Döbbenetes összeget kell fizetni a CSOK után, ha nem születik gyerek?!

Döbbenetes összeget kell fizetni a CSOK után, ha nem születik gyerek?!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2022-09-07
 

A lakástámogatások szerepe egyre jelentősebb, a dráguló ingatlanok és a rohamosan emelkedő hitelkamatok miatt ugyanis számos család már csak ezen kedvezmények segítségével tudja megvenni új otthonát. Azonban a hatalmas lehetőség kockázatot is jelent, ugyanis a feltételek megszegése esetén büntetőkamattal növelten szükséges visszafizetni a kapott állami támogatást. Márpedig ez azt eredményezheti, hogy a 10 millió forint CSOK támogatásra 60 millió forintot meghaladó összeget kell végül visszafizetni.

A lakástámogatások köre igen széles jelenleg Magyarországon, ezek közül az egyik első és legfontosabb a családi otthonteremtési kedvezmény (más néven CSOK). A konstrukció egy vissza nem térítendő, állami lakáscélú támogatást takar, melyet meglévő és vállalt gyermekek után lehet kihasználni. A kedvezmény 600 ezer – 10 millió forint között lehet, a pontos összeg függ a lakáscéltól és a gyerekek számától is.

Jó tudni
A legkedvezőbb 10 millió forint összegű lakáshitel kamata 10 éves kamatperiódus esetén 7,29 százalék, 20 év alatt összesen 19,2 millió forintot kell visszafizetni a bank felé. A legdrágább lakáshitelre visszafizetendő összeg viszont két évtized alatt már meghaladja a 23,8 millió forintot. Ezzel szemben a CSOK támogatás maximális 10 millió forintjára semmit sem kell rendeznie a családnak az állam felé abban az esetben, ha teljesülnek a jogszabályi előírások.
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.

A megadott hitelösszeg, futamidő és jövedelem kombinációra nem találtunk megfelelő ajánlatot.

De ne aggódj, megtaláljuk a hiteled!

Tudd meg néhány kattintással, hogy mennyi lakáshitelt kaphatsz. Kisebb hitelösszegre, hosszabb futamidőre vagy extra bevont jövedelem mellett megtalálod a megfelelő hitelt a kiszemelt ingatlan megvásárlására.

Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Hirdetés

Hirdetés

Évi 58,75 százalék a büntetés mértéke?!

A támogatásért cserébe számos feltételt kell teljesítenie az érdeklődőknek, melyek közül néhánynak az igénylést követően is meg kell felelni. Ezek megszegése komoly következményekkel járhat. Ilyen például az az eset, amikor vállalt gyermek után szeretné a család kihasználni a kedvezményt, de a baba nem érkezik határidőre.

Fontos
Vállalt gyermek után csak fiatal házaspárok igényelhetnek CSOK támogatást, vagyis igényléskor legalább a pár egyik tagja még nem töltheti be a 40. életévét.

A vállalás teljesítésére azonban van egy határidő, mely függ a vállalt gyerekek számától és a támogatás összegétől is:

  • Egy gyerek vállalása esetén 4 év áll rendelkezésre a baba születésére.
  • Két gyerek vállalása esetén 8 éven belül kell megszületnie a babáknak.
  • Az emelt, 10 millió forint összegű támogatás esetén a vállalt gyerekek számától függően – legyen szó egy, kettő, vagy három gyermekről – 10 éven belül kell megszületnie a babáknak.

Ha a vállalt gyermekek nem születnek meg, akkor a támogatást büntetéssel növelten szükséges rendezni az állam felé. A büntetés mértéke alapesetben a jegybanki alapkamat mértékével egyezik meg. Az emelt, 10 millió forint összegű támogatás esetében azonban a büntetőkamat is magasabb, a jegybanki alapkamat ötszöröse. (A 10 millió forint összegű támogatás 3 gyermek után jár, amennyiben új építésű lakás vásárlása, vagy építkezés a cél.)

Mikor alapkamat számít?

Tavaly nyár elején ezekre a szabályokra még sokan legyintettek volna, sem a 0,6 százalékos alapkamat, sem annak ötszöröse nem jelentett komoly terhet. Ez utóbbi 3 százaléknak felelt meg, ami megegyezett a támogatott lakáshitel kamatszintjével.

Mára a helyzet gyökeresen megváltozott, a jegybanki alapkamat mértéke 11,75%, ennek ötszöröse pedig 58,75%. Erre már sokan felkapják a fejüket.

Szerencsére a büntetést az elmaradás időszaka – azaz a gyermekvállalási időszak – alatt érvényes alapkamat alapján határozzák meg. Méghozzá a mutató adott félév első napján érvényes értéke alapján.

De mit is jelent mindez? Ha valaki 2021 július elsején igényelt CSOK támogatást három vállalt gyermekre, akkor számára a késedelmi kamatot az alábbi értékek alapján határozták meg:

  • július 1. – 2021. december 31.: Az alapkamat 1,20% volt 2021. július elsején, ezen érték ötszöröse, azaz évi 6 százalék a büntetés mértéke.
  • január 1. – 2022. június 30.: Az alapkamat 2,40% volt 2022. január elsején, ezen érték ötszöröse, azaz évi 12 százalék a büntetés mértéke.
  • július 1-től: Az alapkamat 7,75% volt 2022. július elsején, ezen érték ötszöröse, azaz évi 38,75 százalék a büntetés mértéke a mostani félév során.

A gyermekvállalási határidő a példában még nem telt le, természetesen még megszülethetnek a babák. Természetesen a hátralévő évek során az alapkamat is változhat: emelkedhet és csökkenhet is az aktuális piaci viszonyoknak megfelelően.

Mekkora büntetést kellene fizetni az aktuális jegybanki alapkamat alapján?

A jegybanki alapkamat augusztus 31-től 11,75 százalék. Ez azt jelenti, hogy a legkisebb, 600 ezer forint összegű támogatásra – egy vállalt gyermek után vették igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt – 4 év után 858 ezer forintot kell visszafizetni. A helyzet ennél sokkal drasztikusabb, ha a maximális 10 millió forintos támogatást használta ki az igénylő.

Mennyit kell visszafizetni a három gyermek után járó 10 millió Ft CSOK támogatásra a 10. év végén?

A 3 gyerek után, új lakás vásárlására, építésre igényelhető 10 millió forint összegű CSOK esetében ugyanis a büntetés mértéke a jegybanki alapkamat ötszöröse, melynek aktuális mértéke évi 58,75%.

Ha az alapkamat változatlan szinten marad, akkor a büntetés hatalmas összegre hízhat abban az esetben, ha nem születnek meg a gyerekek a 10. év végére:

  • Ha a három vállalt gyerekből egy sem születik meg, akkor összességében a 10. év végén 68 750 000 forintot kell rendeznie a családnak az állam felé.
  • Ha csak egy baba születik meg a három vállalt közül, akkor egy évtized múlva 64 625 000 forintot kellene visszafizetni.
  • Ha a három vállalt babából kettő megszületik, akkor 50 875 000 forintot kell rendezni az állam felé. (Ugyanez a helyzet igaz akkor is, ha két meglévő gyerek mellé vállalna a pár egy harmadikat, aki nem születne meg 10 éven belül.)

Látható, hogy a tét igen komoly, még a legdrágább lakáshitelek költségét is messze meghaladja a jelenlegi alapkamat mellett a CSOK támogatásra visszafizetendő büntetés. (Fontos kihangsúlyozni, hogy a kalkuláció során a Bankmonitor szakértői abból indultak ki, hogy a gyermekvállalási határidő alatt végig az aktuális 11,75 százalékos szinten marad az alapkamat.)

Fontos
Ráadásul az összeget a határidő leteltét követő 120 napon belül egy összegben kell megfizetni az állam felé.

Mi csökkentheti a büntetést?

Természetesen előfordulhat, hogy a támogatást igénylők önhibájukon kívül nem tudják teljesíteni a vállalt feltételeket. Éppen ezért lehet kérni a fizetés elhalasztását, vagy épp a büntetés mérséklését. A méltányossági kérelmet a kormányhivatal felé szükséges beadni, ahol egyedi mérlegelés alapján születik döntés.

Fontos szempont a döntés során az életkörülmény, az alábbi esetek különös méltánylást igénylő helyzetnek minősülnek:

  • Ha a párnak nem született gyermeke, de részt vettek lombik programban, vagy más, a gyerekvállalást elősegítő eljáráson.
  • Ha a pár egyik tagja elhunyt.
  • Ha a gyermek a terhesség 24. hetét megelőzően halva született.
  • Ha a vállalt gyerekek közül egy fogyatékkal született, vagy többszörös betegséggel rendelkezik.
  • Ha a pár egyik tagja, vagy a született gyermek megváltozott munkaképességűvé vált az igénylést követően.
  • Ha a család megélhetését ellehetetleníti a fizetési kötelezettség.

Ilyen élethelyzetben jó eséllyel kapnak a családok a visszafizetésre 5 év haladékot. Az 5 év elteltével pedig lehet kérni a büntetés mérséklését, elengedését, amennyiben nem várható olyan változás, melynek következtében a büntetést előreláthatólag ki lehet fizetni. Fontos azonban, hogy a jogszabály alapján ezek nem kötelező elemek, a kormányhivatal akár el is utasíthatja a kérelmet.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés