Gránit Diákhitel Számla – trendi, nagyon online és még ingyenes is (x)

Gránit Diákhitel Számla – trendi, nagyon online és még ingyenes is (x)
Hirdetés

Cikk2024-05-27 Frissítve: 2024-05-28
 

A diákhitelt igénylő fiatalok számára éppen annyira fontos, hogy kényelmesen és kedvező áron intézhessék pénzügyeiket, mint a felnőtteknek, így ezt illetően nincs igazán különbség a prioritásaik között. Ugyanakkor náluk már alapvető elvárás, hogy minél több mindent tudjanak online, lehetőleg mobilon keresztül intézni, a banki mobilalkalmazás pedig megfeleljen a fintech megoldásokhoz szokott ízlésüknek.

Ami a költségeket illeti, a Gránit Diákhitel Számla ebből a szempontból igazán „zsebpénzbarát”, hiszen nincs számlavezetési díj, mint ahogy a mellé igényelhető Mastercard kártya is ingyenes.

Nem csak kezdeti díj nincs, maga a számla is fenntartható akár teljesen költségmentesen, hiszen a rendszeres forint átutalások – például fitness bérlet havi költsége -, a belföldi forint átutalás – netbankon és eBankon keresztül – és a csoportos beszedés egyaránt ingyenesek, de természetesen itt is költségmentesen vehető fel havi 150 000 Ft legfeljebb két részletben bármelyik magyar bank ATM-jéből.

Nem kell fizetned az eBank, a VideóBank és a TeleBank szolgálatásért sem, mert ezek részei a számlacsomagnak, így tényleg mindent elintézhetsz bárhonnan, személyes utánajárás nélkül. Az őskövület SMS-eket pedig lecserélték ingyenes iSMS-ekre, így a mobilalkalmazásba érkező push üzenetekben értesülhetsz a tranzakciókról, a bankkártyás költésekről, valamint így kapod meg a netbanki belépési kódodat is.

A Gránit Diákhitel Számla számos kedvezményt nyújt, többek között a számlára érkező diákhitel összege után 4% extra jóváírást kínál, ami félévente akár 30 ezer forint is lehet.

Hirdetés

Akár azonnal, a mobilodról is megnyithatod a számládat

Sok fiatal értékeli, hogy mobiltelefonon, szelfivel is meg lehet nyitni a Diákhitel Számlát, így nincs szükség személyes ügyintézésre, ráadásul ebben az esetben az eBank sikeres aktiválását követően 41 000 Ft-ot jóváírnak utólag. A számlát a szelfis megnyitást követően rögtön birtokba veheted, mint ahogy a mobilalkalmazásban megrendelt bankkártya digitális verzióját is (Google Pay vagy Apple Pay szolgáltatással) azonnal használhatod, nem szükséges megvárnod a plasztiklap megérkezését. Ha pedig elégedett vagy a számlával, és ajánlod azt az ismerőseidnek, akkor ajánlásonként további 9 000 – 9 000 Ft-ot – legfeljebb 90 000 Ft-ot – kereshetsz meg.

Mit tud a Gránit mobilbanki alkalmazása?

A Gránit eBank alkalmazást a mobilod típusától függően a Google Play vagy az Apple Store-ból tudod letölteni. Hogy jól sikerült alkalmazásról van szó, azt jól mutatja, hogy mindkét letöltési felületen 4,7-es értékelést ért el az alkalmazás, ami kifejezetten magas értéknek számít. Maga az alkalmazás egyébként könnyen és jól használható, a kártyához tartozó – ATM, POS, online – limitek például rendkívül egyszerűen módosíthatók, így nem jelent gondot, ha ezeket alapból alacsonyan tartod, és csak egy-egy nagyobb tranzakció előtt húzod fel a szükséges mértékben.

A pénzügyeidet is könnyen kordában tarthatod, hiszen láthatod a kiadásaidat és a bevételeidet is, valamint megjeleníthető a havi egyenleged, hogy lásd, mennyire vagy pluszban vagy mínuszban az adott időszakban.

Ha pedig megtakarítanál, akkor a pénzed a célodnak megfelelő módon fialtathatod, választhatsz például a tartós megtakarítások és a betétek közül, de akár állampapírt is vásárolhatsz ugyancsak a mobilodon keresztül.

Külföldön jól jöhet egy devizaszámla

Ma már természetes, hogy külföldi webshopokban vásárolsz, ilyenkor pedig többnyire euróban vagy amerikai dollárban kell fizetned a bankkártyával. De a külföldi utazások során is elvárás, hogy fizethess kártyával, vagy éppen valutát vehess fel banki ATM-ből, ha éppen arra van szükség. Ezek mindegyikére van lehetőség a Gránit Diákhitel Számla mellé járó kártyával, de ha igazán kedvező díjakat keresel, akkor az appban néhány kattintással nyithatsz egy akció keretében díjmentes devizaszámlát, amellyel devizapiaci középárfolyamon, költségek nélkül válthatsz pénzt havi 650 ezer forintig, és első évben díjmentes bankkártyát is kérhetsz mellé, hogy fizetni tudj.

Mit kell tenned, hogy Gránit Diákhitel Számlád legyen?

1. Ha nem igényeltél még diákhitelt

Indítsd el Diákhitel igénylésed a www.diakhiteldirekt.hu felületen. Hiteligénylésed során válaszd a Gránit Diákhitel Számlát. Töltsd ki és írd alá elektronikusan hitelszerződésed. Ezt követően a Diákhitel Központ ellenőrzi jogosultságodat és hallgatói jogviszonyodat. Amennyiben megtörtént az ellenőrzés, a Diákhitel Központ értesítést küld számodra a kapcsolati kódoddal együtt. Várd meg, míg a Gránit Bank felveszi veled a kapcsolatot.

2. 2024. június 01. után igényeltél diákhitelt, és megkaptad az értesítést a Diákhitel Központtól

Kezd el a bankszámlanyitást szelfivel eBank applikáción vagy VideóBankon keresztül! A számlanyitási folyamatban válaszd ki a Gránit Diákhitel Számlát! Add meg a Diákhitel Központtól kapott kapcsolati kódod!

3. Van már meglévő diákhiteled (2023.0701. előtt igényelted)

Ebben az esetben lépj be a Diákhitel Direkt fiókodba, töltsd ki a Diákhitel Számlára vonatkozó nyilatkozatot és válaszd a Gránit Bankot, majd a jogosultsági feltételek és a hallgatói jogviszony ellenőrzését követően megkapott kapcsolati kóddal látogass vissza erre az oldalra és nyiss Gránit Diákhitel Számlát.

A cikk elkészítését a Gránit Bank támogatta

Hirdetés

A megfelelő bankszámla kiválasztása bonyolult feladat, de egy jó döntéssel tízezreket spórolhatsz meg évente. A Bankmonitor.hu Bankszámla kalkulátora pontosan ebben segít, mert egyszerűen, egy kattintással összehasonlíthatod a számlacsomagokat: 14 bank ajánlatai egy helyen. De ez nem minden: a Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében kényelmes, gyors szerződéskötést kínál számodra.

A legjobb 0 Ft-os bankszámla ajánlatunk