2025-től ismét jelentősen átalakult a lakástámogatási rendszer, amely a 2024-től bevezetett változásokhoz hasonlóan továbbra sem az egyedülálló szülőknek, pláne nem a gyermekteleneknek kedvez. Milyen segítségre számíthatnak az egyedülállók az idei évben? Hogyan lehet mégis kedvezőbb az otthonteremtés?
Az egyedülálló szülők teljesen kiszorultak a kedvezmények köréből?
Annyi a változás a hazai támogatások körül, hogy ember legyen a talpán, aki tisztán átlátja jelenleg a lehetőségeit. Miután 2024-től a klasszikus, városi CSOK kivezetésre került, kizárólag azok az egyedülálló szülő élhetnek vissza nem térítendő támogatással, akik az úgynevezett preferált kistelepülések valamelyikén terveznek lakni, vagy ilyen településen kívánnak felújítani, korszerűsíteni. Szerencsére számukra további előnyök is elérhetők, ugyanakkor a nagyobb településeken vagy városokban más lehetőségek után kell nézni. Mutatjuk, ki mire számíthat 2025-ben.
Hirdetés
Hirdetés
Lakáscélok megvalósítása kistelepüléseken
Miután a 2024-től elérhető CSOK Plusz és a már jól ismert Babaváró támogatás a gyermeket tervező házaspárok számára érhető el, a városokban, vagy nagyobb településeken letelepedők nehezebb helyzetbe kerülnek. Ugyanakkor 2024-től a Falusi CSOK összege emelkedett, így ha a preferált kistelepülések egyikén tervezel lakáscélokat, akkor bizonyos esetekben még akár könnyebb is lehet a helyzeted.
Az egyetlen vissza nem térítendő támogatás
2025-ben a Falusi CSOK az egyetlen vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, amely gyermekes családok, gyermekes élettársak, illetve egyedülálló szülők számára is elérhető.
A legfőbb jellemzők:
- A támogatással elérhető összeg a gyermekek számától és a lakáscéltól is függ, 600 ezer és 15 millió forint között lehet,
- meglévő és vállalt gyermekek után egyaránt elérhető,
- kizárólag a meghatározott településeken érhető el,
- a preferált településeken ingatlanvásárlásra, illetve meglévő otthon korszerűsítésére, bővítésére is felhasználó,
- CSOK hitellel, CSOK Plusszal és piaci lakáshitellel is kombinálható.
Mi a helyzet a CSOK hitellel és a CSOK Plusszal?
A preferált kistelepüléseken a CSOK Hitel is kihasználható 2025-ben a Falusi CSOK mellé, akár egyedülálló szülők számára is. A kedvezményes, legfeljebb 3%-os kamatozású támogatott hitel feltétele, hogy a Falusi CSOK-ot legalább két gyermek után felhasználjuk. Két gyermek esetén legfeljebb 10 millió forint, három vagy több gyermek esetén 15 millió forint vehető fel. Mivel hitelről van szó, a bank hitelképességi vizsgálatot is végez.
A CSOK Plusz ugyanakkor kizárólag házaspárok számára érhető el a kistelepüléseken is, illetve legalább egy gyermek vállalása is kötelező. Így tehát a gyermekes egyedülállók kizárólag a Falusi CSOK és a CSOK hitel lehetőségeit használhatják ki.
További állami támogatási lehetőségek
Új egylakásos lakóingatlan, ház vásárlása esetén további állami támogatási lehetőségek is szóba jöhetnek, ilyenek az 5%-os lakásáfa, illetve Falucsi CSOK-kal történő vásárlás esetén a lakásáfa visszatérítés és az illetékmentesség lehetőségei. Az illetékmentesség emellett azoknak is jár, akik Falusi CSOK-kal használt ingatlant vásárolnak, illetve a vásárlással egybekötve korszerűsítést, bővítést is terveznek.
Lakáshitel a lehető legkedvezőbben
Akár az említett kistelepülések valamelyikén, akár városokban tervezel lakáscélokat, érdemes utánanézni, hol és hogyan igényelhető 2025-ben a legkedvezőbben lakáshitel. Jó tudni, hogy a Bankmonitoron keresztül már akár online is elindítható a folyamat, sőt, akár kamatkedvezményt is érhet, ha így igényled a hitelt, legyen szó bármilyen ingatlancélról!
Lehetőségek vidéki lakások korszerűsítésére
2025 januárjától újra elérhető az Otthonfelújítási Program, azonban ezúttal kizárólag az 5 ezer főnél kisebb lélekszámú településeken vehetjük igénybe. A támogatás lényege, hogy a felújítási munkálatok költségeinek 50%-át, de legfeljebb 3 millió forintot térítenek vissza utólag.
Fontos feltételek
- A támogatáson belül az anyagköltség és a munkadíj arányának 50-50%-osnak kell lennie. Példa: Ha a munkadíj 1,5 millió Ft, az anyagköltség pedig 4,5 millió Ft, a maximális 3 millió Ft támogatás akkor is elérhető.
- Az ingatlan csak preferált kistelepülésen helyezkedhet el.
- A tulajdoni lapon lakóház vagy lakás megnevezés szükséges (tanya és birtokközpont is elfogadható, ha lakóépület található rajta).
- Egyedülállók, élettársak és házaspárok is igényelhetik a támogatást, akiknek legalább egy gyermeke van (a 12. hetet betöltött magzat is megfelelő). Meglévő gyermek nélkül, kizárólag gyermekvállalással nem élhetünk a lehetőséggel.
- Az igénylőknek és gyermekeiknek legalább 50%-os tulajdonrésszel kell rendelkezniük az ingatlanban, és vállalniuk kell, hogy a felújítást követően 5 évig az ingatlanban élnek.
- Egy éves folyamatos TB-jogviszony szükséges (együttes igénylésnél elég az egyik félnek).
- Az igénylőnek nem lehet 5 ezer Ft-ot meghaladó köztartozása.
- A munkálatokat nem végezheti az igénylő, az ő cége, vagy közeli hozzátartozója.
- Ha valaki már igénybe vette a 2021-2022-es lakásfelújítási támogatást, az összeggel csökkenteni kell az új támogatás maximális keretét. Akik korábban 3 millió forintot kaptak, nem jogosultak újra a támogatásra.
Jó hír, hogy azok számára, akik nem rendelkeznek elegendő megtakarítással a munkálatok finanszírozására, támogatott hitel is elérhető lesz 2025. február 1-től. A felvehető összeg maximum 6 millió Ft, a futamidő 10 év, a kamat legfeljebb 3%.
Otthonteremtés, felújítás nagyobb településeken és városokban
Egyedülálló szülők 2025-ben tehát már csak az említett kistelepüléseken vehetnek igénybe Családi Otthonteremtési Kedvezményt, ugyanakkor néhány új lehetőség mellett nem mehetünk el szó nélkül, amik az előbbi élethelyzetben is kihasználhatók. Ilyenek például az Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetősége és a SZÉP kártya egyenleg lakásfelújítási célokra fordítása és a fiatalok lakhatási támogatása is.
Önkéntes nyugdíjpénztári (ÖNYP) egyenleg lakáscélú felhasználása
Az idei évben arra is lehetőség van, hogy az ÖNYP-ben felhalmozott egyenlegünket adómentesen lakáscélra fordítsuk. Ha szeretnénk felhasználni, a 2024. szeptember 30-i egyenlegünk vehető figyelembe. 2025-ben akár háromszor is élhetünk ezzel a lehetőséggel.
A felhasználási célok széleskörűek, lakásvásárlás, építés, felújítás, korszerűsítés, bővítés mellett jelzáloghitel törlesztése (rendszeres vagy előtörlesztés) is szóba jöhet. Ugyanakkor nagyon érdemes megfontolni, hogy egy hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítást rövid távú lakáscélra cseréljünk-e, hiszen az állami nyugdíj kiegészítését – tekintve a várható állami nyugdíj mértékét – semmiképp nem érdemes elengedni.
SZÉP kártya lakásfelújításra
2025-ben egyedülálló lehetőség, hogy a SZÉP kártya egyenlegének felét lakásfelújításra fordíthatjuk, pontosabban a 2024-es év végi egyenleg fele, illetve az idei befizetések 50%-a használható fel. Az összeg főként kisebb munkálatokhoz vagy kiegészítő forrásként lehet hasznos.
Fontos, hogy csak anyagköltség finanszírozható vele, és az eladónak SZÉP kártya elfogadóhelynek kell lennie.
150 ezer Ft lakhatási támogatás fiataloknak
A munkáltatók kedvezményes adózás mellett havi 150 ezer forint támogatást adhatnak a 35 év alatti munkavállalóknak lakhatási célokra. Az éves keret: 1,8 millió forint lehet, ami a cafeteria kereten felül nyújtható.
A felhasználás igen kedvező lehet lakáshitel törlesztésére vagy albérleti díjra is, hiszen vásárlás esetén az összeg elegendő lehet egy 20 millió Ft-os, 20 éves futamidejű, 6,5%-os lakáshitel törlesztésére, valamint a fővárosban az átlagos bérlet díj 60%-ára.
A támogatás igénybevétele a munkáltató döntésén múlik, így érdemes érdeklődni a lehetőségről.
Segítünk a legjobb döntést meghozni!
Nem kell egyedül eligazodnod a támogatások és lakáshitelek világában! A Bankmonitor szakértői segítenek megtalálni a számodra elérhető támogatásokat és a legkedvezőbb piaci lakáshiteleket, akár egyedülállóként is.
Használd kalkulátorunkat, és válaszd ki a számodra szimpatikus ajánlatot! Add le érdeklődésedet, és szakértőink hamarosan felveszik veled a kapcsolatot, hogy minden kérdésedre választ kapj.
Plusz előny: Ha a Bankmonitoron keresztül igényelsz lakáshitelt, szakértőink segítenek akár az általunk kalkulált kondícióknál is kedvezőbb, egyedi ajánlatot elérni. Kalkulálj és add le érdeklődésed még ma!
Csatlakozz te is a több mint 160 000 feliratkozott olvasónkhoz és értesülj elsők között a gazdasági hírekről és a legjobb pénzügyi ajánlatokról.