A minimálnyugdíj 2008 óta 28 500 forint, az új kormány pedig ennek a négyszerezését, 120 ezer forintot ígér. Csak először is azt kell megnézni, hogy kire vonatkozik ez egyáltalán – mert a kisadózókra a hatályos szabályozás mellett nem. A nyugdíjtörvényben ugyanis van egy fél mondat, ami a legtöbbjük számára kikapcsolja ezt a védelmet.
A legfontosabb félmondat
A Tny. 20. § (3) bekezdése szerint az öregségi teljes nyugdíj nem lehet kevesebb a jogszabályban meghatározott legkisebb összegnél. Ez a minimálnyugdíj lényege: van egy padló, ami alá senki nem eshet.
A következő bekezdés viszont felszedi ezt a padlót. Mert a 20. § (4) szerint a (3) bekezdés nem alkalmazható, ha a nyugdíj kiszámításánál figyelembe vett szolgálati idő a 39. § szerinti arányosítás miatt nem éri el a húsz évet.
Mit csinál akkor ez a 39. §? Kimondja, hogy ha a biztosított nyugdíjjárulék-alapot képező keresete a minimálbérnél kevesebb, akkor a biztosítási időnek csak az arányos része vehető szolgálati időként figyelembe – és az arány azonos a kereset és a minimálbér arányával. A csökkentést azonban kifejezetten „a 20. §-ának alkalmazása során” rendeli el, vagyis kizárólag a nyugdíj összegének kiszámításánál; a jogosultságot szabályozó 18. §-hoz nem ér hozzá. A (2) bekezdés pedig külön kimondja, hogy ezt a kisadózóra is alkalmazni kell.
A kettő együtt zárja be a kaput. A 39. § lefaragja a szolgálati időt az összegszámításnál, a 20. § (4) pedig épp ezért veszi el a nyugdíjminimum védelmét.
Hirdetés
Hirdetés
Miért éppen a katás esik ki
Mert nála a járulékalap nem véletlenül, hanem definíció szerint van a minimálbér alatt: a kata ellátási alapja bruttó 108 000 forint, a 2026-os minimálbér pedig 322 800 – a kettő aránya 33,46 százalék. Szóval a 39. § szerint egy naptári év katázás nem 365 nap szolgálati időt ér, hanem ennek a harmadát, 122 napot.
Csak épp az összeg kiszámításánál ugyanez a 40 év 14 600 biztosítási napból 4 885 napra, vagyis 13 év 140 napra zsugorodik. És mert ez nem éri el a húszat, a 20. § (4) miatt nincs minimumvédelem.
Ha nincsen állami védelem akkor saját magadnak kell gondoskodnod a jövődről. Nézd meg a Bankmonitor kalkulátorával, hogy mekkora megtakarítást gyűjthetnél össze 65 éves korodra!
40 év munka, 29 179 forint
Egy katás nyugdíját kiszámolni nem egyszerű feladat. Először ki kell számolni a nyugdíjjárulék-alapot képező keresetet. A 108 ezer bruttóból a Tny. 22. § (6) bekezdése szerint először a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulék, majd a maradékra vetített 15% személyi jövedelemadó jön le, így 74 817 forint marad.
Ezek után jöhet csak a szolgálati idő szorzó. A szorzót a törvény 2. melléklet adja: 15 év szolgálati időhöz 43 százalékos szorzó társul és minden hiányzó év után 2 százalékponttal kell csökkenteni ezt, 13 évnél tehát 39 százalék jön ki: 74 817 × 39% = 29 179 forint havonta.
Ez a tervezett minimálnyugdíj 24,3 százaléka – és a mai átlagos öregségi nyugdíjnak alig a 11 százaléka –, a hiányzó 91 ezret pedig a törvény mai szövege nem pótolja ki. Szóval a 120 ezres minimum egy katásnak nem segítene, hacsak nem tud felmutatni 20 év arányosított szolgálati időt.
Kire igaz ez, és kire nem
Ez a példa tisztán katás életútra igaz. Akinek a katázás előtt vagy után minimálbér feletti kereset mellett is volt szolgálati ideje, annál az összegszámításnál összeadódnak az évek, így elérheti a húszat – neki tehát megmarad a minimum védelme.
És még akkor sem automatikus a minimálnyugdíj, ha az összegszámításnál is megvan a 20 év szolgálati idő. A Tny. 20. § (3) szerint ugyanis, ha az öregségi teljes nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alacsonyabb a nyugdíjminimum összegénél, akkor a nyugdíjat nem emelik fel a minimumra, hanem a nyugdíj összege megegyezik a havi átlagkeresettel (nyugdíjjárulék-alapot képező keresettel). Vagyis a minimálnyugdíj nem univerzális alsó korlát. A védelem csak akkor emeli fel a kiszámított nyugdíjat a minimum szintjére, ha egyrészt az összegszámításnál figyelembe vett szolgálati idő eléri a 20 évet, másrészt maga a nyugdíjalapot képező havi átlagkereset is eléri a nyugdíjminimumot.
Azt is érdemes tudni, hogy a 120 ezres minimálnyugdíj egyelőre csak bejelentés: a pénzügyminiszter a májusi bizottsági meghallgatásán mondta, hogy az első lépések egyike lesz a legalacsonyabb nyugdíjak felemelése. Törvényszöveg és dátum még nincs, és épp a szövegezés fogja eldönteni, hogy a 20. § (4) érintetlen marad-e. Mert ha igen, akkor a legnagyobb nyugdíjemelés épp azokat lépi át, akiknél a legkisebb az ellátás.
Amit ma lehet tenni
A katás nyugdíj egyik tanulsága, hogy nem érdemes kizárólag az állami ellátásra építeni. A kata alacsony közterhei rövid távon több elkölthető jövedelmet hagyhatnak a vállalkozónál, ennek viszont ára van: a későbbi állami nyugdíj is jóval alacsonyabb lehet. Éppen ezért érdemes a most megmaradó pénz egy részét tudatosan félretenni a nyugdíjas évekre.
Ebben az idő is rengeteget számít. Minél korábban kezdesz megtakarítani, annál kisebb havi összegből építhetsz fel érdemi nyugdíjkiegészítést. A Bankmonitor nyugdíj-megtakarítási kalkulátorával megnézheted, mennyi pénzt gyűjthetsz össze 65 éves korodra, és mekkora havi megtakarításra lenne szükséged ahhoz, hogy ne csak az állami nyugdíjadra kelljen támaszkodnod.