Számít neked 7 millió forint? Mert ennyi is lehet az árkülönbség két azonos összegű lakáshitel között!

Számít neked 7 millió forint? Mert ennyi is lehet az árkülönbség két azonos összegű lakáshitel között!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-06-01 Frissítve: 2023-06-02
 

Sok érdeklődő azért halasztja el a lakásvásárlást, mert alacsonyabb lakáshitel-kamatokra várnak, ami az infláció és az irányadó kamatok csökkenésével el is jöhet. Igen ám, de a bankok nagyon különböző kamatokkal kínálják a lakáshiteleiket, így előfordulhat, hogy akár 2 százalékpontos különbség is lehet két ajánlat között. Ez egy 40 millió forintos lakáshitelnél havi 30 ezer forint különbség, ami két évtized alatt 7,4 millió forintra hízhat a Bankmonitor szakértőinek számítása szerint.

A lakáspiac gyakorlatilag földbe állt idén: az első négy hónapban mindössze 26 680 használt lakóingatan cserélt gazdát, szemben a tavalyi 51 077 darab tranzakcióval, derül ki a májusi Duna House Barométerből. A feleződés egyértelműen arra vezethető vissza, hogy sokan kivárnak, bízva a lakásárak és a hitelkamatok csökkenésében.

A lakásárakat illetően a számok egyelőre csak részben igazolják a várakozásokat, legalábbis a Duna House Barométer adatai szerint a fővárosban a budai panellakások átlagára emelkedett, míg a pestiek olcsóbbak lettek egy éves távlatban, a téglalakások esetében pedig a pesti oldal drágult, míg Budán és a belvárosban némileg olcsóbban lehet most vásárolni. Eközben a házgyári lakások Kelet- és Nyugat-Magyarországon egyaránt többe kerültek idén áprilisban, mint egy évvel korábban, a téglalakások pedig Kelet-Magyarországon drágultak, miközben Nyugat-Magyarországon olcsóbbak lettek. Az elérhető alku mértéke azonban mindenhol nőtt, vagyis az eladók többet hajlandók most engedni az irányárból, mint korábban.

A legdrágább és a legolcsóbb lakáshitelek közötti különbség

 

Bár a Duna House elemzése szerint nominális árcsökkenéssel is találkozhatunk, aki komolyabb általános áresésre számít, az valószínűleg csalódni fog, ám a túlárazott ingatlanok esetében persze lehetséges komolyabb árkorrekció. Ezzel együtt idén az ingatlanok várhatóan jelentős reálár-csökkenést szenvedhetnek el, köszönhetően a 2023-ra prognosztizált 15% feletti inflációnak. Ez egyben azt is jelenti, hogy aki idén reálbérnövekedést képes kiharcolni a munkáltatójánál, az vevői oldalon még akár jobb pozícióba is kerülhet. Már csak azért is, mert a hitelkamatok emelkedése 2023-ban megállt, ami azt jelenti, hogy nagyjából ugyanolyan, vagy akár alacsonyabb kamatokat kaphatnak most a vevők, mint év elején.

Hirdetés

Hirdetés

Jelentős árkülönbség van a bankok között

Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy az egyes bankok ajánlatai között jelentős árkülönbségek vannak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanaz az igénylő az egyik pénzintézetnél olcsóbban, míg a másiknál drágábban juthat hitelhez. A kamatkülönbség pedig a Bankmonitor számításai szerint akár 2,19% is lehet, ami egy 20 millió Ft összegű, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú hitelnél havonta 30 ezer Ft feletti különbséget jelent, ez pedig végül 7,4 millió forint differencia a teljes visszafizetésben.

Minél nagyobb a felvenni kívánt összeg, annál jelentősebb lehet teljes visszafizetésben a különbség, így a Bankmonitor számításai szerint egy 40 millió Ft-os, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú hitelnél már akár 8,5 millió Ft is megtakarítható a legelőnyösebb ajánlat kiválasztásával.

Hogyan történhet egy esetleges kamatcsökkenés?

A Bankmonitor szakértőinek tapasztalatai szerint a bankok közötti árkülönbség egy esetleges általános kamatcsökkenés esetén is megmarad majd, vagyis akkor is jelentős pénzügyi előnyt jelenthet a jó választás. Előfordulhat emiatt akár az is, hogy miközben mindenki egy végre bekövetkező kamatcsökkenésnek örül majd, valaki még akkor is a most legkedvezőbb ajánlatnál drágábban kaphat majd csak hitelt.

Maga az esetleges kamatcsökkenés időben és mértékében aligha lesz azonos az egyes pénzintézeteknél, előfordulhat például, hogy először a drágább hitelek kamatai csökkennek, szűkítve ezzel az árollót. Arra is volt azonban példa a múltban, hogy az ügyfélszerzés érdekében egy bank igyekezett a legolcsóbb ajánlattal letarolni a piacot, így kedvezőbb lett az elérhető legjobb ajánlat is. Általános kamatcsökkenésről akkor beszélhetünk, ha a magyar piacon meghatározó hét nagybank közül több érdemleges mértékben kamatot vág, mégpedig úgy, hogy a kedvezőbb feltételek ne csak egy szűk rétek számára legyenek elérhetőek. (Ilyen lehet például az extrém magas igazolt jövedelem esetén adható kamatkedvezmény.)

Kalkulálj
Mivel a bankok havonta, vagy akár hetente is módosíthatják a kondícióikat, célszerű a hitelfelvétel előtt is ellenőrizni, hogy számunkra melyik ajánlat éppen a legkedvezőbb.
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat
Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés