Kevesebb évig kell dolgozni egy lakásért, mint egy éve

Kevesebb évig kell dolgozni egy lakásért, mint egy éve
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2024-05-22
 

A tavaly év végi adatok szerint 2020-hoz képest mind Budapesten, mind a nagyobb vidéki városokban kevesebb évet kellett dolgozni egy átlagos lakás megvásárlásához. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a tavalyi évhez képest a lakáshitel-kamatok is érdemben csökkentek, akkor ez egyértelműen a vásárlói pozíció javulását mutatja.

Ingatlant vásárolni mindig is komoly pénzügyi kihívást jelentett, és ezt illetően a jövőben sem számíthatunk változásra. A vevők pozíciója azonban az évek során folyamatosan változott, függően a lakásárak, a bérek és a hitelkamatok alakulásától. Ha ez utóbbit figyelmen kívül hagyjuk, vagyis csupán azt vizsgáljuk, hogy hány évi nettó jövedelemből vásárolható meg egy átlagosnak számító lakás, akkor bizony nagy hullámvasutazást láthatunk, ráadásul a lejtők és az emelkedők az egyes településeken nem is ugyanott vannak.

A Magyar Nemzeti Bank Lakáspiaci Jelentése szerint a legtöbb vizsgált településen 2014-ben volt legmagasabb ez a mutató, akkoriban Debrecenben 13,7 év, Győrött 11,45 év, Pécsett 11,28 év, Miskolcon pedig 9,69 év alatt gyűlt volna össze átlagjövedelemből egy 75 négyzetméter alapterületű, mediánértékű lakás ára. A két kakukktojás Budapest és Szeged, az előbbinél 2019-ben, az utóbbinál 2022-ben kellett a legtöbbet (12,71, illetve 11,35 évet) dolgozni egy ilyen saját ingatlanért.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor

Ebből szempontból a legkedvezőbb időszak 2012-2014-ben volt, amikor is Debrecenben 7,78 év, Budapesten 6,49 év, Szegeden 6,24 év, Pécsett 6,05 év, Győrött 5,8 év, míg Miskolcon4,61 év is elegendő lehetett. Ez azt jelenti, hogy például Debrecenben 43%-kal többet kellett dolgozni egy ugyanakkora ingatlanért 2004-ben, mint 2023-ban!

2023 végére – az MNB a 2023 negyedik negyedévi medián lakásár és a megyei nettó átlagkereset hányadosával számol – a helyzet hosszú távon inkább átlagosnak mondható, de a tavalyi évhez képest mindenhol jelentős csökkenést láthatunk. Annak ellenére, hogy Debrecenben, Pécsett és Miskolcon nominálisan még drágultak is a lakások a megelőző évhez képest, a bérek növekedése ezt kompenzálni tudta.

Hirdetés

Hirdetés

Kevesebb évet kell most dolgozni egy lakásért, mint pár éve

A lakásvásárlók helyzete 2023. negyedik negyedévéhez képest a Bankmonitor szakértői szerint mostanra még tovább javulhatott, hiszen a lakásárak az elmúlt időszakban legfeljebb Budapesten nőttek kismértékben, míg vidéken stagnálást, csökkenést láthatunk. Eközben 2024. februárban a kedvezmények figyelembevételével számolt országos nettó átlagkereset 417 100 Ft volt, ami 13,8%-os növekedést jelent az előző évihez képest.

Lakásárak Budapesten, Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden és Miskolcon

Még inkább javult azok helyzete, akik részben lakáshitelből finanszíroznák a vásárlást, ugyanis a kamatok jelentősen csökkentek a megelőző évhez képest. A Bankmonitor lakáshitel kalkulátor alapján jelenleg akár 6,29%-os kamattal is felvehető egy 20 millió Ft összegű, 20 éves futamidejű, 10 éves kamatperiódusú lakáshitel 450 000 Ft nettó jövedelemmel, miközben év elején még 6,49%, 2023. januárban pedig 8,1% volt a legkedvezőbb ajánlat. Ez azt jelenti, hogy a példában szereplő lakáshitel havi törlesztője alig másfél év alatt 170 000 Ft-ról 150 000 Ft alá csökkent.

Ugyanakkor az is igaz, hogy ez még mindig lényegesen magasabb mint 2020-2021-ben volt, hiszen akkoriban 3-4%-os kamatokkal is találkozhattunk. Ennek ellenére a lakásárak és a keresetek aránya miatt a jelenleginél több évnyi jövedelem kellett akkoriban a vásárláshoz.

Segíthetnek a felturbózott otthonteremtési támogatások is

A gyerekvállalást ténylegesen tervező párok számára a 2024-től elérhető CSOK Plusz hitel jelentős segítséget jelenthet, hiszen ennek kamata maximum 3%-os lehet, ráadásul a második újonnan megszülető gyerektől minden babánál 10-10 millió Ft-tal csökken a fennálló tőketartozás.

Mennyi évet kell dolgozni egy lakásért?

Bár a korábbinál szigorúbb feltételekkel – a feleség esetében a felső korhatárt 30 évre vitték le – de továbbra is elérhető a Babaváró hitel, aminek maximális összegét 11 millió Ft-ra emelték. A Babaváró nagy előnye, hogy az első 5 évben mindenképpen kamatmentes – hacsak nem sérti meg a pár időközben a jogosultsági feltételeket -, ha pedig ezen időszak alatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is marad. További fontos előny, hogy a hitel felvételét követően megszülető második és harmadik gyerek után részben vagy egészben elengedik a fennálló tartozást!

Meglévő gyerekre kizárólag a Falusi CSOK támogatás érhető el jelenleg, ebben az esetben nem feltétel a házasság sem, vagyis élettársak, egyedülálló szülők is igényelhetik. (Természetesen gyerekvállalásra is van lehetőség.) A Falusi CSOK támogatás összege egy, kettő és három gyerekre 1, 4 illetve 15 millió Ft lehet, ami 10-15 millió Ft támogatott, maximum 3%-os kamatú CSOK hitellel egészíthető ki.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés