Akár a vételár 5%-a is lehet egy lakásvásárlás költsége!

Akár a vételár 5%-a is lehet egy lakásvásárlás költsége!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2021-04-29
 

Az ár nem minden, ez különösen igaz egy lakásvásárlás esetében. Számos költség, díj és kiadás kapcsolódik álmaink otthonának megszerzéséhez a vételár megfizetésén túl is. Ráadásul ezek a költségek egyáltalán nem elhanyagolható összegek, akár több millió forint is lehet végül a számla. Ha ezekkel nem tervezünk a vásárlás során, akkor bizony komoly gondba kerülhetünk. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hogy mik lehetnek ezek a költségek, illetve mikor kell megfizetnünk azokat.

Egy lakásvásárlás nagyon komoly döntés, éppen ezért alaposan fel kell mérnünk a piacot és az anyagi helyzetünket mielőtt belevágunk. Általában az alábbi lépéseken kell végéig mennünk:

  1. Megszületik az igény: valami miatt felmerül bennünk, hogy elköltöznénk a jelenlegi lakhelyünkről. Elképzelhető, hogy valami miatt a meglévő lakásunk már nem megfelelő számunkra, de az is lehet, hogy most szeretnénk először saját otthont magunknak.
  2. Felmérjük az ingatlanpiacot: megnézzük, hogy milyen áron tudnánk az elképzeléseinknek megfelelő lakást vásárolni. Ez csak egy első rátekintés, tényleg csak az árak, a kínálat felmérése miatt.
  3. Átgondoljuk, hogy mennyi önerőnk lenne: átszámoljuk, hogy mennyi saját megtakarítást tudnánk a vásárlásra fordítani, ez tekinthető a vásárlás önerejének. Ez természetesen már meghatározza a lehetőségeinket is.
  4. Megnézzük, milyen támogatásra lehetünk jogosultak: a csok, az áfa-visszatérítés, a Babaváró hitel olcsó forrást jelenthet a lakás megvásárlásakor, sőt, sok esetben még az önerőt is növelheti.
  5. Felmérjük a hitelpiacot: amennyiben a vásárláshoz kölcsönre is szükség van, akkor itt a megfelelő időpont megkeresni a finanszírozó bankot. Megnézhetjük, hogy a jövedelmünkkel mekkora hitelösszegre lehetünk jogosultak.
  6. Kiválasztani az ingatlant: csak ekkor – miután a finanszírozási lehetőségekkel már tisztában vagyunk – érdemes kiválasztani a lakást. Ez sok esetben lemondással is járhat – kisebb alapterület, kisebb kert, más településrész… -, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy elégséges az eredetileg megálmodott otthonra a pénzünk.
  7. Megkötjük az adásvételi szerződést, megigényeljük a hitelt: ha pedig minden részlet tisztázódott, akkor érdemes megkötni az adásvételi szerződést,  valamint – ha szükséges -, megigényelni a lakástámogatásokat és a lakáshitelt.

A folyamat kerek egésznek tűnik, mégis hiányzik belőle egy nagyon fontos elem: milyen egyéb költségek kapcsolódhatnak a vásárláshoz, és ezeket miből fogjuk majd megfinanszírozni. A kérdés nagyon is lényeges, ugyanis ezek a kiadások összességében akár a vételár 5 százalékát is kitehetik, ezt pedig nem lehet egyik napról a másikra előteremteni.

De mik is lehetnek ezek a plusz kiadások? Ennek szemléltetésére egy 50 millió forint értékű ingatlant vettünk példának. Az ingatlan megszerzéséhez 20 millió forint önereje van a vevőnek, e mellé még 30 millió forint lakáshitelre is szükség lenne. Nézzük, milyen költségek kapcsolódhatnak a lakásvásárláshoz.

Hirdetés

Hirdetés

A lakásvásárláshoz közvetlenül kapcsolódó költségek

1. Adásvételi szerződéshez kapcsolódó ügyvédi díj

Az adásvételi szerződés elkészítésének díja: ezt az ügyvéd részére kell megfizetni, akinek komoly munkája van a szerződés megírásával, de gyakran a földhivatali eljárás intézésében is aktívan részt vesz. Ezért azonban az ügyvéd díjat számolhat fel, ami a vevőt, azaz minket terhel.

A díj mértéke több tényezőtől is függhet: például a vételártól és az ügy bonyolultságától. (Pontos mértékéről érdemes előzetesen egyeztetni.) Általában a vételár 0,3-0,8 százaléka szokott lenni ez a költség, de alacsonyabb vételár esetén ennél magasabb is lehet. Az ügyvédi költség ez alapján a példában szereplő 50 millió forint értékű lakás vásárlásakor – 0,5% díjjal számolva – elérheti a 250 ezer forintot.

2. Földhivatali ügyintézés – tulajdonjog bejegyzés – díja

Minden ingatlannak van tulajdoni lapja, ez tartalmazza a lakáshoz kapcsolódó valamennyi alapvető információt. Megtudhatjuk belőle az ingatlan minősítését – lakás, vagy épp nyaraló az ingatlan -, a tulajdonosok kilétét, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó jogokat, kötelezettségeket. (Ez utóbbiból derülhet ki az is, hogy van-e végrehajtás az ingatlanon, vagy jelzálogjog terheli-e a házat.)

A fentiekből következik, hogy ha megvásárolnánk egy lakást, akkor a tulajdoni lapon is meg kell jelennünk tulajdonosként. Ez az átvezetés nem automatikusan történik, be kell menni a földhivatalba, majd az ingatlannyilvántartásban kérni a tulajdonosok átírását. (Ezt megfelelő kérelmen, a megfelelő dokumentumok  – például az adásvételi szerződés – benyújtásával lehet megtenni.) Az eljárásnak 6 600 forintos díja van, melyet meg kell fizetnünk a földhivatal részére.

Egy 50 millió forint összegű lakásvásárláshoz kapcsolódó költségek

A lakáshitel igényléséhez kapcsolódó költségek

Ha banki hitelre is szükség lenne a vásárláshoz, akkor további jelentős díjtételekkel találkozhatunk, melyek egy részét már a hiteligényléshez, folyósításhoz kapcsolódóan meg kell fizetnünk.

1. Bírálati, szerződéskötési díj

A pénzintézetek felszámolhatnak a bírálatért, szerződéskötésért, vagy akár a kölcsön folyósításáért is díjat. Több pénzintézet hirdetményében szerepel is valamelyik díjtétel az előbbiek közül. Ugyanakkor ezeket a speciális díjakat a legtöbb pénzintézet elengedi, így nem szükséges azokat megfizetni.

2. Az ingatlanhoz kapcsolódó értékbecslési díj

A pénzintézet a hitelbírálat során a jövedelmi helyzetünkön kívül az ingatlan állapotára is kíváncsi. Emiatt a legtöbb esetben külön értékbecslés is készül az épületről, melynek díja alapesetben az igénylőt terheli.

A költség nagyságrendileg 30-40 ezer forint ingatlanonként. Jó hír, hogy a legtöbb bank egy lakás értékbecslési díját elengedi, vagy utólag visszatéríti a hitelfolyósítást követően.

3. Tulajdoni lap, térképmásolat

A pénzintézet az ingatlan tulajdoni lapján – bizonyos esetekben a térképmásolat is szükséges – szereplő adatokat is meg szeretné ismerni. Ehhez az igénylőnek be kell nyújtani a földhivatalból kikért tulajdoni lapot, vagy hozzá kell járulnia, hogy a bank lekérje ezen dokumentumokat a Takarnet rendszerből.

Ráadásul tulajdoni lapból jellemzően egy ügylet során több – általában 3 darab – is kellhet: az igényléskor, illetve a tulajdonjog és jelzálogjog széljegyzésének és végleges bejegyzésének igazolására. A Takarnet rendszerből kikért tulajdoni lap díja jellemzően ezer forint, a térképmásolaté 3 ezer forint. Viszont egyes bankok a díjak egy részét visszatérítik, emiatt érdemes ezekre nagyságrendileg 5 ezer forintot számolni.

4. Földhivatali ügyintézés: a banki jelzálogjog bejegyzésének díja

A hitelt nyújtó pénzintézet jelzálogjogot szeretne bejegyeztetni a fedezetként felajánlott ingatlan tulajdoni lapjára – ez jellemzően megegyezik a megvásárolni kívánt lakással -, emiatt újfent el kell mennünk a földhivatalba.

A jelzálogjog bejegyzésnek ingatlanonként és hiteleként 12 600 forint a díja. Ha csak egy ingatlant ajánlunk fel a banknak fedezetként, akkor a teljes díj 12 600 forint lesz.

5. Közjegyzői okirat díja

A lakáshitelek kifizetésének feltétele, hogy a kölcsönszerződésről készüljön tartozáselismerő okirat. A dokumentumot a közjegyző készíti – melyben gyakorlatilag elismerjük a tartozásunkat. A közjegyzői okiratért természetesen díjat kér tőlünk a dokumentum készítője.

A díj mértéke több tényezőtől is függhet:  a hitelösszegtől, hogy a közjegyző irodájában készül-e a dokumentum, hány oldalas a szerződés, kap-e a közjegyző tervezetet a banktól, hány példányban lenne szükség a dokumentumra…

Egy 30 millió forintos lakáshitel esetében azonban nyugodtan kalkulálhatunk akár 100-150 ezer forintos közjegyzői díjjal is.

6. A hitelkamatok, törlesztőrészlet

A kölcsön természetesen nincs ingyen, a bankok részére kamatot kell fizetnünk. Ez azt is jelenti, hogy a havonta megfizetett részletek alapján összességében többet fogunk visszafizetni a bank felé, mint amennyi pénzt eredetileg felvettünk.

30 millió forint lakáshitelt – 20 éves futamidő és 10 éves kamatperiódus mellett – jelenleg a Bankmonitor lakáshitel kalkulátora alapján már 2,94%-os kamat mellett is találhatunk. Ennek havi törlesztőrészlete 165 500 forint lenne, a teljes visszafizetendő összeg pedig 20 év alatt 39,7 millió forintot tenne ki. Ez azt jelenti, hogy a felvett összegnél 9,7 millió forinttal kellene többet visszafizetnünk, ám ezt nem a vásárláskor, hanem a hitel teljes futamideje alatt fizetjük meg.

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Lakásvásárlást követő költség

1. vagyonátruházási illeték

Nem szabad megfeledkezni a vásárlást követően felmerülő kiadásokról sem. Ezek közül mindenképpen számolnunk kell a vagyonátruházási illetékkel. Ennek mértéke a vételár 4%-a, melyet azonban számos tényező csökkenthet. (Az illeték pontos összegének meghatározásáról itt olvashatsz részleteket.) Az idei évtől pedig újdonság, hogy az illetéket elengedik, ha csok támogatást is kérnénk a vásárláshoz.

Egy 50 millió forint összegű lakásra fizetendő vagyonátruházási illeték összege alapesetben 2 millió forint lenne.

2. Egyéb költségek: felújítás, költözés

Érdemes már előre kalkulálni azzal, hogy megvásárolt lakásra bizony költeni kell. Még egy nagyon jó állapotban lévő házat is ki szoktunk festeni a beköltözést megelőzően. A legtöbb esetben azonban lámpákat, függönyöket, sőt még bútorokat is vásárolnunk kell. Ezekre az extra kiadásokra is gondolnunk kell már a lakásvásárlás során. Egy rosszabb állapotú ingatlan felújítására pedig könnyen el lehet költeni akár több millió forintot is. (Szerencsére a felújítási támogatás keretében a korszerűsítés költségének a felét, de legfeljebb 3 millió forintot utólag visszakaphatunk az államtól.)

És persze a saját ruháinkat, bútorainkat is el kell juttatni az új otthonunkba, emiatt a költözésre is érdemes félretenni egy meghatározott összeget.

Összegzés

A felújításra, költözésre szánt összeg nélkül is 2,4 millió forint lehet egy 50 milliós lakás megvásárlásához kapcsolódó extra kiadás, melyet a vásárlás előtt, vagy közvetlenül azt követően meg kellene fizetnünk. Ez az összeg pedig jelentősen megemelkedhet, ha a házon komolyabb modernizálási, felújítási munkálatokat is el szeretnénk végezni. Ezekkel mindenképpen érdemes előre kalkulálni legkésőbb akkor, amikor már ténylegesen kiválasztanánk az új otthonunkat.

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés