Csúszik az építkezés? Többet is veszíthetsz, mint a beköltözés dátuma

Csúszik az építkezés? Többet is veszíthetsz, mint a beköltözés dátuma
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2020-04-21 Frissítve: 2020-04-27
 

Sokszor hallani, hogy az építkezések – különösen nagy projektek esetében – a vártnál tovább tartanak. Az utóbbi időben nem volt ritka akár a fél éves csúszás sem, ám a kivitelezési munkálatok még inkább elhúzódhatnak a jelenlegi fertőzésveszélyes helyzetben. Ez azért is nagy gond lehet, mert jövőre megváltoznak az ingatlanok energetikai besorolásával kapcsolatos elvárások.

Az építkezések az utóbbi időben sok esetben elhúzódtak, ami érinti a lakást építtetőket és az új lakást vásárolókat egyaránt. A Bankmonitor szakértőinek véleménye szerint a jelenlegi járványveszély és az azt követő gazdasági visszaesés még akár ronthat is a helyzeten.

Hiszen az emberek egy része jelenleg otthonról végzi munkáját, nem dolgozik. Ha kivitelező, mesteremberek tovább folytatják is a munkájukat, elképzelhető, hogy a szükséges alapanyagok nem állnak rendelkezésükre, ugyanis az építőipari alapanyagok gyártására és szállítására is hatással lehet a járvány. Emellett a különböző engedélyek beszerzésében is lehetnek fennakadások, bár rengeteg dolgot már el lehet intézni elektronikus úton is.

Hirdetés

Hirdetés

Mi történhet, ha az építkezés elcsúszik?

Előfordulhat, hogy nem tudsz beköltözni a házadba vagy a lakásodba a tervezett időpontban. Hiszen egy költözés a jelenlegi járványveszély miatt nem egyszerű dolog, de a birtokba adás eltolódása is közbeszólhat. Emiatt viszont tovább kell fizetned albérletedet – amennyiben ott laksz jelenleg -, vagy meg kell oldanod a lakhatásod másképpen. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jelenlegi helyzet a lakást kiadóknak sem kedvez, vélhetően könnyebb meghosszabbítanod jelenlegi bérleti szerződésedat.

Elképzelhető, hogy a csúszás miatt a kivitelező kötbért fizet neked. Az erre vonatkozó feltételeket érdemes átnézni a kivitelezői szerződésben. Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy a jelenlegi veszélyhelyzet tekinthető akár vis maiornak is, vagyis az építkezés a kivitelező hibáján kívül tart tovább, emiatt pedig nem lesz köteles kötbért fizetni.

A lakáshitelt igénylők is nehéz helyzetbe kerülhetnek, hiszen a hitelösszeg folyósításának, kifizetésének van egy határideje. Ezen időszakon belül kell, teljesíteni valamennyi feltételét annak, hogy a pénzt a kivitelező, eladó megkapja. Ha ezt a határidőt átléped, akkor bizony külön meg kell állapodnod a bankkal az új határidőről – ez általában szerződésmódosítással is jár -, azonban a pénzintézetek eddigi gyakorlata eléggé rugalmas volt hasonló helyzetekben. Nem nagyon találkoztunk eddig olyan esettel, amikor egy bank a fenti helyzetben felmondta volna a lakáshitelt.

Ha lakásod átadása átcsúszna a jövő évre, akkor bizony még komolyabb következmények is lehetnek, ami miatt a költségek is megemelkedhetnek akár egy millió forinttal is.

Szigorúbb feltétellel kaphat 2021. januárjától egy ingatlan használatbavételi engedélyt

2021-től ugyanis már csak közel nullás energiaigényű, „BB” besorolású ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, annak megfelelő dokumentumot – jelenleg korszerű, „CC” besorolású ingatlanok épülhetnek.

ingatlan energetikai besorolás

Ez egy fontos változás, hiszen ez azt jelenti, hogy alacsonyabb energiaigényű, korszerűbb lakások épülhetnek a jövő évtől. A jobb energiafelhasználás pedig magasabb építési költségeket jelenthet. Ráadásul a „BB” besorolás eléréséhez feltétel, hogy az energiafelhasználás legalább 25%-a megújuló erőforrásból származzon, vagyis valamilyen napelem, napkollektor, hőszivattyú beépítésére lenne szükség.

Nem elég tehát a vastagabb szigetelés, a modernebb nyílászáró, sok esetben az egész elektromos és fűtési rendszert is át kell tervezni ahhoz, hogy a megfelelő minősítést megkaphassa a házad. Ennek pedig jelentős – akár több millió forintos – költsége lehet. Fontos, hogy nem az építési engedély kiadásának dátuma számít: 2021-től minden újonnan elkészülő ingatlannak meg kell felelnie az új szabályoknak.

Mit tehetsz a jelenlegi helyzetben?

Érdemes megnézned lakásod, házad építési tervét. Ha ez számodra nem egyértelmű, akkor egyeztess a kivitelezővel. Ugyanis sok ingatlan esetében már előre betervezték a „BB” energetikai besoroláshoz szükséges feltételeket. Vagyis számos esetben nem szükséges semmit változtatni épülő lakásodon.

Természetesen az sem biztos, hogy a munkálatok megcsúsznak, vagyis simán kaphat még használatbavételi engedélyt idén is a lakásod. Ettől függetlenül érdemes tisztázni ezeket a dolgokat, nehogy jövő év elején szembesülj a megváltozott körülményekkel.

 A szigorúbb energetikai elvárás alacsonyabb rezsiköltséget eredményez

Az alacsonyabb energiafelhasználás természetesen megjelenik a rezsiköltségekben is, hiszen kevesebbet kell költened fűtésre, olcsóbb lesz a villanyszámlád. Ez bizony havi szinten egy 60 négyzetméteres lakásnál akár több ezer forint megtakarítást eredményezhet.

Amennyiben építkeznél, lakást vásárolnál, melyhez hitelre is szükséged lenne használd a Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátorát. Néhány adat megadása mellett megtalálhatod a számodra legkedvezőbb ajánlatokat.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

 

 

 

 

 

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés