NHP Hajrá!: zárás előtt, rohamra fel!

NHP Hajrá!: zárás előtt, rohamra fel!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-06-07 Frissítve: 2021-11-19
 

Az elmúlt napok egyik legnagyobb meglepetését a vállalati finanszírozás területén a Magyar Nemzeti Bank okozta, amely a várakozásokkal ellentétben mégsem növelte tovább a NHP Hajrá! konstrukciójában felvehető hitelek keretösszegét (továbbá NHP keret). Pedig az érdeklődés továbbra is nagy a kedvezményes (legfeljebb évi 2,5%-os) fix kamattal felvehető forrás iránt. A 3000 milliárdos keretből május végéig még fennmaradt 403 milliárdért máris roham indult a kereskedelmi bankoknál.

A koronavírus-járvány kitörése óta a jegybank által tavaly áprilisban indított Növekedési Hitelprogram Hajrá! hitelkonstrukció vált a hazai mikro-, kis- és középvállalatok legfontosabb finanszírozási forrásává, egyben a gazdasági visszaesés elleni küzdelem egyik fő eszközévé. A programban részt vevő kereskedelmi bankok és lízingcégek idén május végéig összesen 38 ezer hitel- és lízingszerződést kötöttek a jegybank által nyújtott kedvezményes forrás terhére, összesen 2597 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy tavaly április óta az összes KKV-hitel mintegy kétharmada NHP keret terhére került folyósításra, vagyis az utóbbi egy évben ez volt a legnépszerűbb hitelfajta.

Hirdetés

Hirdetés

Gyorsan fogyó NHP keret

Tekintettel a konstrukció népszerűségére, a jegybank is folyamatosan bővítette a program keretösszegét, az induló 1500 milliárd forintról tavaly novemberben 2500 milliárdra, majd idén áprilisban 3000 milliárdra. A konstrukcióhoz csatlakozó pénzintézeteken keresztül igénybe vehető forrás szépen fogyott, hiszen tavaly év végén 1540 milliárd, április végén 2050 milliárd, május végén pedig már 2597 milliárd forint volt a felhasznált összeg. Csak májusban tehát rekordösszegű, 547 milliárd forintnyi kihelyezés történt, így az NHP Hajrá! keretéből június elejére összesen 497 milliárd maradt.

Nem várt fékezés a jegybanktól

A piaci szereplők egészen május végéig arra számítottak, hogy a jegybank – miként az elmúlt évben kétszer is – tovább növeli majd a programban rendelkezésre álló keretösszeget. Csakhogy időközben az infláció is meglódult, hiszen áprilisban már 5,1% volt az éves árnövekedés üteme. A gyorsuló drágulás és a javuló növekedési kilátások lehetnek az okai annak, hogy az MNB már kevésbé szeretné olcsó hitellel tovább fűteni a gazdaságot. A jegybank vélhetőleg ezért nem döntött május végén az NHP keret további bővítéséről. Sőt, jelezte: a Növekedési Hitelprogram meghosszabbítását a jelenlegi formában nem tartja indokoltnak.

Hogy az NHP pontosan milyen, szűkebb formában maradhat majd fenn, arról a döntést a jegybank Monetáris Tanácsa hozhatja meg a közeli jövőben. Addig is a már befogadott ügyletek feldolgozása zajlik,  nyitott kérdés, hogy lesz-e még szabad keret az újonnan benyújtani kívánt kérelmekre.

Ha gyorsan lépünk, még van esély NHP hitelt igényelnünk?

Mivel az NHP Hajrá! keretében kínált hitelek elbírálása a kérelmek beérkezésének sorrendjében történik, a már beadott kérelemmel bíró vállalkozások természetesen jóval nagyobb eséllyel számíthatnak az említett 403 milliárdos keret terhére való lehívásban, mint azok, akik még csak most indulnak el a hiteligényt beadni. Nekik viszont mielőbb lépni kell, ha nem akarnak lemaradni a lehetőségről!

A 403 milliárdos maradék NHP keret szétosztása a bankok között nem egyenlően történik. A keretből 300 milliárdot aszerint használhatnak fel az egyes pénzintézetek, hogy mennyi volt a részesedésük a korábbi NHP Hajrá! hitelezésben. További 100 milliárdot pedig ezen keret kimerülése után, az érkező lehívások sorrendjében oszt szét a jegybank a pénzintézetek között.

Célszerű mielőbb megkeresni a Bankmonitor szakértő kollégáit, hogy az adott piaci helyzetből a lehető legjobbat hozzuk ki cégünk számára. Egyfelől azért, mert tanácsadóink segíthetnek felgyorsítani az ügylet lebonyolítását, másfelől pedig azért, hogy velünk könnyebb lesz megtalálni azt a bankot, ahol a legnagyobb esélye van a hitelkérelmünknek.

Ha érdekel, hogy vállalkozásodat milyen összegű kedvezményes hitelforrás megszerzésére tud jó eséllyel pályázni, használd a Bankmonitor kalkulátorát!

Add meg további adataidat és részletesen tájékoztatunk!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot!
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre.
Nézd meg, hogy mennyi hitelt kaphat a céged!
NHP
Bankmonitor
Ft
Ft
Ft
Ft
Ft
Jó hírünk van, az eddig megadott adatok alapján céged hitelképesnek bizonyult!

Az elérhető hitel részleteit e-mailben küldjük meg a számodra:

  • Milyen összegű hitelt kaphat a céged?
  • Milyen futamidő mellett?
  • Mi a különbség a bankok között?
  • Hogyan kerüld el a buktatókat?
NHP
Nincs jó hírünk
  • Sajnáljuk, de céged nem alkalmas hitelfelvételre, több szempontból sem.
Hirdetés
Hirdetés