Van bank, amelyik már 200 000 Ft-ot ad, csak nála igényeljünk Babaváró hitelt

Van bank, amelyik már 200 000 Ft-ot ad, csak nála igényeljünk Babaváró hitelt
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2023-05-03
 

Az év első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt Babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak 4-5 ezres átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért, már csak azért is, mert közülük sokan lakáshitelt is igényelnek a kamatmentes, támogatott Babaváró mellé. Mivel a Babaváró esetében az egyes bankok hitelkondíciói azonosak, a pénzintézetek mind nagyobb összegű bónuszokkal csalogatják magukhoz a fiatalokat. A Bankmonitor szakértői megnézték, mekkora összegű jóváírásokra számíthatnak most a párok, illetve milyen feltételeket várnak el ezekért cserébe a pénzintézetek.

A Babaváró hitel egy állami támogatással igényelhető konstrukció, ami az első 5 évben kamatmentes lehet, amennyiben pedig ezen idő alatt legalább egy gyerek születik, akkor a futamidő végéig az is maradhat. A második és a harmadik gyerek érkezését követően ezen felül elengedik a fennálló tőketartozás egy részét, illetve egészét. Megfelelő időzítéssel azonban akár az is elérhető, hogy a felvett összegből végül egyetlen forintot sem kelljen visszafizetnie a családnak. Hogy miként lehetséges ez, arról itt olvashatsz részletesen.

Mivel a Babaváró egy állami támogatású konstrukció, ahol a bankok „csak” közvetítők, a hitel személyi feltételei és kondíciói azonosak minden pénzintézetnél. Ennek ellenére jelentős különbségek lehetnek az egyes bankok között, ugyanis a pénzintézetek saját hatáskörben döntenek arról, hogy hitelezik-e az állam által megszabott jogosultsági feltételeket teljesítő párokat.

Mivel az egyes bankoknál eltérő lehet például a hitelezhetőség alsó és felső korhatára, a minimálisan elvárt jövedelem nagysága, könnyen előfordulhat, hogy a pár az egyik banknál megkapja az igényelt összeget, míg a másiknál kikosarazzák őket.

Jelentős különbség van az egyes pénzintézetek között a kapható jóváírások tekintetében is, hiszen van, ahol 100 000 Ft-ot kaphat egy fiatal pár a folyósítást követően, míg máshol akár 200 000 Ft-ra is szert tehetnek. Fontos ugyanakkor, hogy a bankok feltételei nagyon különbözőek, így érdemes alaposan szétnézni, hogy számunkra ki adja a legkedvezőbb ajánlatot.

Fontos
Gyűjtésében kizárólag olyan jóváírások szerepelnek, amelyek megszerzéséhez elegendő a babavárót igénylő pár aktivitása, vagyis nem szükséges például másokat rábírni arra, hogy számlát nyissanak, vagy babavárót igényeljenek az adott banknál.

Hirdetés

Hirdetés

Gránit Bank: 200 000 Ft

A Gránit Bank a korábbi 180 000 Ft helyett már 200 000 Ft-ot ír jóvá egy alkalommal azon párok számláján, akiknek a hiteligénylése 2023.05.01. és 2023.06.30. között befogadásra kerül, a hitel folyósítása pedig 2023.07.31-ig megtörténik.  A jóváírás a Babaváró kölcsön folyósításának napján történik.

CIB Bank: 180 000 Ft

A CIB Bank 180 000 Ft-ot ír jóvá a Babaváró hitelt igénylő párok CIB Banknál vezetett bankszámláján, amennyiben a folyósítás legkésőbb 2023. július 12-ig megtörténik. Az összeget a bank a Babaváró folyósítását követő 15. munkanapig utalja el.

Raiffeisen Bank: max. 180 000 Ft

A Raiffeisen Bank esetében a Babavárót igénylő párok 120 000 és 180 000 Ft közötti összegű jóváírást kaphatnak, ám a 120 000 Ft feletti részhez több feltételt is teljesíteniük kell.

120 000 Ft jóváírás: azokra a 2023. január 1. és 2023. június 30. között igényelt Babaváró hitelekre jár, amelyeket a 2023. augusztus 31-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósítottak. A bónuszt a kölcsönösszeg kifizetését követő 30 napon belül jóváírják az adós által megadott bankszámlán.

150 000 Ft jóváírás: amennyiben az Babavárót igénylő pár megfelel a 120 000 Ft jóváírás feltételeinek, valamint egyikük ezen felül bankszámlát nyit a Raiffeisen Banknál, akkor további 30 000 Ft-ot ír jóvá részükre a bank. A Babaváró hiteligényléshez kapcsolódó 30 000 Ft bankszámlanyitási akció a 2023.04.01. és a 2023.05.26. között megnyitott promóciós forint lakossági bankszámlákra vonatkozik.

Ugyanakkor a lehetőséggel kizárólag az úgynevezett új ügyfelek élhetnek, ami itt azt jelenti, hogy 2022. július 6. után nem rendelkezhetnek Raiffeisen lakossági vagy prémium bankszámlával. Amennyiben csak hitelkártyája vagy értékpapírszámlája van valakinek, akkor új ügyfélnek minősül és részt vehet az akcióban. Fontos még, hogy a jóváírást vissza kell fizetni, amennyiben a bankszámla az 1 éves hűségidőn belül megszűnik.

180 000 Ft jóváírás: amennyiben a pár mindkét tagja – adós és adóstárs – új ügyfélként (lásd ez előző bekezdésben foglalt feltételeket) bankszámlát nyit a Raiffeisen Banknál, akkor összesen 180 000 Ft jóváírásra számíthatnak. Mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a második számlára is vonatkozik az 1 éves hűségidő.

K&H Bank: max. 150 000 Ft

A K&H egészen az akció visszavonásáig 120 000 forint jóváírást ad minden olyan Babaváró hitelt igénylőnek, akinél a folyósított hitelösszeg eléri a 10 millió forintot. Az akció szerinti jóváírásra a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

További 30 000 Ft-ot ír jóvá a bank, ha

  • az adós számlát nyit a K&H Banknál;
  • engedélyezi a marketing célú megkeresést;
  • legalább 70 000 forint érkezik a számlájára a nyitást követő második hónap végéig;
  • használja a kártyáját legalább 5 alkalommal, minimum 1 000 forint értékben a számlanyitást követő második hónap végéig;
  • van legalább 2 aláírt tranzakció a mobilbankban a számlanyitást követő második hónap végéig.

UniCredit Bank: 150 000 Ft

Az UniCredit Bank 2023. 05. 01.-től az akció visszavonásáig, de legkésőbb 2023. 06. 30.-ig befogadott Babaváró kölcsönöknél egy alkalommal jóváír 150 000 forintot. A jóváírást az ügyfél hitelszerződésében szereplő bankszámlájára teljesítik a kölcsön folyósítását követő hónapban. Fontos feltétel még, hogy a kölcsön folyósításának 2023. 07. 31.-ig meg kell történnie.

Magyar Bankholding: 130 000 Ft

A Magyar Bankholding az ügyfelek részére 130 000 forint egyösszegű bónuszt ad, amelyet a folyósítást követő hónap végéig az ügyfél banknál vezetett számláján írnak jóvá. Az akció a legkésőbb 2023. 06. 30-ig érvényes a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre, amennyiben a folyósítási összeg legalább 9 millió forint. (A Takarékbank és az MKB Bank május 1-jén történt fúziója annyiban nem jelent törést, hogy a két pénzintézet promóciója már korábban is azonos feltételekkel volt elérhető, így a Magyar Bankholdingnál Babavárót igénylők továbbra is változatlan bónuszra számíthatnak.)

Erste Bank: 120 000 Ft

Az Erste Bank 120 ezer forint kedvezményt ad a folyósítást követően minden Babaváró hitelt igénylő párnak. (Az akció visszavonásig érvényes.) Az egyösszegű jóváírás kizárólag egyetlen alkalommal, egy igénylő által érvényesíthető, illetve egyéb Babaváró hitelt érintő egyösszegű kedvezménnyel nem összevonható.

MagNet Bank: 120 000 Ft

A pénzintézet 120 000 forint összegű egyszeri kedvezményt írhat jóvá a kölcsönszerződésben törlesztőszámlaként megjelölt, MagNet Banknál vezetett fizetési számlára legkésőbb a folyósítást követő 30 napon belül. Az akció a 2023. 01. 27. és 2023. 06. 30. között befogadott igénylésekre vonatkozik, ám csak abban az esetben, ha a folyósítás legkésőbb 2023. 08. 31.-ig megtörténik. Fontos kitétel még, hogy a kölcsön összege érje el a 8 millió forintot, valamint a kölcsön folyósításakor az adós és az adóstárs (vagyis a pár mindkét tagja) a MagNet Banknál fizetési számlával rendelkezzen.

OTP Bank: 100 000 Ft

Azoknak a 21. év fölötti ügyfeleknek, akik 2023.04.01. és 2023.06.30. között Babaváró kölcsönt igényelnek, a folyósítást követően 100 000 Ft-ot ír jóvá az OTP bank. Az összeget az ügyfél törlesztőszámláján írják jóvá a folyósítást követő hónap 10. napjáig. A bónusz függetlenül attól, hogy az ügyfélnek volt-e korábban az OTP-nél vezetett bankszámlája.

Mennyi
Babaváró
hitelt kaphatok?

Akár 200 ezer forint jóváírást
kaphatsz hiteled mellé, ha 2024. Március végéig megígényled.

Ft
Bankmonitor
Add meg, milyen havi jövedelmekkel rendelkezik a háztartásod!
Még nem nem adtál meg jövedelmet!
Ft
Ft
Érdekel a gyorsított, digitális Babaváró opciónk?
Erste Online Babaváró
  • folyósítás akár 3 nap alatt
  • nincs felesleges banki találkozó -
    Csak szerződéskötésre kell bemenned
  • ügyintézés otthonról -
    Töltsd fel a szükséges dokumentumokat és értesülj minden döntésről a Bankmonitor Ügyfélportál felületen
  • díjmentes
A számodra elérhető Babaváró hitel részleteit emailben küldjük el neked a következő fontos információkkal:
  • Mennyi a számodra elérhető hitel összege?
  • Mekkora lesz a havi törlesztés?
  • Miben térhetnek el egymástól az egyes bankok?
Add meg az elérhetőséged, és elküldjük a számodra elérhető Babaváró hitel részleteit e-mailben
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Szeretnéd felgyorsítani az igénylésed?
Töltsd ki az adatbekérőt!
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

A Babaváró kalkulátor eredményét elküldtük a megadott email címedre.
Ha nem érkezik meg a kalkuláció néhány percen belül, ellenőrizd leveleződ „spam” vagy „levélszemét” mappáját is!
Amennyiben további kérdésed, észrevételed merülne fel, lépj velünk kapcsolatba a bankmonitor@bankmonitor.hu e-mail címen keresztül!
Hirdetés
1
Hirdetés