Egyre több fiatal készül az időskorra nyugdíjbiztosítással

Egyre több fiatal készül az időskorra nyugdíjbiztosítással
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-11-30
 

Magyarországon a vezető biztosítótársaságok minden évben végeznek olyan kutatásokat, amelyekkel a biztosítási piaci igényeket térképezik fel. Idén ősszel a Generali biztosító a nyugdíjbiztosításokat járta körbe reprezentatív kutatásával. Most kiderült, hogyan vélekednek honfitársaink a nyugdíjmegtakarítások fontosságáról, ez pedig neked is segíthet a döntésben.

Fontos az öngondoskodás!

A lakosság jövőképe az anyagi helyzetével kapcsolatban, különösen a nyugdíjas évekre vonatkozóan, továbbra is igen pesszimista. Azonban a felmérésből kiderül, hogy a magyarok öngondoskodási hajlandósága továbbra sem csökkent, a válaszadók 39 százaléka rendszeresen tesz félre jövedelméből a nyugdíjas évekre. Jó hír, hogy úgy gondolják, már pályakezdőként (35 százalék) vagy a 30-as éveikben (37 százalék) el kell kezdeni a megtakarítást.

Átlagosan 30 ezer forintot tudnak félretenni havonta a jövedelmükből, míg a legjobb helyzetben lévő budapestiek 50 ezer forintot. Ez egybevág a Bankmonitor álláspontjával, mely szerint a nettó kereset 10 százalékát már az első fizetéstől érdemes félretenni nyugdíjcélra ahhoz, hogy időskorban ki tudjuk védeni az életszínvonal csökkenését. Mivel jelenleg a nettó átlagkereset 384 900 forint a KSH adatai szerint, így az erre a célra szánt kívánatos havi megtakarítási összeg átlagosan 38 ezer forint.

Fontos
Nagyon fontos eredmény a tudatos öngondoskodás terjedése, ami a felmérésből is jól látszik, mivel a válaszadók 30 százaléka a gyermekei figyelmét is igyekszik felhívni a nyugdíjmegtakarítások fontosságára.

Hirdetés

Hirdetés

Mire fordítanál 15 millió forintot?

A nyugdíjmegtakarítások mellett az öngondoskodás másik fontos célterülete az egészségügy. Ez abból is látszik, hogy a válaszadók 42 százaléka a nyugdíjmegtakarításból származó összeget nem felélni szeretné, hanem egy esetleges komolyabb betegség gyógykezelésére fordítaná, míg a 37 százalékuk járadék formájában az állami nyugdíjat egészítené ki vele. A többiek olyan egyéb célokra fordítanák az összeget, mint az utazgatás, saját vállalkozás indítása vagy éppen a továbbtanulás.

Mit kezdenél 15 millió forinttal, ha most mennél nyugdíjba és lejárna a nyugdíjkiegészítő biztosításod?

Újabb érdekesség, hogy a 20-as éveikben járó válaszadók az idősebb korosztállyal hasonló arányban jelölték meg a fenti sorrendet. Ez azt bizonyítja, hogy már egyre több fiatal látja úgy, hogy az állami nyugdíjrendszer és állami egészségügy nem fogja biztosítani azt az életminőséget, amely elvárható lenne számunkra. Így fel vannak készülve arra, hogy öngondoskodás formájában saját zsebből pótolják a hiányzó forrásokat.

Milyen eredményt várhatsz egy nyugdíjmegtakarítástól?

Erre a célra egy hosszú távú megtakarítás a legjobb megoldás. Minél hosszabb idő alatt gyűjtöd össze a hiányzó tőkét, annál kevesebb havi kiadást jelent ez a számodra.

Tegyük fel, hogy a fenti kutatási kérdéssel összhangban 15 millió forintot szeretnéd előteremteni, mire nyugdíjba mész. Ha 25 éves korodban kezded el a megtakarítást, akkor 5 százalékos éves nettó kamat mellett havi 12 000 forintból össze tudod gyűjteni, míg ha 40 éves korodban kezded el, akkor 30 000 forintot kell havonta félretenned.

Ha a járadékfolyósítást választod, a 15 millió forint 20 éven keresztül havi 100 000 forint nyugdíjkiegészítő járadékot tud biztosítani az állami nyugdíj mellé.

Ötlet
A nyugdíjmegtakarításaid után járó adókedvezmény a megtakarítási időszak minden évére vonatkozik egészen nyugdíjas korodig. Az adóvisszatérítés mértéke az éves befizetéseid 20 százaléka. Ha a nyugdíjmegtakarítás egy nyugdíjbiztosítás, akkor a maximális visszatérítés 130.000, ha önkéntes nyugdíjpénztár, akkor 150.000, ha NYESZ számla, akkor 100.000 forint. Ha mind a hárommal rendelkezel, akkor az adókedvezmény maximális mértéke évi 280.000 forint.

Tedd meg az első lépést még ma!

A Bankmonitor nyugdíjkalkulátorának segítségével te magad is kiszámolhatod, hogy mennyibe kerülne számodra egy nyugdíjkiegészítés. Kalkulálj, és vedd fel a kapcsolatot a Bankmonitor tanácsadóival. Szakértőink segítenek kiválasztani a megtakarítási piacon elérhető termékek közül a számodra leginkább megfelelőt. Az élethelyzetedhez és a pénztárcádhoz legjobban passzoló konstrukció megtalálása nem könnyű feladat, ezért érdemes szakember segítségét kérni. A Bankmonitor a legtöbb szolgáltatóval kapcsolatban áll, így tanácsadóink széles termékválasztékból tudják ajánlani a legmegfelelőbbet.

Mennyi pénzed lesz mire nyugdíjba mész?
Ft
Bankmonitor
Hirdetés
Hirdetés