Közeledik az év vége, formálódnak a jövő évi tervek, amely részeként sok cégvezetőben merül fel: egyre sürgetőbb lenne az elmúlt időszakban folyamatosan halasztott fejlesztések megvalósítása. Ehhez azonban továbbra sincs elég pénze a cégnek. Kaphat hitelt a vállalkozás a beruházás finanszírozásához? Mennyit?
Kezdjük a lényeggel: piacképes szolgáltatásokkal vagy termékekkel rendelkező cégek, ígéretes fejlesztésekre szinte biztos, hogy találnak olyan bankot, amely nyitott a beruházás finanszírozására – ezt egyértelműen jelzik a hitelezési felmérések. Ráadásul ehhez a jövő évben is rendelkezésre áll majd kedvezményes, évi fix 5 százalékos kamatozással hitel a Széchenyi Kártya Program keretében, ami a jelenlegi piaci környezetben rendkívül olcsó forrásnak számít. Amennyiben tehát a vállalkozás előtt álló üzleti perspektíva ígéretes, nem érdemes a beruházást halogatni.
A tervezéshez elengedhetetlen ugyanakkor annak tisztázása, hogy mekkora hitelre számíthat adott esetben a vállalkozás. Nos, ez – bármilyen furcsán is hangzik – részben a hitel iránt érdeklődő cégen múlik. Így még most – az évzárás idején – érdemes ezzel foglalkozni.
Hirdetés
Hirdetés
Nem biztos, hogy érdemes a nyereségadón spórolni
A pénzügyi kimutatások év végi áttekintése során a cégvezetők többsége elsősorban azt vizsgálja, miként tudja adófizetési kötelezettségeit mérsékelni. Teszi ezt annak ellenére, hogy Magyarországon a nyereségadó (a tao) kulcsa rendkívül alacsony, mindössze 9 százalék – az így elérhető megtakarítás tehát viszonylag csekély.
Ez a szemlélet egy fejlesztést tervező vállalkozásnál nem az ideális stratégia, a felvehető hitel összegét ugyanis érdemben befolyásolja a cég eredménytermelő képessége, hiszen lényegében ez teremti meg az alapot a hitel törlesztésére. Egy-két millió forint adómegtakarítás ára, többtízmillióval kisebb elérhető hitelösszeg lehet! Nézzük meg ezt egy konkrét példán!
Pár százezer forint adómegtakarítás
Egy 200 millió forintos árbevétellel rendelkező cég 60 millió forintos beruházással modernizálni tudná gyártási folyamatait és a használt gépeket. A vállalkozás műanyagalkatrészeket gyárt a járműiparnak, stabil megrendelőkkel rendelkezik.
Tartalékokat ugyan az elmúlt viharos években nem tudod felhalmozni ez a vállalkozás, ám tevékenysége eredményességét képes volt egy normál szinten tartani: a 200 milliós árbevétel mellett költségei 185 millió forintot tettek ki (ebből 10 millió az amortizáció). Így jövedelmezősége 7,5 százalék, az idei évet várhatóan 15 milliós működési profittal zárja (egyéb számviteli tételektől ebben a leegyszerűsített példában eltekintünk) ez után kifizeti a 9 százalékos nyereségadót (a taot) az 1,35 millió forint adóterhet jelent – jóval kevesebbet, mint az éves árbevétel egy százaléka!
Minden cégvezető tudja azonban, hogy a költségek elszámolásában van annyi mozgástér, amivel – az év végéhez közeledve – mérsékelhető az adófizetési kötelezettség. A példában tételezzük fel, hogy ez a vállalkozás például előre hozott beszerzésekkel 13 millió forint plusz költséget számol el. Így csak 2 millió után kell nyereségadót fizetnie, ami így 180 ezer forint lesz.
Ha tehát a cég az adóoptimalizálást tartja szem előtt, ennek révén meg tud spórolt 1,17 millió forint adót. Nézzük mennyi különbséget jelent ez az igényelhető hitel összegében!
Miért fontos a nyereség?
Kezdhetnénk rögtön azzal, hogy az adóoptimalizálással a vállalkozás profitabilitása 1 százalékra csökkent és ilyen alacsony szintű jövedelmezőség mellett már eleve elgondolkodik egy bank azon, hogy a modernizálás hoz-e majd olyan eredményjavulást, amely biztos alapot teremt a hitel visszafizetésére. Tételezzük fel azonban, hogy jó az üzleti terv, és ezen a szűrön még átjut a cég.
Jó tudni továbbá, hogy a beruházási hiteleknél a bankok általában a kamat, adó és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) veszik figyelembe a hitelösszeg megállapításánál. (Ebben a leegyszerűsített példában mi a működési profittal és az amortizációval számolunk.) Mégpedig oly módon, hogy akkora hitelt adnak, amely esetében az éves adósságszolgálat (az amit a tőke törlesztésére, illetve a kamatra és egyéb banki díjakra a vállalkozás a hitel futamideje alatt évente fizet) ennek adott hányadát (jellemzően 70-75 százalékát) nem haladja meg.
Több tízmillióval több hitel
Számoljuk ki, hogy mekkora hitelösszegre számíthat beruházásához a cég abban az esetben, ha tényleges profitabilitását mutatja a mérleg, illetve akkor, ha az adóoptimalizálást tartja szem előtt!
Mielőtt azonban a konkrét számokat bemutatnánk fontos tisztázni, hogy a beruházási hitelek esetén a vállalkozásoknak mindenképp kell önerővel is rendelkezniük – magyarán a fejlesztés egy részét saját forrásból kell finanszírozni. Az elvárt önerő mértéke a jelenleg és jövőre is elérhető kedvezményes Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ esetén 10 százalék. A 60 milliós beruházáshoz tehát elvben 54 millió forint hitelt kaphat a cég. Feltéve, ha kimutatásai alapján megítélhető számára ekkora összeg.
Ezeket a szempontokat is figyelembe véve abban az esetben, ha a vállalkozás tényleges eredménytermelő képessége mutatkozik meg a kimutatásaiban az éves adósságszolgálat elérheti a 17,5 millió forintot. (A működési profit ebben az esetben 15 millió forint, az éves amortizáció 10 millió forint. Ennek összege 25 millió forint, amelynek a példában 70 százalékát veszi figyelembe a bank – így jön ki a 17,5 millió forint.)
Abban az esetben, ha az adó optimalizálását tartja szem előtt a cég ennek töredékét, 8,4 millió forintot vesz alapul a bank a hitelösszeg megállapításakor. (A 10 milliós amortizáció mellett ebben az esetben csak 2 millió forint működési profit vehető figyelembe. Ezek összege 12 millió, amelynek a 70 százaléka 8,4 millió forint.)
Az alábbi táblázatban 5 és 7 éves futamidőre is kiszámoltuk, hogy ekkora éves adóságszolgálatba (évi törlesztésbe) mekkora hitel fér bele. Jól látszik, a vállalkozás abban az esetben, ha a tényleges eredménytermelő képessége alapján zárta le könyveit akár 5 éves futamidővel is fel tudja venni az 54 millió forint hitelt. (Ennél elvileg magasabb összeghez is hozzájuthat a cég – a táblázat az éves adósságszolgálat alapján elérhető maximális összeget tartalmazza.)
Abban az esetben azonban, ha a cég az adóoptimalizálást tartja szem előtt, még a futamidő nyújtása esetén sem kaphatja meg a szükséges hitelt. Ha pedig esetlegesen ad is finanszírozást a bank, a tíz százaléknál magasabb önerőt kell ehhez vállalnia.
Nem biztos, hogy a fejlesztések halogatása tehát az optimális döntés a cégek számára. Adott esetben érdemes megfontolni a nagyon szorító beruházások megvalósítását akár hitelből is. Ilyen esetben ugyanakkor célszerű tudatosan készülni a hitel felvételére. Ez utóbbiban tudnak hatékonyan segíteni a Bankmonitor szakértői akár kisebb, akár nagyobb összegre lenne szükség.