésüknek több mint 40%-a, ennyit igen kevés család képes spórolni.

Mit várunk a jövőben?

A hitelkamatok jelenleg alacsonyabbak, mint 2019 júniusában. A Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátora alapján már 3,42%-os kamattal elérhető 10 éves kamatperiódusú lakáshitel. Komolyabb kamatemelkedésre pedig nem számítanak az elemzők a közeljövőben.

A fizetések további dinamikus növekedése várható, viszont a lakásárak megtorpanását jósolják az elemzők. A GKI korábbi tanulmánya is ezt erősíti meg: ez alapján az elkövetkező egy évben a fővárosban már nem várják az ingatlanpiac szereplői az árak további emelkedését. A tranzakciók száma is csökkenőben az ingatlanpiacon, így egyre kisebb eséllyel veszik meg előttünk a kinézett lakást vagy házat.

Azt javasoljuk, hogy mindenképpen átgondoltan dönts- időd lehet rá -, és keresd meg a legkedvezőbb finanszírozási konstrukciót. A saját megtakarításod, a CSOK, a Babaváró hitel és a piaci lakáshitel megfelelő kombinálásával ugyanis sokat spórolhatsz. Ebben segítségedre lehet a Bankmonitor szakértői csapata is.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés