A fizetős Revolut csomagok számos extra szolgáltatást kínálnak, ezek közül a legtöbbeket érintő valószínűleg a beépített utasbiztosítás, ami ráadásul a kártyatulajdonossal együtt utazó 18 év alatti gyerekekre is kiterjed. Ennek feltételei azonban nemrég radikálisan megváltoztak, így aki megszokásból utazik, könnyen biztosítási védelem nélkül maradhat, amiről esetleg csak akkor értesül, amikor bajba kerül.
Ugyanakkor sokan éppen a beépített utasbiztosítás miatt váltottak fizetős csomagra, hiszen már csak ez is kihozhatja nullára a költségeket. Egy egyhetes autós ausztriai síelés utasbiztosítása például egy felnőttnek és két gyereknek – hasonló szintű védelem mellett – nagyjából 20 ezer Ft-ba kerül. Ezt azt jelenti, hogy ha a család egy évben síelni és nyaralni is elmegy, akkor a Prémium csomag 3000 Ft-os havidíja már vissza is jött számukra. Nem elhanyagolható az sem, hogy így biztosan nem fejeltjük el indulás előtt megkötni a megfelelő biztosítást.
Hirdetés
Hirdetés
Most jön a pofon!
Amit már valószínűleg kevesebben tudnak, hogy a Revolut bármikor módosíthat a csomagokba épített biztosítások feltételein, sőt, akár meg is szüntetheti azt. Ilyen fontos módosítás történt például 2024. november elején, ettől kezdve a biztosítás kizárólag azokra az utakra vonatkozik, amelyek utazási és szállásdíját Revolut kártyával fizették ki. (Az utazásra vonatkozó díj itt például a repülőre, távolsági buszra vagy vonatra vonatkozik, amivel az út túlnyomó részét megtettük.) A szervezett utaknál bonyolítja a helyzetet, hogy nem elég az, ha a díjat mi magunk a Revolut számlánkról egyenlítjük ki, magának az utazásszervezőnek is aktív, fizetős Revolut csomaggal kell rendelkeznie.
Vagyis, ha valaki lemaradt a múlt novemberi módosításról, az jóhiszeműen úgy gondolhatja, hogy van biztosítása, miközben valójában védelem nélkül utazik. A módosításokra azonban egyébként is figyelni kell a Revolutnál, mert teljesen megszokott, hogy a feltételek éven beül is akár többször módosulnak, ami egy normál bankszámla esetében ritka.
Milyen megoldások vannak?
Ha kifejezetten az utasbiztosítás miatt választottunk fizetős – valószínűleg Prémium – Revolut csomagot, akkor dönthetünk úgy, hogy a jövőben innen fizetjük az utazási költségeinket. Ha ez nem megy, vagy nem akarjuk ezt bevállalni, akkor köthetünk az utazások előtt utasbiztosítást, amire online is van lehetőségünk. Ez persze többletköltséget jelent majd számunkra az egyébként is fizetős csomagunk mellett.
Megoldást jelenthet egy „normál”, magyarországi bankszámla is, ugyanis az ezek mellé igényelhető bankkártyák jelentős része tartalmaz beépített utasbiztosítást. Nem csak a prémium kártyák nyújtanak automatikus védelmet, így mindenképpen érdemes tájékozódni erről a bankunknál. Lehet, hogy már eleve volt biztosításunk, csak nem tudtunk róla. Amennyiben a kártyánkhoz nem jár alapból biztosítás, akkor lehetőségünk van kötni mellé ilyet, ezek éves díja egy főre körülbelül 10 ezer Ft, de a pontos ár függ a csomagban lévő szolgáltatásoktól és a térítési értékektől. A bankok egy része úgynevezett családi csomagokat is kínál, az OTP Banknál például két 70 év alatti felnőttnek és két 18 év alatti gyereknek szolgáltatási szinttől függően 18 ezer vagy 26 ezer Ft az éves biztosítási díja.
Jó hír, hogy már az ingyenes bankszámlák között is találhatunk olyanokat, ahol a bankkártyához beépített utasbiztosítás jár. A Bankmonitoron keresztüli igénylés esetén 5 évig ingyenes CIB ECO PLUSZ számlához járó Mastercard Gold kártya például beépített utasbiztosítást, autó, orvosi és háztartási asszisztencia szolgáltatást, valamint online vásárlási biztosítást is tartalmaz. Az Unicredit Partner Aktív Nulla számla Mastercard Standard kártyája is tartalmazza a Standard utasbiztosítás csomagot, ami upgrade-elhető, vagy akár további családtagokra is kiterjeszthető plusz díjért cserébe.