Betöltés
loading

Lakásvásárlást követően nincs pénzed az illetékre? Mutatjuk a lehetőségeidet!

Sokunk fejében a lakásvásárlás véget ér a vételár megfizetésével, ennél azonban jóval több egy ingatlan megvétele. Ráadásul sok esetben a kapcsolódó feladatok – kisebb felújítás, banki hiteligénylés, vagy éppen a földhivatali ügyintézés –  jelentős költséggel is járhatnak, amelyet meg kell finanszíroznod vevőként. A Bankmonitor szakértői az egyik legjelentősebb költségnek, a vagyonszerzési illetéknek néztek utána.

A Bankmonitor.hu ingyenes szolgáltatásokat nyújtó weboldal: több, mint 30 bank és pénzügyi szolgáltató több ezer termékének objektív összehasonlítása, szakértői írások a jó és megalapozott pénzügyi döntésekért. Tájékoztatáson túl konkrét támogatást is nyújtunk a kiválasztott banki termék szerződésének megkötésében. Jelen írásunkhoz hasznos kiegészítést adhat számodra a lakáshitel kalkulátorunk.

A lakásvásárlás önmagában egy nagy kiadás, ráadásul kapcsolódik hozzá számos igen magas kiegészítő díj, költség is. Ezek közül az egyik legjelentősebb tétel a visszterhes vagyonátruházási illeték, melynek mértéke a vételár 4 százaléka. Vagyis egy 50 millió forintos ingatlannál 2 millió forint illetékkel is szükséges kalkulálni.

Mivel csökkentheted az illeték nagyságát?

Szerencsére van jó pár lehetőség, amivel ezt az igen magas díjat mérsékelni tudod:

  1. Amennyiben a vásárlást megelőző 3 éven belül – vagy azt követően 1 éven belül – lakást értékesítesz, akkor az eladási árral csökkentheted az illeték alapjául szolgáló összeget, vagyis kisebb résznek veszik a 4 százalékát.
  2. A vásárláshoz igénybe vett vissza nem térítendő családi otthonteremtési kedvezmény – csok – összegével is csökkentheted az illeték alapját.
  3. Telekvásárlás esetén nem szükséges illetéket fizetned, amennyiben 4 éven belül lakóházat építesz a megvásárolt földterületen.
  4. Illetékmentes a lakásvásárlás, ha az adásvételi szerződés egyenesi ági rokonok, vagy házastársak között jött létre. Házassági vagyonközösség megszüntetésekor sem szükséges illetéket fizetned.
  5. Fiatalok első lakásvásárlása esetén az illeték felét elengedik. Ennek azonban feltétele, hogy a vevő 35 évesnél fiatalabb legyen, emellett eddigi élete során nem rendelkezhetett lakástulajdonnal. Van azonban vételárkorlát is – amely jelen környezetben igen szigorúnak mondható -, ugyanis a 15 millió forintnál drágábban vásárolt lakások esetén nem jár ez a kedvezmény.
  6. Új építésű lakás vásárlása illetékmentes, amennyiben nem haladja meg a vételár a 15 millió forintot. Ha a csok támogatással csökkentett vételár nem haladja meg a 30 millió forintot – és nem értékesítettél korábban lakóingatlant -, akkor az illetéket csak a 15 millió forint feletti vételárrészre szükséges megfizetned.

Ha egy 50 millió forint értékű lakás vásárlásához 10 millió forint csok támogatást – új építésű lakás vásárlása esetén ekkora összeg jár 3 gyermekre – igényeltél és értékesítettél 3 éven belül 20 millió forintért egy lakóingatlant, akkor az illeték nagysága 800 ezer forint lenne. (Az 50 millió forintot csökkenteni kell összesen 30 millió forinttal, és az így kapott összegnek kell venni a 4 százalékát.)

Ez a teher mindenképpen igen jelentős, be kell tervezned ennek megfizetését a költségvetésedbe.

Ideális megoldás, ha saját megtakarításodból rendezed az illetéket

Valóban ez az ideális, jelen vételárak mellett azonban sokan nem képesek erre. A megemelkedő lakásárak mellett sok család csak lakáshitel igénybevételével tudja megvenni álmai otthonát. Viszont a bankok jellemzően a vételárnak maximum a 65-70%-át finanszírozzák meg lakáshitelből. Ez azt jelenti, hogy egy 50 millió forint értékű lakás megvételéhez legalább 12,5-15 millió forint önerőre lenne szükség. Sok család ezen felül nem tud még előteremteni 2 millió forintot az illeték megfizetésére is.

Az önerő magas összege jó üzenet lehet az eladó felé is. Sokszor Ő maga is lakásvásárlás előtt áll, emiatt egyáltalán nem mindegy neki, hogy mekkora induló részletet kap – ebből tudná ő is lefoglalózni újabb otthonát.  Emiatt a nagy összegű önerő akár alkualap is lehet a vételár meghatározása során, ez azonban azt is jelenti, hogy saját megtakarításodból többet kellene a vételár kiegyenlítésére fordítanod. Így lehet, hogy nem marad elég pénzed az illeték megfizetésére.

Kérhetsz részletfizetést az illetékre

Első lakásod vásárlásakor – nincs jelenleg és korábban sem volt lakástulajdonod – lehetőséged van részletfizetést kérned az illeték megfizetésére. Ezt jellemzően meg is adja az adóhatóság. Ennek a megoldásnak nagy előnye, hogy kamatmentesen fizetheted meg több részletben alatt az illetéket. Ugyanakkor a maximum egy évre kaphatod meg ezt a lehetőséget.

Vagyis 12 egyenlő részletben kellene rendezned az illetéket. Ez egy 50 millió forintos lakás esetében azt jelentené, hogy a 2 millió forintos illetéket havonta 166 667 forintos részletekben kellene megfizetned. Ez önmagában sem kicsi összeg, ám ha hozzávesszük még az esetleges lakáshitel törlesztőjét is, akkor bizony komolyan megnövekedhet a kiadásod a vásárlást követő első évben.

Ráadásul csak az első lakást vásárlóknak jár ez a kedvezmény, ha volt korábban ingatlanod, akkor valamilyen másik megoldás után kell nézned.

A lakáshitelből nem lehet megfizetni az illetéket

Elsőre jó megoldásnak tűnhet az, hogy lakáshitelből fizeted ki az illetéket is. A plusz hitelösszeg egy hosszú futamidejű hitelnél relatív kis mértékben emelné meg a törlesztőrészleted.

Ha hasonló megoldásban gondolkodtál, akkor van egy rossz hírünk: a lakásvásárlási célra nyújtott lakáshitel kizárólag a vételár megfizetésére fordítható. Se a megvett ingatlan felújítására, se az illeték megfizetésére nem használhatod fel a lakáskölcsönből kapott összeget. A saját megtakarításodat természetesen pótolhatja egy meghatározott mértékig a lakáshitel, ennek korlátairól azonban már fent írtunk.

Egy személyi kölcsönből megfinanszírozható akár az illeték

Végső megoldásként még személyi kölcsönt is lehet igényelni az illeték rendezésére. A Bankmonitor Személyi Kölcsön Kalkulátora alapján a legolcsóbb személyi hitelnek – 2 millió forint hitelösszeg, 6 éves futamidő és 400 ezer forint jövedelem beállítása esetén – a törlesztőrészlete 2021. januárjától 34 034 forint lenne. A teljes visszafizetendő összeg 6 év alatt kicsivel meghaladná a 2,44 millió forintot.

Ez egy jóval kedvezőbb részlet, mint amit az egy éves részletfizetés esetén kellene rendezned. Ugyanakkor a személyi hitel természetesen nem kamatmentes, ezért is kell összességében 440 ezer forinttal többet megfizetned az eredeti illeték 2 millió forintjánál.

Fontos, hogy személyi kölcsönt csak akkor igényelhetsz, ha a jövedelmed elbírja – a meglévő részletekkel együtt – az új kölcsön törlesztőrészletét. Emellett személyi hitelt nem lehet lakásvásárlási célra igényelni – lakáshitel mellé az önerő pótlására –, éppen ezért nagyon jól be kell mutatnod a bank felé, hogy a kölcsönből nem a lakás vételárát szeretnéd rendezni.

Lakáshitel kalkulátor
step-1
Milyen lakáshitelre van szükséged?
Ft
év
Add meg az adataidat!
Ft
Ft
Szerepelsz-e a KHR-ben?
X Ft hitel Y év futamidőre:
Kategóriánként a legolcsóbbak:

Havi törlesztő

THM
A megadott adatok alapján sajnos nem vagy jogosult egyetlen lakáshitelre sem, mert:
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken:
  • Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget
  • Növeld a futamidőt
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Próbálj meg enyhíteni a feltételeken!
hitel futamidőre
havi -tól, THM-től.
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!
Munkatársunk rövidesen felveszi
Veled a kapcsolatot
Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a bankmonitor@bankmonitor.hu címre
Bankmonitor

 

 

A Bankmonitor

Velünk időt és pénzt spórolhatsz mert nem kell bemenned egyesével minden bankba. Kalkulátorainkkal összehasonlíthatod a lakossági és vállalati pénzügyi termékeket és a döntésben személyesen is segítünk.

Kapcsolódó tartalmak

10 nyitott kérdés a kamatmentes MNB lakáshitellel kapcsolatban

A múlt hét elején a jegybank felvetette egy kamatmentes lakáshitel lehetőségét. Jó pár feltételt már megismerhettünk a tervezett konstrukcióval kapcsolatban, ugyanakkor számos részletről még nincs információnk. A Bankmonitor szakértői összeszedtek...

Blogajánló
  • alapblog Továbbra is fényes maradhat az arany?

    The post Továbbra is fényes maradhat az arany? appeared first on alapblog.

  • KonyhaKontrolling A költségkövetés rendszerei: Te mivel követed a pénzügyeidet?

    Ebben a bejegyzésben az egyes költségvetéstervező és költségkövetésre használt rendszereket szeretném sorba venni. Bemutatom az egyes módszerek előnyeit és hátrányait, majd bemutatom a saját fejlesztésű rendszerem is. A téma nem egyszerű, de igyekszem rövidre fogni. Ha nem olvastad el, hogy milyen egy jó költségkövetés, akkor kattints ide. Ne feledd like-olni a facebook oldalam, hogy ne Tovább olvasom "A költségkövetés rendszerei: Te mivel követed a pénzügyeidet?" → The post A költségkövetés rendszerei: Te mivel követed a pénzügyeidet? appeared first on KonyhaKontrolling.