Hitel nélkül is kijöhet egy ház a falusi CSOK-ból

Hitel nélkül is kijöhet egy ház a falusi CSOK-ból
Hirdetés
Hirdetés

Cikk2019-02-22 Frissítve: 2019-03-29
 

Konkrétumok derültek ki az úgynevezett „falusi CSOK”-ról. Megnéztük, számszerűsítve milyen előnyt jelent ez a már most is elérhető otthonteremtési támogatáshoz képest. 

Kikre vonatkozik a falusi CSOK?

Fontos, hogy a falusi CSOK igénybevételéhez az igénylő személyének ugyanazon feltételeknek kell megfelelnie, mint a „normál” CSOK esetében. A CSOK feltételeiről ITT olvashatsz részletesen.

Milyen településeken igényelhető a falusi CSOK?

A legfrissebb információk szerint a falusi CSOK kizárólag azokat az 5.000 fő alatti településeket érinti, ahol a lakosságszám a 2003. január 1-jei adatokhoz képest csökkent. Ez az 5.000 főnél kevesebb lakosú 2.887 településből mintegy 2031-et érint. Konkrét településlistát egyelőre nem lehet tudni, de ez is hamarosan megjelenhet.

Mire használható fel a falusi CSOK?

A falusi CSOK legfontosabb újdonsága, hogy NEM KIZÁRÓLAG az újépítésű ingatlanok vásárlását, hanem a már meglévő használt lakások és házak vételét, bővítését és felújítását támogatja. Érthető, hiszen a fogyó népességű kistelepüléseken nem nagyon vannak újépítésű projektek, az ingatlanárak miatt pedig építkezni sem igazán éri meg, mert egy újépítésű ingatlant végül annyiért sem lehet esetleg eladni, mint amennyibe maga az építkezés került.

A falusi CSOK-kal azonban megújulhatnak a régi, korszerűtlen épületek, illetve az üresen álló ingatlanok megvásárlása is sokak számára megérheti, hiszen a maximális 10 millió Ft támogatás a legtöbb helyen hitel nélkül is elég a vásárláshoz.

Hirdetés

Hirdetés

Mekkora támogatás kapható a falusi CSOK-kal?

A falusi CSOK támogatási összegei megegyeznek a „normál” CSOK újépítésű ingatlanokra érvényes összegeivel. Eszerint 1 gyermeknél 600.000 Ft, 2 gyermeknél 2.600.000 Ft, 3 gyermeknél 10.000.000 Ft a vissza nem térítendő támogatás maximális összege. Fontos még, hogy korszerűsítésre valószínűleg a falusi CSOK összegének fele jár majd csak. De ez persze még változhat. 

E mellé természetesen igényelhető a már használt lakások vásárlására is felhasználható, akár 10 millió Ft-os, maximum 3% fix kamatú CSOK-hitel is. ITT számszerűsítve megnézheted, hogy a „normál” CSOK, a CSOK-hitel és a fiatal házasoknak járó 10 millió Ft-os kamatmentes hitel összességében mekkora forrást jelenthet számodra a lakásvásárláshoz.

Mikortól lehet igényelni a falusi CSOK-ot?

Azt ígéri a kormány, hogy még tavasszal elfogadhatják az ehhez szükséges törvényjavaslatot, a falusi CSOK pedig legkorábban július 1-től, legkésőbb szeptember 1-től lesz igényelhető. 

Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Ft
Ft
év
Ft
Bankmonitor
Lakáshitel kalkulátor
Spórolj akár Milliókat
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Nem kaphatsz lakáshitelt, amíg a KHR (BAR) listában szerepelsz.
Sajnos nem találtunk a megadott feltételeknek megfelelő hitelt.
Kérd részletes eredményeidet email-ben és várd szakértőnk hívását, hogy segítsen a felmerülő kérdések tisztázásában!
A lenti gomb megnyomásával elfogadom az adatvédelmi tájékoztatóban
Köszönjük, hogy leadtad érdeklődésed!

Az eredményeket elküldtük az email címedre.
Ha nem érkezik meg perceken belül, ellenőrizd leveleződ „spam/levélszemét” mappáját is!
Gyorsan van szükséged lakáshitelre?
24-48 órán belül:
előzetes hitelminősítés
személyes hitelajánlat

Hirdetés
Az élet legnagyobb pénzügyi kérdéseiben (és ilyen a lakáshitel felvétel) kizárólag megfontoltan érdemes döntést hozni. Használd a Bankmonitor.hu Lakáshitel-kalkulátorát: 13 bank több, mint 100 hiteltermékét tudod összehasonlítani részletesen

És itt nincs vége: a Bankmonitor segít Neked az ügyintézésben. A Bankmonitor kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitel ajánlatot mutatunk be Neked, mely akár 6 hónapig is érvényes. Nem kell küzdened a bankfiókban, a Földhivatalban, mindent elintézünk helyetted a hitelhez jutásig és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adunk. Kényelmes, gyors, megbízható – válaszd a Bankmonitort. Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mint ha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket kínálunk (ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Hirdetés