Béremelést kaptál? Erre költsd!

Béremelést kaptál? Erre költsd!
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2016-10-24 Frissítve: 2021-08-06
 

Az utóbbi időszakban az átlagbérek folyamatosan emelkedését tapasztalhattuk, augusztusban a nettó átlagbérek több, mint 8 százalékkal nőttek. Persze a keresetekben nagy különbségek lehetnek szektorok szerint, mindemellett úgy tűnik, az emberek zsebében évről-évre több pénz marad. Éppen ezért érdemes lehet jól átgondolni mihez kezdünk, ha van havi pár ezer többlet forintunk, ugyanis ez közelebb vihet minket álmaink megvalósításához, de akár időskori biztonságunkat is megalapozhatjuk vele.

Van okunk az örömre, hónapok óta egyre többet keresünk

Sokszor lehet hallani manapság, hogy mennyire fontos az öngondoskodás, a megtakarítások képzése ahhoz, hogy akár idős korunkra, vagy bármilyen célunk eléréséhez pénzt tudjunk felhalmozni. Van egy olyan része az egyenletnek, amiről azonban már kevesebb szó szokott esni, ez pedig a keresetünk, ami alapvetően meghatározza, meddig nyújtózkodhatunk. Márpedig úgy tűnik, az utóbbi években az átlagbérek területén is nagy növekedést értünk el, legalábbis a KSH statisztikáit nézegetve ez a benyomásunk adódik.

Az elmúlt évek során nem csak hogy növekedtek a bérek, de évről-évre egyre nagyobb növekedésnek is lehettünk szemtanúi. Már folyamatosan 40. hónapja keresnek többet az emberek, ráadásul mind a vállalkozói, és mind a közszférában béremelkedés zajlott le. A mostani bérnövekedés jócskán elhagyja a tavalyit is, így úgy tűnik, van okunk az örömre.

netto_keresetek_abra20161024

A bruttó átlagkereset augusztusban 258 300 forint volt, ami azt jelenti, hogy az emberek bruttóban majdnem 7 százalékkal többet kerestek, mint tavaly. De a nettó átlagkeresetben még nagyobb 8,5 százalékos emelkedést láthattunk, így a nettó kereset 171 700 forintra jött ki a gazdaság egészét alapul véve. Ráadásul a családi adókedvezmények még javítanak is a helyzeten, így az átlagos nettó bér 178 900 forintot kóstál. De az személyi jövedelemadó csökkentés és  a 0 százalék közeli infláció is mellettünk állt, hiszen a pénz romlási ütemével korrigált reálkeresetek is 7,5 százalékkal tudtak növekedni.

Hirdetés

Hirdetés

Vajon minket hogyan érint mindez?

A fenti számokhoz hozzátartozik, hogy azok csak egy átlagot mutatnak, viszont a gazdaságban azért a bérek igen széles tartományban szóródnak. Legjobban a pénzügyi- biztosítási ágazatban lehetett keresni, míg az egészségügyi szektorban dolgozók bérei még mindig rendkívül alacsonyak voltak. Az is látszik, hogy a közszféra bérei nagyobb mértékben emelkedtek az utóbbi időszakban, amiben benne van a jelentős bérfejlesztés is például a pedagógusok és egészségügyi dolgozók körében.

Azért a versenyszféra berkein belül is történtek béremelések, és a szakértők szerint nem is fog megállni a tendencia, hiszen bizonyos szektorokban a jól képzett munkaerő egyre inkább kincsnek számít. A munkaerőhiány hatására a legtöbb munkáltató rákényszerül arra, hogy magasabb béreket fizessen ki, aminek a többi munkavállaló bérnövekedésében is érződnie kell majd.

Ezen kívül még mindig sok a minimálbérből élők aránya, de a minimálbér és garantált bérminimum emelkedése őket is jobb helyzetbe hozta. Sajnos régiós összehasonlításban még a bérnövekedés ellenére is le vagyunk maradva, de a munkabérre rakódó adóterhek szempontjából sem állunk jól, a régióban nálunk a legnagyobb az élő munka költsége. Vagyis hazánkban vonja el az állam a legtöbbet a bérekből (nettó+adó és járulékterhek + munkáltatói járulékterhek).

Viszont még ezektől eltekintve is úgy tűnik, az emberek egyre többet keresnek, ráadásul a kilátásaink is jónak mondhatók. Elemzők szerint a következő időszakban a reálbérek további emelkedésére számíthatunk.

Mit kezdhetsz a megnövekedett béreddel?

Az adatok alapján az emberek zsebében évről-évre több marad, amit ha megtakarítások képzésére használunk fel akár szemmel látható összegeket is össze tudunk gyűjteni. Ha akár már pár ezer forinttal is tudunk gazdálkodni, megéri szétnézni, milyen feltételek mellett tudjuk befektetni. Amennyiben pedig már korábbi havi megtakarításainkat egészítjük ki a bérnövekményünkkel, még több lehetőség közül válogathatunk. Amennyiben te is abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy béremelést kaptál (és nem szeretnéd az utolsó fillérig elkölteni), segítünk mit kezdhetsz vele:

  • A megtakarítási számlák/betétek alkalmasak lehetnek a havi rendszerességű pénzösszegek gyűjtésére, viszont ezekre jelenleg nagyon alacsony kamattal számolhatunk, ami kevésbé teszi vonzóvá ezt a megoldást.
  • Az alacsony kockázat mellet sem lehetetlen megverni a betéti kamatokat, ugyanis minden további nélkül lehetséges a havi rendszerességű állampapír vásárlás Ilyen esetben gond nélkül elérjük a 2 – 3,11 százalék közötti hozamot, komolyabb kockázatok felvállalása nélkül. Nem utolsó szempont az sem, hogy a számlavezetési díjat is megúszhatjuk, ha a Magyar Államkincstárnál nyitunk számlát, amivel egy tetemes költséget tudunk lefaragni.
  • Tipikusan rugalmas választási lehetőség lehet a befektetési alap vásárlás egy rendszeres megtakarítási programon keresztül, amihez viszonylag alacsony költségek mellett is hozzájuthatunk. A rendszeres megtakarítási program lényege, hogy pénzünket havonta egy befektetési alapba utaljuk, ahol a befizetésünk hozamot termel számunkra. Ráadásul igen széles a választható alapok palettája: az egészen alacsony kockázattól, a legmerészebb befektetésekig mindent elérünk.
  • Kifejezetten lakáscélra a lakástakarék lehet a kihagyhatatlan megoldás. A lakástakarék révén jóval a piaci szintek fölötti hozamot lehet elérni a befizetésünkön, hiszen a befizetéseink után 30 százalékos állami támogatást is ki tudunk aknázni.
  • A havi 5-10-15 ezer forintnyi többlet jövedelmünk még az időskori biztonságunk megteremtéséhez is jól passzolhat. A viszonylag kis összegekből is szemmel látható nyugdíj kiegészítést halmozhatunk fel, ráadásul minél hamarabb állunk neki, annál jobban járunk. Az idő és a kamatos kamat mind segíti a pénzünk gyarapodását, és a befizetéseinket az állam 20 százalékos támogatással is honorálja.

 

  • Amennyiben megtakarításaid havi szinten százezres nagyságrendűek, abban az esetben a fentiek kombinációja mellett a befektetési alapokat közvetlenül is elérheted. Nem szükséges rendszeres megtakarítási programot válassz.

Amennyiben az Aegon Alapkezelőnél abszolút hozamú alapokba fektet, bármennyit is érjen el +1%-ot bónusz hozamot kap! Mindezt ingyen.

Hirdetés
Hirdetés