Hol éri meg a leginkább eurót váltani?

Hol éri meg a leginkább eurót váltani?
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-08-23
 

Eurót váltanál a nyaralás idejére? Most megnéztük, melyik banknál milyen árfolyamokra számíthatsz.

Nyári utazásaik alkalmával a magyarok – ha megtehetik – előszeretettel választják úti céljuk gyanánt az eurózóna valamelyik tagországát. Ilyenkor természetesen szükségük van euróra deviza vagy valuta formájában, és pénzváltás céljából a hazai bankok szolgáltatásaira is támaszkodhatnak. Most összegyűjtöttük, melyik banknál milyen kondíciókkal lehet eurót váltani.

Középárfolyamnál csak rosszabb ajánlatokra számítsunk

A bankoknak értelemszerűen a pénzváltás során is bevételre kell szert tenniük, melyet az árfolyamkülönbözet révén érhetnek el. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamnál biztosan kedvezőtlenebb áron adják, illetve veszik a devizát és valutát. Nem meglepő tehát, hogy amikor eurót szeretnénk vásárolni, akkor drágábban jutunk hozzá, amikor pedig eladnánk a meglévő eurónkat, akkor csak alacsonyabb áron tudunk megválni tőle.

Az alábbi példákban azt néztük meg, milyen ajánlatokat kaphattunk a legnagyobb hazai bankoktól, ha 1 000 eurót akartunk venni vagy eladni deviza vagy készpénz formájában.

Mennyit kellett fizetni az egyes bankoknál 1.000 euró devizáért 2023.08.22-én?

Augusztus 22-én a Magyar Nemzeti Bank által közölt euró-középárfolyam 382,76 forint volt, azaz 1 000 euró ára elvileg 382 760 forintra rúgott. Azonban a piacon ennél csak magasabb számokat láthattunk: a bankok kb. 383 400 és 391 900 forint közötti árakat határoztak meg erre a deviza-adásvételre. A jó választás kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen a legkedvezőbb és a legkedvezőtlenebb ajánlat között több mint 8 500 forint különbség mutatkozott.

Valamivel kisebb, de így is komoly eltérések voltak az ellentétes irányú tranzakcióknál is: 1 000 eurónyi deviza eladásakor legjobb esetben 378 800 forint bevételre tehettünk szert, míg a legszűkmarkúbb banktól alig 371 690 forintot kaptunk kézhez. A különbség tehát 7 100 forint körül volt – ezt a pénzösszeget nyerhette meg az az ügyfél, aki a legrosszabb helyett a legjobb ajánlatot választotta.

Mennyi forintot lehetett kapni az egyes bankoktól 1.000 euró devizáért 2023.08.22-én?

Hirdetés

Hirdetés

Miért drágább a valuta a devizánál?

A fenti esetekben közös, hogy az ügyfél nem használt készpénzt, hanem számlapénz átváltását kérte a bankjától. Ennél még drágább mulatság lehet, ha valuta formájában áll rendelkezésére az átváltandó összeg, és az ellenértékét is készpénzben kéri. A Bankmonitor gyűjtéséből kiolvasható, hogy a plusz nehézségekért – fizikai megjelenésű pénz kezelésének, szállításának, őrzésének költségeiért – a bankok felárat számítanak fel, azaz a devizánál kedvezőtlenebb áron adják és veszik a valutát.

Mennyit kellett fizetni az egyes bankoknál 1.000 euró valutáért 2023.08.22-én?

Látható, hogy a középárfolyamhoz képest itt már legalább 2,5% körüli árfolyam-különbözettel kellett kalkulálni, de extrém esetben csaknem 4%-os eltéréssel ment végbe a tranzakció. Ugyanakkor a bankok versenye kiélezett volt, a két véglet között csupán 5 400 forint különbség mutatkozott.

Mennyi forintot lehetett kapni az egyes bankoktól 1.000 euró valutáért 2023.08.22-én?

Végül azt is szemügyre vettük, milyen pénzösszegekkel találkozhattak a valutát forintra cserélő ügyfelek. Itt legjobb esetben 2,8% körüli költséggel járt a pénzváltás a középárfolyamhoz viszonyítva, de aki nagyon melléfogott, akár 4,1%-ot meghaladó eltéréssel szembesült. Itt viszont alacsonyabb nyereség járt az okos választásért: alig 4 800 forint volt a különbség a legjobb és legrosszabb ajánlat között.

Nagyobb összegnél érdemes egyedi ajánlatot kérni

A feltüntetett összegek kiszámításakor az alapértelmezett árfolyamokból indultunk ki, de olyan eset is elképzelhető, amikor a bank hajlandó ennél kedvezőbb, egyedi ajánlatot tenni. Különösen akkor érdemes ezzel próbálkoznunk, ha nagyobb összeget (pl. több millió forintot) szeretnénk átváltani. Megeshet, hogy a jó üzlet érdekében a bank valamennyit engedni fog, ha ezáltal megtarthatja az értékes ügyfél tranzakcióit.

Jó tudni
Az utóbbi években Magyarországon is különösen népszerűvé váltak az olyan újhullámos fintech-szolgáltatók, mint a Wise és a Revolut. A Wise szolgáltatása több mint 140 deviza átváltását teszi lehetővé, míg a Revolutnál 29 pénznem közül választhatunk. Megjelenésük felerősítette a piaci versenyt, hiszen sok esetben kedvezőbb árfolyamokat tesznek elérhetővé a felhasználóik számára, mint a hagyományos bankok.

Ha te is szeretnéd akár teljesen díjmentesen intézni a pénzügyeidet, akkor találd meg a számodra legkedvezőbb lakossági számlacsomagot a Bankmonitor kalkulátorával!

Hirdetés
Hirdetés